Szerbia a kormányfőgyilkosság után: Új alku kell

szerző
Végel László
publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Március 12-én, néhány órával a szerb kormányfő, Zoran Djindjic meggyilkolása után Natasa Micic megbízott köztársasági elnök kihirdette a rendkívüli állapotot. A nyomozó szervek teljes erővel vetették magukat az államba befészkelt "zimonyi bűnbandára".

Március 12-én, néhány órával a szerb kormányfő, Zoran Djindjic meggyilkolása után Natasa Micic megbízott köztársasági elnök kihirdette a rendkívüli állapotot. A nyomozó szervek teljes erővel vetették magukat az államba befészkelt "zimonyi bűnbandára".Amerénylet után mindenki nagy konfliktustól tartott, de az elsikkadt. A rozoga állam fürgén visszavágott. A katonaság lojalitást ígért. A rendőrség úgy dolgozott, mint a szokványos bűnügyi filmben: felfedte a szerbiai különleges belügyi osztagok, a vörös sapkások kötelékeibe tartozó merénylőket és segítőtársaikat. Letartóztatta Ivan Stambolic, Szerbia volt elnöke (akit Milosevic buktatott meg 1988 májusában) gyilkosát is. Stambolic közvetlenül a választások előtt 2000 augusztusában eltűnt. Kiderült, hogy a vörös sapkások különleges egységeinek tagjai rabolták el, meggyilkolták, majd a Fruska gora hegységben meszesgödörbe vetették. Erre feloszlatták a hírhedt belügyi egységet. A további nyomok a Milosevic család felé vezettek, a rendőrség Mirjana Markovi-cot, a volt elnök feleségét kihallgatásra idézte be, de kiderült, hogy immár egy hónapja Moszkvában tartózkodik. A rendőrség az Interpolon keresztül elfogatási parancsot adott ki ellene és fia ellen. Várható, hogy az oroszok mindkettőjüket ki fogják szolgáltatni. Lakat alá került a "nemzet csalogánya" Arkanné Ceca Raznjatovic szerb műnépdal-énekesnő sztár is, akit - a tavalyi nagyszabású koncertje után - egy belgrádi focistadionban 100 000 ember ezzel a szlogennel ünnepelt: "Ceca - Szerbia". Letartóztatták a szerbiai helyettes államügyészt, mert a zimonyi bűnbandának dolgozott. Letartóztatták Milorad Bracanovicot, a szerbiai biztonsági-tájékoztatási ügynökség volt parancsnokhelyettesét. Különösen fontos személyiség, aki állítólag "minden titkot tud". (Lásd: Magyar Narancs, 2003. március 20.) Dusan Mihajlovic belügyminiszter elégedetten dörzsölte a kezét. "A rendőrség befejezte munkáját" - közölte. "Az elkövetők - Milorad Lukovic Legija kivételével - börtönbe kerültek, őt viszont bármelyik rendőr letartóztatja, ha kibújik a patkánylyukból, ahol most rejtezkedik." A nagy "maffiasztori" majdnem befejeződött, csakhogy a nézők nemigen akarják tudni, hogy miről is szól. A politikusok azonban jelezték, hogy lesznek még meglepetések. Covic kormányfőhelyettes utalt arra, hogy bizony sokan együtt vacsoráztak Legijával vagy valamelyik másik "narkómaffiózóval". A patriotizmus felkent bajnokaiból egyszeriben pestisesek lettek. Vojislav Kostunica is védekezésre kényszerült: elismerte, hogy csak kétszer találkozott Legijával, közvetlenül az október 5-ei "vértelen forradalom" után, de mentségére szolgáljon, hogy Djindjic mutatta be neki.

"Nem vagyunk Kostunica túszai"

A helyzet szemfényvesztő gyorsasággal csillapodott. A szerbiai igazságügy-miniszter új törvényeket helyezett kilátásba, amelyek megkönnyítik a szervezett bűnözés elleni küzdelmet. A Szerbiai Legfelsőbb Bíróság megbízott elnöke szerint májusban kezdődik a szervezett bűnözéssel gyanúsított személyek pere. Szerbiát felvették az Európa Tanácsba. Colin Powell amerikai külügyminiszter Belgrádba repült, és Amerika támogatásáról biztosította Szerbia és Montenegró kormányát. Még külföldi befektetőket is ígért, de előbb ki kell szolgáltatni a háborús bűnösöket. A kormány esküdözött, mostantól kezdve nem kegyelmez a háborús bűnösöknek. Az új szövetségi hadügyminiszter közölte: még Mladicnak is utánanéz.

