A mindössze 26 évesen, 1956. november 7-én a szovjet harckocsikkal vívott utcai összecsapásban elhunyt költőről és sportolóról elnevezett díjjal az első kötetes költők legfigyelemreméltóbbját tünteti ki az állam kétévente.
Egy éve számos korábbi díjazott (köztük Grecsó Krisztián, Győrffy Ákos vagy Király Levente) adta vissza kitüntetését, amikor kiderült, hogy a díj alapítója, Kárpáti Kamil költő és felesége, Lőkös Margit éveken keresztül szexuálisan zaklatták fiatal mentoráltjaikat – többek között a botrányt kirobbantó Follinus Annát. A felháborodási hullám váratlanul és nyomasztó gyorsasággal elült anélkül, hogy az idős költőt és társát bármifajta valós számonkérés elérte volna (a díjat kiadó minisztérium pedig érthetően azzal védekezett, hogy az alapítónak hosszú évek óta semmi köze a díjhoz).
Belepiszkálás
Az idén másik irányból érkezett a vihar: a kultúrkampf jegyében szorgoskodó aktorok piszkáltak bele a döntéshozatalba.
Mivel a kuratóriumok összetétele nem nyilvános, és a minisztériumtól is egymásnak ellentmondó információk és magyarázkodások szivárogtak ki eddig, nem könnyű átlátni a helyzetet. Annyi bizonyos, hogy a József Attila Kör (JAK) delegáltját – akinek kuratóriumi tagságát 2016 decemberében a minisztérium is elfogadta –, a 2014-es Gérecz-díjas Áfra Jánost elfelejtették meghívni az idei kuratóriumi ülésre.
De nemcsak őt hagyták ki, hanem a másik meghatározó fiatal irodalmi szervezetet, a Fiatal Írók Szövetségét (FISZ) is; ennek az egyik társelnöke Korpa Tamás, a legutóbbi, 2016-os díjazott. A fiatal irodalmat Magyarországon szinte teljesen lefedő két egyesület helyett viszont ott voltak a döntnökök között a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és az Írószövetség delegáltjai, valamint Orbán János Dénes, az állami milliárdokkal kitömött Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) vezetője (a Szépírók Társasága jó ideje nem kíván részt venni ebben a meghekkelt procedúrában).
| ||
A hivatalos magyarázat szerint azért maradtak ki a legitim fiatal szervezetek a döntéshozatalból, mert az idén már („Balog Zoltán korábbi kezdeményezésére” – kente elődjére a kínos helyzetet a mostani államtitkárság) mindhárom úgynevezett irodalmi középdíjról (József Attila-, Márai-, Gérecz Attila-díj) egyetlen összevont, kilenctagú bizottság döntött. És hát az senkinek nem tűnt fel, hogy épp a fiatalokat képviselő szervezetek nincsenek sehol – az egy szem Bednanics Gábort (FISZ) kivéve, aki a József Attila-díj korábbi kuratóriumából esett be az összevont csapatba.
Ám még ennél is nyomasztóbb az, hogy a legjobb első kötetes címre szóló új jelölések sem futottak be a JAK-tól és a FISZ-től – hiszen azokat sem kérte be a minisztérium. Ehelyett a díj odaítélői a 2016-os listát vették elő, kiegészítve a KMTG frissen megjelent köteteivel. És csodák csodája, az állami írópalánta-nevelő műintézmény egyik fiatal költője, Dezső Kata jött ki díjnyertesként az egész kavarásból – tegyük hozzá rögtön, ez legkevésbé az ő „hibája”. S hogy még ezt az abszurdot is lehessen fokozni, arról a fiatal költőnő mentora, Orbán János Dénes gondoskodott ismét. A Magyar Hang interjúkéréssel fordult Dezső Katához, de a KMTG-vezető válaszolt helyette, imigyen: „Tisztelt Uram! Szó sem lehet róla, hogy engedélyezzük. Hagyjuk ki a pályakezdő fiatalokat a politika mocskos játékából. Üdvözlettel, OJD”
Interjúról letiltani fiatal költőket még a magyar irodalmi ugaron is meglehetősen hisztérikus reakciónak tűnik, és még szerencsétlenebb az egész kapálózás annak fényében, hogy végül Dezső mégis beszélt a Magyar Hangnak, ám semmi különöset nem mondott – talán azt az egyet leszámítva, hogy a KMTG ügyeiről nem kívánt beszélni, hiszen azzal szerződésszegést követne el. Az állami íróakadémia ugyanis titoktartási szerződést írat alá tízen-huszonéves növendékeivel.
