Könyv

Szabados

Könyv

Külföldön mindmáig jobban (el)ismerik a 2011-ben elhunyt zeneszerző-improvizatőr-zongorista Szabados György életművét, mint itthon. E tény ismeretében csakis helyeselhető, hogy a free jazz magyarországi alapító atyjának és kiválóságának emlékezetét megeleveníteni és öregbíteni igyekeznek hazánkban, s habár ez a fáradozás nyilvánvalóan a koncerttermekben meg a lemezkiadóknál bizonyulhatna a leginkább gyümölcsözőnek, egy tanulmánykötet sajtó alá bocsátása is okvetlenül hasznos eszköz lehet a nemes cél érdekében.

Lehet, vagy tán csak lehetne: a Bicskei Zoltán válogatásában, szerkesztésében és rajzaival most megjelentetett Szabados című könyv ugyanis vajmi keveset tesz az avatatlanok vagy épp a tartózkodóbbak meggyőzéséért. Ehelyett már a szerkesztői bevezető első bekezdését olvasva magaslati légszomjunk támadhat ilyesféle ítéletekre bukkanván: „világszinten is kiemelkedik az elmúlt évtizedek kétértelműségben fulladozó művészetéből ez a megélt, hiteles élet-mű”, amelynek „egész-sége, fölmutatott mélysége és magassága páratlan az utóbbi fél évszázadban”. Az újraközölt Szabados-szövegek kultúrfilozofáló meg ezoterikus hajlandóságát (egyáltalán: Hamvasságát) mindenesetre hitelesíti a zenei életmű és a személyiség írásban is felsejlő varázsa, de már a mestert és alkotásait megidéző vagy elemző tanulmányok hangvétele többnyire túlságosan is emlékeztet egy rokonszenvesen lelkesült, de félreismerhetetlenül hermetikus kisegyház hagiográfiai irodalmára.

MMA Kiadó, 2019, 220 oldal, 4800 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.