Az ókori Kús és Akszúm (a mai Dél-Szudán és Etiópia határvidéke) királyai, emírek és torodbék, XVIII. századi nyugat-afrikai kereskedőfejedelmek (mint például a beszédes nevű Edward Barter), a függetlenségi mozgalmak vezetői és a jelen politikusai végtelen menetben vonulnak az időrendiség ösvényén.
A mediterrán térség középkori történetének egyik fő vonulata az iszlám egész Észak-Afrikát (is) elárasztó terjeszkedése volt. A költekezni kész Európa viszont ekkorra már túlságosan behódolt a Kelet kincseinek. Kerülő utakat kellett hát keresni, és egyéb, távolról sem jelentéktelen következmények mellett - mint az Újvilág felfedezése például - ez vezetett Afrika atlanti-, majd csendes-óceáni partvidékének a fokozatos feltárásához, és bár meg-megakadva gyorsuló gyarmatosításához.
Az előzmények rövid és formális fölemlegetése után általában innen szokás indítani a földrész múltjának taglalását. Az őstörténet, a történelem előtti népességmozgások terén mindmáig töredékesek az ismeretek, a régészeti bizonyítékok, ezt a kérdést ennek megfelelően és igen rokonszenves módon többféle álláspont ismertetésével és mérlegelésével tárgyalja a két szerző. (A páros második tagját a címlapon kisebb betűkkel szedték - kár, hogy a kötetben ezt semmilyen megjegyzés nem magyarázza, más forrásokból kell megtudni, hogy az Afrika-kutatás kiemelkedő alakja, Fage eredeti munkáját Tordoff csak kiegészítette.)
A XV-XVI. századi (zömmel portugál) hajósok vállalkozásai több okból is felemás eredménnyel jártak. Az elindított hajók (a cél kezdettől ugyanaz: minél messzebb, lehetőleg egészen Indiáig jutni) alig több mint fele ért haza, de a kereskedésbe sikerrel bevont területekre sem volt elegendő ember fenntartani és védelmezni a megszerzett pozíciókat és kapcsolatokat. Ráadásul nehéz volt megtalálni a megszerzendő javakért cserébe adható árucikkeket. Később aztán a rabszolgáért tűzfegyvert egyszerű elve sikerrel hidalta át ezt a problémát.
Habár a korai felfedezések Tengerész Henrik ösztönzésére lendületet vevő korának részletes meg-ismerése is kellőképpen olvasmányos, igazán új tudnivalókat azokban a fejezetekben találunk, ahol az afrikai államok, társadalmak sokaságát tárja elénk azokból az időkből, amikor ezek még a gyarmatosító hatásoktól függetlenül fejlődtek, viaskodtak, kerültek bonyodalmas és változó alá-fölé rendeltségi viszonyokba egymással. Ebből a szempontból a mai Szenegál és Nigéria között húzódó nyugat-afrikai térség története a legizgalmasabb, ráadásul a gyarmatosítás kezdetei is ugyanezt a területet érintik a Bors-parttól az Elefántcsont- és Aranyparton át a Rabszolga-partig. A folyamat árnyalatait az európaiak (Kelet-Afrikában részben az Arábiából érkező hódítók) és a helyi társadalmak közötti viszonyok adják, amelyek során egyes királyságok területén meg-szigorodnak mondjuk a szokások és törvények, amelyek alapján az alattvalókat büntetésből rabszolgának lehet eladni.
Mindezzel párhuzamosan, sőt később is, amikor a felvilágosult Európában már rossz szemmel nézték az élőerő adásvételét, a gyarmatosítás pedig a felsőbbrendű kultúra átadásának nemes feladataként fogalmazódott meg és nyerte el önnön igazolását, egymást követő dzsihádok, politikai szövetségkötések és területfoglalások zajlottak a Szahara alatti belső területeken, mit sem törődve a külső hatalmak versengéseivel.
Libéria, Freetown, Libreville - az ország- és városnevekben máig nyomot hagyó rabszolgaság-ellenes kampány a gyarmatosítás végső, kiteljesedő korszakával pár-huzamosan zajlott a XIX. században, de együtt haladt a különféle felekezetű misszionáriusok előrenyomulásával is. A hódítások értelmét a riválisok visszaszorítása adta inkább, semmint az igencsak viszonylagos gazdasági haszon, ami sokszor jelentős veszteségbe fordult át.
A laikus hajlamos volna a függetlenné válás előtti történésekben keresni annak a katasztrófa-halmaznak a magyarázatát, ami néhány viszonylagos és részleges kivételtől (pl. Szenegál, Dél-Afrika, Marokkó, Ghána) eltekintve az egész mai Afrika. A kötetet forgatva azonban inkább az derül ki, hogy a különféle gyarmatpolitikák közötti különbségeknél semmivel sem számítottak kevesebbet a helyi természetföldrajzi és történeti-társadalmi adottságok annak a meghatározásában, hogy milyen adottságokkal indultak el az egyes országok az önállóság útján. Érdekes adalék viszont a hagyományos társadalmi kötelékek felbomlásának ellentmondásos és sajnos csak szűkszavúan tárgyalt folyamata.
Az esetek túlnyomó részében már a felszabadulást megelőző társadalmi radikalizálódást - vagy éppen ennek az elmaradását - is a hidegháborús szembenállás (konkrétan a szovjet ideológiai behatolás mértéke) határozta meg. A gyarmattartók által gyámkodó - és persze számító - jóindulattal elképzelt fokozatos elszakadásból így semmi sem lett, az államok - akárcsak új vezetőik - többsége minden tekintetben felkészületlenül csöppent bele a függetlenségbe. Ez a körülmény csak megkönnyítette, hogy Afrika a nagyhatalmi játszmák puszta sakktáblája legyen, az "elköteleződésért támogatást" politikáját pedig legfeljebb itt a gazdasági liberalizmus és ezt finomítandó a civil jó szándék, ott (az érintettek még nagyobb szerencsétlenségére) a "tervgazdaság" megfontolásai árnyalták.
Mindez elvitt vagy harminc évet, és mindannak, ami ma a földrészen lejátszódik, itt kell keresni a közvetlenül meghatározó okait és előzményeit. Mivel a könyv Afrika belső történéseire összpontosít (vagy mert a szerzők túl szemérmesek), ez a szempont igencsak szőrmentén van jelen az utóbbi évtizedekről szóló két zárófejezetben. Ezek egyébként az ezredfordulóig kézikönyvszinten jól összefoglalják a legtöbb afrikai ország történetét. Az igen tömör és olykor bonyolult szöveggel lényegében sikeresen küzdött meg a fordító. A részletes, bár aránytalan mértékben inkább a brit szakirodalomból merítő bibliográfia dicséretes, a gyenge minőségű, sovány és esetleges képanyagot pedig fogadjuk engedékeny hümmögéssel!
Osiris Kiadó; fordította: Antóni Csaba, 2004, 553 oldal, 4800 Ft
