Jelentés a lengyel-belarusz határról: „A helyzet a holokausztra emlékezteti a helyieket”

A Grupa Granica lengyel aktivistacsoport augusztus közepe óta segíti a Fehéroroszországból a lengyel határra érkező menekülőket, és monitorozza a jogsértéseket, amelyből akad bőven.

„Ami a belarusz-lengyel határon történik, nem migrációs krízis, nem egy háborús konfliktus okozza, hanem a belarusz rezsim, akik embereket utaztatnak a határvidékre, hogy zavart keltsenek és konfliktust generáljanak a lengyel társadalomban. Ezért ami a határon történik, azt humanitáriánus krízisnek nevezhetjük” – áll a Grupa Granica (tükörfordításban Határ Csoport) december 10-én angolul is megjelent riportjában.

A csoport hivatalosan augusztus 16-án alakult meg, de a belarusz helyzetre már korábban felfigyeltek. Az első bevándorlók 2021 áprilisában érkeztek, akkor még inkább a litván határra, ám amint Litvánia falat kezdett építeni a Fehéroroszországgal közös határra, az országba utaztatott embereket a lengyel határra irányították a belarusz hatóságok.

A helyiek kulcsfontosságúak a segítésben

Áprilisban még csak nagyjából havi százan próbálkoztak átjutni a határokon, júliusban ez a szám már háromezerre rúgott. Mindezt a jelentésből tudjuk, amelyben azonban a szerzők megjegyzik: minden számadatot becslésnek kell venni, pontos adatgyűjtésre ugyanis nincs lehetőségük. A lengyel határőrség ugyan nyilvánosságra hozott adatokat, de a csoport szerint azok nehezen értelmezhetőek és nincs mögöttük magyarázat. A hivatalos adatok szerint november közepéig majdnem 29 ezer illegális határátlépés történt, de azt nem tudni, hogy ez a szám személyekre vonatkozik, vagy a próbálkozások számára, hiszen a hatóságok folyamatosam visszaküldik a menekülőket a belarusz oldalra, akik aztán újra és újra megpróbálják a határátkelést.

Ráadásul nem mindenkit kapnak el a lengyel határőrök, hiszen azt tudni lehet, hogy 2021 eleje óta nagyjából kilencezren érkeztek a belarusz-lengyel határ felől Németországba. A Grupa Granica adatgyűjtése szerint augusztus és november közepe között a legtöbb ember, akikkel munkájuk során találkoztak Irakból érkezett (600 fő), de sokan jöttek Afganisztánból (150 fő) és Szíriából is (100-an).

A Grupa Granica egyébként egyfajta társadalmi mozgalomként definiálja magát, céljuk, hogy egyrészt segítsék a határ lengyel oldalán lévő bevándorlókat, másrészt monitorozzák a helyzetet, főként emberi jogi szempontból. A csoportnak rengeteg aktivista tagja van, egész Lengyelországból csatlakoztak hozzájuk, ugyanígy a civil szervezetek és a határ mentén élő helyi lakosok. Utóbbiak kulcsfontosságúak, a lengyel kormány ugyanis szeptember 2-án szükségállapotot hirdetett és a körülbelül 400 kilométeres határszakaszon kijelölt egy zónát (nagyjából 3-4 kilométerre a határtól), ahová nem léphetnek be se aktivisták, se segítők, se orvosok, se újságírók, csakis a helyiek és a rend őrei.

A csoport tagjai ezért augusztus vége és november eleje között több mint 130 településre látogattak el (szeptember 2-a után csak a zónán kívül), hogy a helyiekkel felvegyék a kapcsolatot, válaszoljanak a kérdéseikre és információt nyújtsanak arról, mi is történik valójában. Sokan érdeklődtek arról, hogyan tudnak segíteni a határra érkezőknek, mi az, amiért őket is elővehetik a zónában egyre nagyobb létszámmal jelenlévő határőrök és katonák.

