Szerecsen a szerencsétlenségben

J.D. Fage, William Tordoff: Afrika története

  • - kovácsy -
  • 2005. május 26.

Könyv

Szögezzük le rögtön a legfontosabbat: Afrika történetéről még nem jelent meg magyarul ennyire átfogó, mégis gondolat- és részletgazdag, az újabb kori történések számos gyökerét feltáró kötet.

Az ókori Kús és Akszúm (a mai Dél-Szudán és Etiópia határvidéke) királyai, emírek és torodbék, XVIII. századi nyugat-afrikai kereskedőfejedelmek (mint például a beszédes nevű Edward Barter), a függetlenségi mozgalmak vezetői és a jelen politikusai végtelen menetben vonulnak az időrendiség ösvényén.

A mediterrán térség középkori történetének egyik fő vonulata az iszlám egész Észak-Afrikát (is) elárasztó terjeszkedése volt. A költekezni kész Európa viszont ekkorra már túlságosan behódolt a Kelet kincseinek. Kerülő utakat kellett hát keresni, és egyéb, távolról sem jelentéktelen következmények mellett - mint az Újvilág felfedezése például - ez vezetett Afrika atlanti-, majd csendes-óceáni partvidékének a fokozatos feltárásához, és bár meg-megakadva gyorsuló gyarmatosításához.

Az előzmények rövid és formális fölemlegetése után általában innen szokás indítani a földrész múltjának taglalását. Az őstörténet, a történelem előtti népességmozgások terén mindmáig töredékesek az ismeretek, a régészeti bizonyítékok, ezt a kérdést ennek megfelelően és igen rokonszenves módon többféle álláspont ismertetésével és mérlegelésével tárgyalja a két szerző. (A páros második tagját a címlapon kisebb betűkkel szedték - kár, hogy a kötetben ezt semmilyen megjegyzés nem magyarázza, más forrásokból kell megtudni, hogy az Afrika-kutatás kiemelkedő alakja, Fage eredeti munkáját Tordoff csak kiegészítette.)

A XV-XVI. századi (zömmel portugál) hajósok vállalkozásai több okból is felemás eredménnyel jártak. Az elindított hajók (a cél kezdettől ugyanaz: minél messzebb, lehetőleg egészen Indiáig jutni) alig több mint fele ért haza, de a kereskedésbe sikerrel bevont területekre sem volt elegendő ember fenntartani és védelmezni a megszerzett pozíciókat és kapcsolatokat. Ráadásul nehéz volt megtalálni a megszerzendő javakért cserébe adható árucikkeket. Később aztán a rabszolgáért tűzfegyvert egyszerű elve sikerrel hidalta át ezt a problémát.

Habár a korai felfedezések Tengerész Henrik ösztönzésére lendületet vevő korának részletes meg-ismerése is kellőképpen olvasmányos, igazán új tudnivalókat azokban a fejezetekben találunk, ahol az afrikai államok, társadalmak sokaságát tárja elénk azokból az időkből, amikor ezek még a gyarmatosító hatásoktól függetlenül fejlődtek, viaskodtak, kerültek bonyodalmas és változó alá-fölé rendeltségi viszonyokba egymással. Ebből a szempontból a mai Szenegál és Nigéria között húzódó nyugat-afrikai térség története a legizgalmasabb, ráadásul a gyarmatosítás kezdetei is ugyanezt a területet érintik a Bors-parttól az Elefántcsont- és Aranyparton át a Rabszolga-partig. A folyamat árnyalatait az európaiak (Kelet-Afrikában részben az Arábiából érkező hódítók) és a helyi társadalmak közötti viszonyok adják, amelyek során egyes királyságok területén meg-szigorodnak mondjuk a szokások és törvények, amelyek alapján az alattvalókat büntetésből rabszolgának lehet eladni.

Mindezzel párhuzamosan, sőt később is, amikor a felvilágosult Európában már rossz szemmel nézték az élőerő adásvételét, a gyarmatosítás pedig a felsőbbrendű kultúra átadásának nemes feladataként fogalmazódott meg és nyerte el önnön igazolását, egymást követő dzsihádok, politikai szövetségkötések és területfoglalások zajlottak a Szahara alatti belső területeken, mit sem törődve a külső hatalmak versengéseivel.

Libéria, Freetown, Libreville - az ország- és városnevekben máig nyomot hagyó rabszolgaság-ellenes kampány a gyarmatosítás végső, kiteljesedő korszakával pár-huzamosan zajlott a XIX. században, de együtt haladt a különféle felekezetű misszionáriusok előrenyomulásával is. A hódítások értelmét a riválisok visszaszorítása adta inkább, semmint az igencsak viszonylagos gazdasági haszon, ami sokszor jelentős veszteségbe fordult át.

A laikus hajlamos volna a függetlenné válás előtti történésekben keresni annak a katasztrófa-halmaznak a magyarázatát, ami néhány viszonylagos és részleges kivételtől (pl. Szenegál, Dél-Afrika, Marokkó, Ghána) eltekintve az egész mai Afrika. A kötetet forgatva azonban inkább az derül ki, hogy a különféle gyarmatpolitikák közötti különbségeknél semmivel sem számítottak kevesebbet a helyi természetföldrajzi és történeti-társadalmi adottságok annak a meghatározásában, hogy milyen adottságokkal indultak el az egyes országok az önállóság útján. Érdekes adalék viszont a hagyományos társadalmi kötelékek felbomlásának ellentmondásos és sajnos csak szűkszavúan tárgyalt folyamata.

Az esetek túlnyomó részében már a felszabadulást megelőző társadalmi radikalizálódást - vagy éppen ennek az elmaradását - is a hidegháborús szembenállás (konkrétan a szovjet ideológiai behatolás mértéke) határozta meg. A gyarmattartók által gyámkodó - és persze számító - jóindulattal elképzelt fokozatos elszakadásból így semmi sem lett, az államok - akárcsak új vezetőik - többsége minden tekintetben felkészületlenül csöppent bele a függetlenségbe. Ez a körülmény csak megkönnyítette, hogy Afrika a nagyhatalmi játszmák puszta sakktáblája legyen, az "elköteleződésért támogatást" politikáját pedig legfeljebb itt a gazdasági liberalizmus és ezt finomítandó a civil jó szándék, ott (az érintettek még nagyobb szerencsétlenségére) a "tervgazdaság" megfontolásai árnyalták.

Mindez elvitt vagy harminc évet, és mindannak, ami ma a földrészen lejátszódik, itt kell keresni a közvetlenül meghatározó okait és előzményeit. Mivel a könyv Afrika belső történéseire összpontosít (vagy mert a szerzők túl szemérmesek), ez a szempont igencsak szőrmentén van jelen az utóbbi évtizedekről szóló két zárófejezetben. Ezek egyébként az ezredfordulóig kézikönyvszinten jól összefoglalják a legtöbb afrikai ország történetét. Az igen tömör és olykor bonyolult szöveggel lényegében sikeresen küzdött meg a fordító. A részletes, bár aránytalan mértékben inkább a brit szakirodalomból merítő bibliográfia dicséretes, a gyenge minőségű, sovány és esetleges képanyagot pedig fogadjuk engedékeny hümmögéssel!

Osiris Kiadó; fordította: Antóni Csaba, 2004, 553 oldal, 4800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.