Ha úgy vesszük, a film maga a földhözragadt realizmus: eltávozáson lévő elítélt eladná a szerelme által egy elvesztett táskában talált arany pénzérméket, hogy az őt börtönbe juttató hitelezőjének törlessze tartozásának legalább a felét.
Hiába az olaj és a magas életszínvonal, állítólag Norvégiában is vannak problémái az embereknek, egyeseknek lelki eredetűek is, amit persze illik fenntartásokkal fogadni, noha egyes alkotók akár egy teljes életművön át ezt bizonygatják.
Aki élt külvárosi lakótelepen, annak furcsa nosztalgiaérzése támadhat a monodrámát nézve. Ám ez a nosztalgia nemcsak örömteli érzéseket kelthet bennünk, telepiekben, hanem furcsa idegenkedést is saját gyerekkorunktól.
A Mezei Gábor új kötetében felbukkanó számos emlékezetes paradoxon közül a legelső rögtön a kötet címe. Aki ebből vonzó meghívást hall ki, nem fog csalódni a kötet egészében sem.
Kétségbeesett emberek tömegei a kórházak előtt, hajszolt orvosok, egyre baljósabb hangvételű híradások és tagadásban lévő állampolgárok, akiknek a szemében valahogy csak gyűlik a szorongás.
Ne hasonlítsuk össze az almát a körtével – szól a közhelyek egyik legordasabbika, amelynek valójában nem csak az alapvető érzéki késztetéseink, de a józan ész is ellentmond.
Vonnák Diána novelláskötetét olvasva többször az a csalóka érzésem támadt, hogy én már jártam itt, láttam ezt a helyet. A novellák helyszíne vagy nincs megjelölve, vagy fiktív névvel jelölt – ezt a fajta irodalmi ráismerést a kurta és szétdobált leírások keltik.
Kis ország számára a külföldi megítélés életbe vágó lehet: a pozitív kialakított kép ellensúlyozni képes a gazdasági és méretbeli hátrányokat, a negatív megítélés és tartósan rossz sajtó politikai és gazdasági hátrányokkal járhat.
Minden ötödik hajléktalan élt valaha állami gondoskodásban, és a fiataloknál ez az arány még magasabb, ami már önmagában jelzi, hogy az ellátórendszerrel valami nagyon nincs rendben. A Láthatáron Csoport és a KV Társulat előadása azonban nem ezekkel az anomáliákkal foglalkozik elsősorban, hanem állami gondoskodásban felnőtt emberek motiváló élettörténeteit mutatja be.
Sokan gondolhatják, hogy semmi újat nem lehet mondani a Beatlesről. Ez a tézis most megdőlt: Peter Jackson háromrészes tévésorozata, a Get Back olyan közelségbe hozza a zenekart, amit legfeljebb azok élhettek át, akik ténylegesen ott voltak a környezetükben. Az összesen 468 percnyi filmanyag rendkívül őszinte betekintést nyújt a Beatles késői, problémákkal gazdagon tarkított korszakába, és számos meglepetéssel szolgál.