A jelentés szerint a helyiek rengeteget segítenek, ételt, vizet, meleg ruhát visznek a menekülőknek, befogadják őket házaikba a hideg éjszakákra, mentőt hívnak, vagy jeleznek valamelyik aktivistának, ha például jogi segítségre van szükség. Azt is kiemelik, hogy a helyiek közül sokan csalódtak a hatóságokban és az államban, ami nem nyújt az ott élőknek semmiféle segítséget, nem készítette fel őket arra, ami a szükségállapottal jár, és ami vár rájuk, a határőrök pedig nemhogy nem segítenek, de még őket inzultálják, amikor segíteni próbálnak a sebesült, éhező és kihűlés szélén lévő bevándorlóknak. Mint írják, a

helyiekkel való beszélgetések során sokan elmondták, hogy a jelenlegi helyzet a holokausztra emlékezteti őket.

Politikai játszmák túszaivá váltak

A riport szerint a nagyjából három hónap alatt összesen körülbelül 5370 ember kérte a Grupa Granica segítségét, csak októberben 3600-an. A menekülők a közösségi médián, vagy a kézről kézre adott aktivista telefonszámokon keresztül tudnak segítséget kérni. A zónán belül a helyiek, a zónán kívül az aktivistahálózat tagjai nyújtanak segítséget; emellett próbálják megtalálni az eltűntként bejelentett embereket, kapcsolatban állnak tolmácsokkal és egészségügyi személyzettel, folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot és monitorozzák az emberi jogok ellen elkövetett sértéseket.

Amelyből akad szép számmal. A bevándorlók beszámolói alapján a határőrök mindkét oldalon brutálisak, és bár a lengyeleket kicsivel segítőkészebbnek írják le, egy-egy egyéni esetet leszámítva általában nem a jószándékú és barátságos jelzőkkel illetik a rend őreit. A belarusz oldalról kevés információval rendelkezünk, de a menekülők tapasztalatai alapján sokszor megverik őket a határon állomásozó katonák és rendőrök, megrugdossák őket, a lábuk elé lőnek, vagy a levegőbe, hogy megfélemlítsék az embereket. Volt, akinek eltörték az álkapcsát, kutyákkal támadnak rájuk, elveszik a telefonjukat, irataikat, pénzüket, és rengeteg pénzt kérnek akár egy üveg vízért is. Ezeket a beszámolókat alátámasztják a lengyel orvosi csapatok által végzett vizsgálatok is.

A jelentésben több egyéni történetet is elmesélnek az aktivisták. Találkoztak például egy jemeni férfival, aki erősen hányt és törött lábbal feküdt az erdőben. A csoport segítségével kórházba jutott, ahol tolmácsot és ügyvédet is kapott, beadta a kérelmét, miszerint nemzetközi védelmet kér, ám még aznap este visszavitték az erdőbe a határőrök. A Grupa Granica aktivistái találkoztak olyan gyerekkel, aki vért köhögött fel; olyan fiatal szír nővel, aki elvetélt az út során, de félt mentőt hívni; olyan hétfős csoporttal, akik közül mindössze egy ember tudott menni, a többiek a kiszáradás és kihűlés határán mozogtak; és olyan háromgyerekes szír anyával, akik már kilencedik alkalommal próbált átjutni a határon, ám mindig elkapták a lengyel határőrök és visszaküldték a belarusz oldalra.

A visszaküldés ugyan nem legális, hiszen aki kijelenti, hogy védelemért jelentkezik, azoknak biztosítani kellene a lehetőséget, hogy beadja a kérelmét és legfeljebb, ha nem jogosult a menedékkérelemre, akkor ki lehet utasítani az országból, de csak az eljárás után. Ennek ellenére mind a lengyelek, mind a belaruszok egyfajta pingpongot játszanak a menekülőkkel: ha elkapják őket, visszaküldik őket a másik oldalra. Ahogy a jelentés megjegyzi: „A bevándorlók csapdába estek a határon, mindkét országban a politikai játszmák túszaivá váltak.”