Polipmozgás
Sokkal kisebb figyelem követte az Emberi Erőforrások Minisztériumának újsütetű kezdeményezését, az Oláh János szerkesztői ösztöndíjpályázatot, pedig az is érdekes fénytörésben mutatja meg a jelenlegi erőviszonyokat. A 2016-ban elhunyt költő-szerkesztőről elnevezett program célja a hivatalos kiírás szerint, „hogy segítséget nyújtson a könyv- és folyóirat-szerkesztői pályakezdéshez, kedvező feltételeket biztosítva a magas színvonalú szakmai tapasztalat megszerzéséhez”.
Hiánypótló program, kétségtelenül, hiszen a fiatal irodalomra kiírt hagyományos ösztöndíjak (Móricz-, Örkény-, Babits-ösztöndíj) éppen ezt a fontos területet nemigen fedték le eddig. De rögtön nem olyan őszinte az öröm, ha végignézünk a kuratórium összetételén: Mezey Katalin (MMA – a költőnő Oláh János özvegye), Erős Kinga (Írószövetség), Szaniszló Krisztián (Emmi), Szentmártoni János (Írószövetség). Sehol egyetlen név sem a JAK-ból, sem a FISZ-ből, pedig nyilván ők látnak rá a leginkább a potenciális ösztöndíjasok mezőnyére.
Ám bekerült ebbe a bizottságba is a kihagyhatatlan Orbán János Dénes. Így már ketten – hiszen az írószövetségi elnök Szentmártoni is KMTG-közelben van: a tehetséggondozó kft. védnöke és az Előretolt Helyőrség című lap főszerkesztője – képviselik a két éve alapított állami íróneveldét. Talán nem egészen független ettől, hogy az első díjazotti névsor harmada is közvetlen kapcsolatban áll a KMTG-vel: Varga Melinda és Smid Róbert mentorok az íróiskolában (Smid egyben Orbán János Dénes M5-ön futó, szerényen OJD címet viselő irodalmi tévéműsorának a „házi kritikusa” is), míg Bonczidai Éva az Előretolt Helyőrség felelős szerkesztője (egyben a KMTG-oktató Farkas Wellmann Endre házastársa).
E jelenségeken végigpillantva, nehéz nem a legmélyebb cinizmust látni Orbán János Dénes két évvel ezelőtti, a KMTG indulása körüli vitában többször előadott felháborodott futamaiban, miszerint semmiféle területfoglalásról nincs szó, hiszen csak egy újabb lehetőség nyílik meg a fiatalok előtt az állami akadémiával. Az az igyekvő polipmozgás, amivel Orbán egyfelől az állami milliárdokat behúzta, másfelől helyet foglalt (szükségszerűen másokat kiszorítva) több fontos bizottságban a Nemzeti Kulturális Alap szépirodalmi kollégiumától (igen, abban is benne van) az előbb felsoroltakig, a leghatározottabb területfoglalás klasszikus esetének tűnik.
Mindez elképesztően kártékony, ráadásul céltalan is: a KMTG-t nem juttatja közelebb a hőn áhított szakmai legitimációhoz (a szakma nem olyan naiv, hogy ne látná át ezeket a játszmákat), ugyanakkor rossz azoknak, akiket kiszorít a játéktérről, és azoknak is – erre jó példa szegény Dezső Kata szerencsétlen ügye –, akiknek ezzel a technikával szerez helyet. Ám mindennél sokkal rombolóbb hatással van az íróakadémia és szekértolóinak működése egy olyan területen, amire még a hazai szakmai játszmáknál is kevesebb rálátás nyílik.
Ide-oda tolt helyőrség
Nem sokkal azután, hogy az akadémia hivatalos lapja, az Előretolt Helyőrség a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks berkeiben heti mellékletként 260 ezer példánnyal elindult hódító útjára (a „zalai háziasszonyok” felé, ahogy feledhetetlenül kijelölte az irányt Demeter Szilárd, az akkori főszerkesztő), arról is hallani lehetett, hogy a Magyarországon megjelenő lap társlapjait tervezik (azonos címmel) elindítani több határon túli területen is.
| ||
Ez hol összejött, hol nem (Kárpátalján és a Vajdaságban igen, a Felvidéken egyelőre még nem – Burgenlandról semmi hír), ám az máris látszik, hogy míg Magyarországon renyhe érdektelenség övezi a produkciót, addig a határon túli közösségekben máris komoly negatív eredményeket hozott a Budapestről rájuk tolt franchise.
A fiatal szlovákiai magyar író, Szalay Zoltán megkeresésünkre elmondta, hogy a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) elnökét, Hodossy Gyulát keresték meg az Előretolt Helyőrség részéről, hogy indítsa el a lap felvidéki kiadását. Hodossy ezt el is vállalta, de a lap annak ellenére még nem jelent meg, hogy Szentmártoni János már július 28-án megírta a magyarországi Előretolt Helyőrségben, hogy mi is lesz az első szlovákiai szám tartalma.
