E fiktív életrajzi regényben a nagy költő nem más, mint a szlovák irodalom legnagyobb klasszikusának számító költő, drámaíró és műfordító, a modern szlovák költészet megteremtője, Pavol Országh Hviezdoslav, aki, miként Petőfi, szlovák anyától és magyar apától született.
Magdinak három kiló iráni lila agyagért kell elmennie egy szépségszalonba. Az út hosszú, keresztülvezet egy legelésző tehenekkel teli pusztán. Eltűntek a megszokott támpontok, Magdi a rázkódó járművön majdnem elvéti a kapaszkodót, és a legszívesebben kiszúrná az őt bámuló férfinak a szemét. Magdi orvoshoz jár, hogy a dührohamait kezelni tudja.
Mégis ki ölte meg a nagy pofájú, felfuvalkodott amerikai rendezőt? A producer, akit megzsarolt; a forgatókönyvíró, akinek vízióját tönkre akarja tenni – esetleg a főszereplő színésznő, akinek részegen félreérthetetlen ajánlatot tett; vagy talán annak férje, akivel még össze is verekedett?
Zuhog az eső, Martin többszöri eltévedés után jut el az Ardennek mélyén lévő a faluba, ahol régen nem látott apja meghalt. Mivel az apja kimondottan azt kérte, helyben hantolják el, ám a temető már tele van, Martin a furcsa sírásó segítségével egy rejtélyes, sok-sok éve nem látogatott sírt akar kiüríteni.
A színpadon két forgatható szobabelső, a kettő között szintén mozgatható, jellegzetes zöld falusi kerítés. Az elemek mobilizálásával a történet összes helyszíne megjeleníthető. Kovács Dániel Ambrus nem csak rendezte a darabot, ő tervezte a látványt is, s az nem csak az ötletes térkonstrukciók miatt működött. A kopottas szobabelsők úgy teremtenek sivár atmoszférát, hogy közben furcsa nosztalgiát is érzünk irántuk.
Huszonhárom év után újra találkozik egy Férfi és egy Nő. Egykor szerelmespár voltak, ma valami megkésett randevúszerű találkozójuk van egy kölcsönlakásban. Néhány retrónak ható bútor, mázas kisszobor meg klasszik nipp veszi őket körül, a háttér meg egy méretes faliszőnyeg, cirkuszi vagy farsangi jelenettel. A Nő Amerikában él, a Férfi itthon maradt.
Mintha vége lenne az előadásnak, tapsolnánk, ám szólítanak az alkotók, hogy foglaljunk helyet a színpad egyik vagy másik szélénél attól függően, szerintünk bűnös vagy ártatlan az ókori görög hősnő. De nemcsak térfelet választunk, meg is kell védenünk az álláspontunkat. A két csoport, szokatlan módon sok mindenben egyetért, megérti egymást. Érvényes vita bontakozik ki.
Nehéz nem észrevenni, hogy a Libri könyvesboltjaiban egy ideje, pontosabban amióta az államilag bőkezűen támogatott Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) beszállt a Libri–Bookline kiadócsoportba, központi helyen, gúlákba állítva díszelegnek az MCC Press „genderellenes” (azaz, a feminista és LMBTQ jogi törekvéseket lejáratni igyekvő) kiadványai, jelentős ellensúlyozás nélkül.
A Magyar Zene Háza harmadszor kért fel egy-egy neves muzsikust, hogy állítson össze olyan eddig nem létező formációkat úgy, hogy ő maga nem játszik azokban.
Az inspiráció nagyjából úgy viszonyul a másoláshoz, ahogy a szeretet a kihasználáshoz. Erről tanúskodik Olivia Wilde új thrillere, tartalmilag és formailag egyaránt.
A fiatal szobrászművész kiállításán fél tucat munka látható, amelyek több szállal kapcsolódnak korábbi alkotásaihoz. Saját bevallása szerint munkamódszerének sarokpontja, hogy a kész mű kétértelmű és nyitott, humoros és egyben ironikus is legyen, valamint reflektáljon társadalmi kérdésekre is.
Családot bárki alapíthat, gyereke pedig ha nem is mindenkinek, de nagyon sokaknak lehet.