A jelentés elkészültéig hivatalosan nyolc halottról tudunk, de az aktivisták szerint ennél jóval több esetről lehet szó. Nekik ugyanis számos alkalommal elmondták a bevándorlók, hogy társaik meghaltak az úton, vagy találkoztak olyanokkal, akik elveszítették társaikat az út során. Mint megjegyzik, sokaknak ők sem tudnak segíteni, mert van, hogy nem érik el a segítséget kérőket; van, akik már továbbállnak a megjelölt helyről, lemerül a telefonjuk, de az is előfordul, hogy a segítők nem mernek a közelükbe menni, mert attól félnek, hogy jelenlétükkel felhívják a határőrök figyelmét, akik aztán visszaküldik a menekülőket Fehéroroszországba. A visszaküldéskor általában semmire nincsenek tekintettel a hatóságok:

visszaküldenek gyerekeket, terhes nőket, időseket, betegeket, de az is előfordul, hogy családokat szakítanak szét, például ha valakit elvisznek a kórházba, a többieket simán visszaviszik a határra.

A csoport például sokáig követte két kongói kiskorú útját, akik közül az egyik megsérült, majd szem elől vesztették őket annak ellenére, hogy volt kijelölt jogi képviselőjük is. Lassan két hónapja nem tudják, hol vannak, a jogi képviselő megkeresésére egyetlen hivatalos szervtől sem kaptak választ a hollétükről.

Mi lehet a megoldás?

„A migráció megszervezése a belarusz rezsim eszközévé vált, hogy bosszút álljanak az Európai Unión, beleértve Lengyelországot is, a politikai döntéseikért” – írják a jelentésben. Hozzáteszik: a helyzet kialakulásáért ugyan a belaruszok felelősek, de a határon ragadt bevándorlók életét a lengyel állam rossz döntései is jelentősen befolyásolják. „Nem milliókról van szó, a határra érkezők alapvető szükségleteinek kielégítése nem haladná meg a lengyel állam kapacitásait, a kormány a segítségnyújtás helyett mégis radikális döntésekre szánta el magát: szükségállapotot vezettek be, korlátozzák a média szabadságát és az aktivisták belépését a határ menti területekre, még azokét is, akik orvosi és humanitárius segítséget nyújtanának.”

A riport a helyzetjelentésen túl megoldási javaslatokkal is szolgál. A csoport szerint

• össze kellene fognia a lengyel államnak a helyi önkormányzatokkal, mind a segítségnyújtás, mind a kölcsönös bizalom és tisztelet újjáépítése érdekében;
• azonnali segítségnyújtásra lenne szükség a határ menti területeken, bevonva például olyan nagy szervezeteket, mint a Lengyel Vöröskereszt, a téli időszakra fűtött sátrakat és tábori kórházakat kellene a határra építeni, ahol a menekülők alapvető szükségleteit ki tudnák elégíteni, ehhez pedig pluszforrásokat kellene biztosítani;
• humanitáriánus és migrációs folyosókat kellene biztosítani (ahogy kiemelik, München például már felajánlotta segítségét, és hogy átvesz a lengyelektől bevándorlókat);
• azonnal abba kellene hagyni a menekülők illegális visszaküldését, meg kell engedni, hogy mindenki benyújthassa a kérelmét, aki akarja;
• folyamatosan edukálni és tájékoztatni kellene a nyilvánosságot és az embereket, ehhez pedig meg kellene nyitni a jelenleg szinte mindenki elől elzárt zónát a lengyel határon, legfőképpen pedig be kellene engedni a médiát;
• folyamatos és átlátható, jól rendszerezett adatokra van szükség, így át kellene gondolni az adatgyűjtés és szolgáltatás jelenlegi folyamatát;
• támogatni kellene a zónában élőket, hiszen jelenleg egy erősen militarizált zónában élnek, majdnem teljesen magukra hagyva; sokan számoltak be arról, hogy ez a helyzet mentálisan nagyon megterheli őket és semmiféle segítséget nem kapnak;
• az Európai Unió és más uniós tagországok segítségét kellene kérni;
• végezetül pedig hosszú távon át kellene gondolni a segítséget nyújtó szervezetek munkáját és támogatását, az ország (és az Unió) által folytatott menekültpolitikát és azt, hogyan lehetne segíteni azokat az országokat, ahonnan a menekülők érkeznek.