A késlekedés oka talán az, hogy a SZMÍT-ből többen jelezték: ha az elnök a nevét adja a laphoz, kilépnek a szervezetből. Szalay elmondta: „az EH várható itteni megjelenése olyan vitát kavart az eddig viszonylag egységes hazai magyar irodalmi táboron belül, amilyenre az elmúlt 10-15 évben biztosan nem volt példa, megosztotta az írószervezetet, és a legtehetségesebb pályakezdőket elriasztotta a SZMÍT-től. A hosszabb távú következmények még aggasztóbbak: amit évtizedekig közösen épített a hazai írótársadalom a SZMÍT keretében (pl. díjak, mentorprogram, Opus), elvesztheti a hitelét, a fedezetét.”
Hasonló, bár nem ennyire egyértelmű helyzet alakult ki a Vajdaságban is, miután a helyi lap, a Magyar Szó október 20-i számában megjelent az első Előretolt Helyőrség melléklet. Az általunk megkérdezett írók egy része határozottan elzárkózik a lapban való publikálástól, más részük inkább a helyzet fonákságáról beszél. Az Előretolt Helyőrség itt ugyanis a már évtizedek óta létező Kilátó című irodalmi melléklet mellett (!) jelenik meg ezentúl, és a két melléklet szerzőinek jelentős része is azonos. Arra ugyanakkor Losoncz Márk fiatal vajdasági szerkesztő-filozófus hívta fel a figyelmünket, hogy egy ilyen lap a rá költött támogatással együtt csak tovább erősíti a fennálló egészségtelen helyzetet: azt tudniillik, hogy a helyi kultúra budapesti „lélegeztetőgépre” van kötve.
Vállaljuk a lekapcsolást
Ha az Előretolt Helyőrségbe töltött elképesztő mennyiségű támogatást nézzük a magyarországi vidékeken és a határon túl egyaránt, látnunk kell egy másik problémát is: itt ugyanis nemcsak területfoglalásról van szó, de a gyengébb szervezetek kiszorításáról is, egyfajta budapesti, illetve nagyvárosi gettóba zárásáról. Míg egy évtizeddel ezelőtt, de részben néhány éve is még a JAK-nak és a FISZ-nek is volt forrása vidéki és határon túli programok szervezésére, mára ezek a pénzcsapok számukra teljesen elapadtak.
| ||
A FISZ társelnökei, Antal Nikolett és Korpa Tamás elmondták, hogy a legutóbbi érvágás az volt, amikor a megfelelő programpályázat idei elmaradása miatt törölniük kellett nyártól az összes betervezett vidéki és határon túli eseményt. A JAK elnöki tisztét betöltő Nagy Kata is arról beszélt a Narancsnak, hogy sok programtervük ellehetetlenült, miközben szervezetként a túlélésért küzdenek: „Az idén összesen 300 ezer forintot kaptunk működésre, miközben az elnök egyhavi fizetése elvileg 200 ezer forint kellene, hogy legyen.” Tudható, hogy évek óta már önkéntes alapon, juttatások nélkül kénytelen dolgozni a szervezet vezetősége.
A JAK-ot korábban több cikluson át vezető Gaborják Ádám is hasonló helyzetről számolt be: „Nem nyavalygásból mondom, de tényleg volt olyan, amikor azt kellett mérlegelni, hogy a NAV-nak tartozzunk, vagy valamelyik szolgáltatónak és vállaljuk a lekapcsolást, vagy valamilyen honoráriumszámlát késleltessünk. Többeknek voltak egzisztenciális nehézségei ez idő alatt.”
Aligha lehetnének nyilvánvalóbbak az erőviszonyok tehát – de mint minden felülről megpiszkált helyzetben, ebben a mostaniban is vannak váratlan pozitív jelenségek. Mindkét szervezet arról számolt be, hogy épp azáltal, hogy a KMTG megjelenése egyiküknek sem kedvezett, a korábban sokszor az egészséges rivalizálás és a nyílt ellenségeskedés között ingadozó viszonyuk kiegyensúlyozottabbá vált az utóbbi időben.
Sok a kettős tag, gyakoriak a közös programok, s az együtt gondolkodás is termékenyebbnek tűnik, mint eddig. És úgy a FISZ-be, mint a JAK-ba töretlenül kérik évről évre a felvételüket a legfiatalabb pályakezdők. A tagsággal semmiféle juttatás vagy közvetlen előny nem jár (ellenkezőleg, éves tagdíjat kell fizetniük) – a szakmai munkán és a fiatal irodalom ügye mellett elkötelezett közösségen kívül. Úgy tűnik, a többségnek ez még mindig bőven elég.
