Kritika

A szórakoztatóipar történetében ritkán fordult elő, hogy egy egyszerű dalocska próféciának bizonyuljon, de 1979-ben, a Buggles Video Killed the Radio Star című slágere meglátta a közeli jövőt.

A nyelv hatalom, hiszen amit képesek vagyunk megnevezni, azt birtokoljuk is. Mindez Jórgosz Lánthimosz rendezői bemutatkozásában különösen plasztikusan jelenik meg. A 2009-es Kutyafogban egy manipulatív apa a szó szoros értelmében fogva tartja családját: fia és lányai már felnőttek, ám nem tehetik ki a lábukat az udvarról, mert azt hiszik, kint borzalmak várnak rájuk.

A regény alapvetése, hogy az elme filmszerűen dokumentálja, amit megélünk, és bárhogyan idézzük fel élőszóban később, ami rögzült, az nem változik.

A Kiscelli Múzeum legutóbb több mint tíz éve mutatta be a nyilvánosságnak új szerzeményeit, a jövőben viszont két ilyen tematikájú tárlatot is terveznek. Ezúttal a Budapesthez kötődő, tereinek történetével foglalkozó műtárgyakat állították ki.

Érdekes kihívás lehet kormányközeli véleményemberként ráhangolódni a közelgő európai parlamenti választásra. Nyomassuk tovább a „brüsszelezést”, vagy próbáljunk valamiféle pozitív üzenetet is beledarálni a mondandónkba? Meddig lehet elmenni egyikkel vagy másikkal? És amúgy: mi is lenne a saját véleményünk?

Ödön von Horváth sokat játszott drámái, a Mesél a bécsi erdő és a Kasimir és Karoline címének hallatán rögtön a harmincas évek Németországára, a fasizálódásra asszociálunk. S arra, hogy ezeket a darabokat általában akkor veszik elő a színházak, ha a máról szeretnének beszélni.

„A forgalmazók nevezik politikai thrillernek a filmünket. Javasoltam, hogy nevezzük tragikomédiának” – nyilatkozta filmjéről lapunknak a múlt héten Prikler Mátyás rendező, és igaza volt.

Téli szünetre készül az elitkeltető Barton középiskola, a növendékek hazamennek, csak néhány szerencsétlen marad, akiket vakációzó szüleik otthagynak az ünnepekre.

Charles Dickenst a televízió szereti a legjobban. Úgy általában minden mozgókép odavan érte, de a televízió mindennél és mindenkinél inkább.

Nemes Csaba a rendszerváltás utáni művészet megkerülhetetlen, jellegzetes kézjegyű alakja, aki 2020 körül felhagyott a figurális festészettel és az absztrakció felé fordult, látszólag radikálisan újraindítva művészetét. E fordulatnak két felismerés ágyazhatott meg.

Elitista vagy jogos elvárás a nézőktől, hogy ismerjék egy-egy szerző népszerű drámáit?

„Most már legalább tudom, miben fogok meghalni” – idézi fel utolsó könyve elején Eörsi István a második gondolatát, miután megtudta, hogy gyógyíthatatlan leukémiája van. Első gondolata egy karcsú görög asszony volt, akinek fekete haja eltakarja meztelen hátát.

A tabutémák köztudatbéli státuszára és vele a társadalmi progresszióra az egyik legnagyobb befolyással a filmipar bír, az adunak számító kényelmi tényezőt leginkább kiszolgáló streaming szolgáltatók tehát a közgondolkodást fényező szerszám hegyének tekinthetők.