Hiperszonikus fegyverekként azokat a katonai célú repülő objektumokat tartjuk számon, amelyek a hangsebesség 5–20-szorosával képesek repülni – ez nagyjából 1,6–8 kilométer/másodperc sebességnek felel meg. Ennél nagyobb sebességgel nem érdemes kísérletezni a földi légkörben, elvégre annak anyaga ilyen óriási mozgási energia hatására plazmaállapotúvá alakul, ami kommunikációs, illetve irányítási gondokat okoz. Természetesen a lézerfegyverekkel ezeknél nagyobb sebességgel támadnak, de ott nincs szükség nagy méretű, hagyományos anyagból álló objektumok villámgyors mozgatására.
A hiperszonikus fegyvereknek több fajtája létezik, amelyek eltérő mechanizmus szerint gyorsulhatnak. A hiperszonikus siklójárműnek (hypersonic glide vehicle – HGV) nevezhető, a levegőben a hangsebesség sokszorosával haladó eszközt eredetileg ballisztikus pályán bocsátották fel: kilőtték például egy (földi) rakétavetőből, minekutána a Föld gravitációjának köszönhetően parabolikus röppályát fut, és a gyorsulás következtében éri el a rendkívüli sebességet. A hiperszonikus cirkálórakéták már saját hajtóművel rendelkeznek, amely nagy sebességgel szívja be az oxidációhoz szükséges levegőt (hiperszonikus sebességnél ez szinte öngerjesztő folyamat), a hajtómű (scramjet) ezt a beszívott levegőt összenyomja, s így magas hőmérsékletre hevíti fel a gyújtási pont előtt. Ilyen hajtóműveket nem csupán rakétákra, de repülőgépekre is szerelhetnek. De speciális ágyúk segítségével is hiperszonikus sebességre gyorsítható egy lövedék: elektromágneses erőtér segítségével gyorsító berendezésekkel, sínágyúkkal akár 3 kilométer/másodperc sebességet is el lehet érni. De a ballisztikus röppályán útjára bocsátott, majd a földi légkörbe visszatérő űreszközök maguk is hiperszonikus sebességgel haladnak: az amerikai űrsiklók, vagy az egyetlen próbarepülést megért orosz Buran is legalább Mach 25 sebességgel tért vissza a légkörbe.
Hová, hová?
De mi értelme van ilyen nagy sebességű lövedékekkel lecsapni az ellenségre, ha jól tudjuk, hogy a kisebb sebességű, de kellően nagy robbanótöltettel felszerelt rakéták, drónok, pilóta nélküli repülők is kellően nagy pusztítást tudnak végezni? Nos, a hiperszonikus lövedékek röppályájuk során óriási mozgási energiára tesznek szert, s már csak a becsapódás során felszabaduló hatalmas energia következtében is hatalmas pusztító erővel bírnak; ami persze hagyományos robbanófejekkel továbbfokozható. A fejlesztésük során azzal is számoltak, hogy ezeket éppen a hatalmas sebességüknek köszönhetően jóval nehezebb lesz bemérni, illetve a most ismert rakétaelhárító fegyverekkel megsemmisíteni. Ebben a tekintetben nyilván különös figyelemmel kísért fejlemény volt a hiperszonikus fegyverek első ismert harctéri bevetése az orosz hadsereg ukrajnai agressziója során.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