A vasseprő keményen sepert. Három hét alatt több mint 7000 embert állított elő a rendőrség. Nemcsak Belgrádban, hanem a vidéki városokban is folytak a letartóztatások. Tucatjával fogták el a vidéki bérgyilkosokat, a háborús martalócokat, a narkódílereket, a csempészeket, a pénzhamisítókat, az álnok ügyvédeket, a volt politikusokat, az állami tisztviselőket, tábornokokat vagy a pár évvel ezelőtt még megbecsült állambiztonsági vezetőket. A közélet tarka bűnügyi karneválra emlékeztet, amelyben felvonulnak a balkáni alvilági figurák. A Milosevic megbuktatásában rendkívül fontos szerepet játszó Otpor (Ellenállás) mozgalom tagjai felhánytorgatták ugyan, hogy korrupcióellenes kampányukban az elmúlt két évben százával tettek bizonyítékokkal alátámasztott feljelentéseket a múlt és a jelenlegi rendszer kiemelkedő politikusai ellen, de a nyomozó szervek a fülük botját sem mozdították. Néhány politikus atyáskodva leintette őket: egyelőre csak a tetteseket kell elcsípni. De a tettesek árnyéka túl hosszú. Goran Svilanovic külügyminiszter elismerte, hogy Djindjic gyilkosai többnyire háborús bűnösök, akik "hazafias szolgálataik" fejében mentesültek a felelősségre vonástól. Ha a hágai bíróság Franko Simatovic, "Frenki" és Jovica Stanisic, Milosevic immár bebörtönzött titkosrendőrségi kulcsemberei kiadatását kéri, akkor Szerbia teljesíti kötelezettségét. Ezzel tabut sért. Mladjen Dinkic bankkormányzó a másik tabut kezdte ki: a gazdasági bűnbandáktól is meg kell tisztítani Szerbiát. Cedomir Jovanovic kormányalelnök, a Demokrata Párt második embere Kostunica morális felelősségét tette szóvá, aki - szerinte - hozzájárult a volt rendszer és a bukott rendszer embereinek átmentéséhez. "Nem vagyunk többé Kostunica túszai" - jelentette be diadalmasan. Ezzel a legnagyobb tabut döngette. Valószínűleg ez a mondat lesz az elkövetkező évben a választóvonal, de senkinek sem lesz ereje a döntő lépés megtételére.

A kormány mégis meghirdette, hogy nem áll meg félúton. A legnagyobb enigma azonban az út folytatása. Azt már senki sem kérdőjelezi meg, hogy az október 5-i fordulat félbeszakadt. Egy hónappal ezelőtt csak az elszigetelt liberális értelmiség merészelt ilyesmit állítani, ma viszont közhelynek számít. A különböző független és kormánypárti értelmiségi csoportosulásoknak, hatalmi központoknak el kellett készíteniük az elmúlt két év leltárát. Kelletlenül, de megtették. Felriadtak az október 5-i eufóriából. Rájöttek, hogy a bukott rendszer emberei, főleg a titkosszolgálatok továbbra is meghatározó erővel rendelkeztek. De azzal már nem foglalkoztak, hogy milyen eszmékre alapoztak a "múlt erői". Miféle titokzatos vitaminok regenerálták őket olyan gyorsan? Vajon tényleg csupán a "narkómaffiáról" van szó, vagy pedig egy széles, önmagán belül is differenciált társadalmi rétegről, amely eredményesen legitimálta magát a nacionalizmussal. Tehát nem lett volna "narkómaffia" a "narkónacionalizmus" tömegbázisa nélkül. Hogyan történhetett meg, hogy Kostunica "mérsékelt nacionalizmust", az "új patriotizmust" hirdető pártja október 5-e után szinte hetek alatt a legtömegesebb párttá duzzadt fel? Vajon ez esetben csupán a "múlt erőiről" vagy pedig a szerbiai politikai színtéren végbement átcsoportosulásról, a régiek és az újak egy részének új nemzeti alkujáról volt-e szó, amely a nacionalista jobboldalt koronázta meg?

A felfegyverzett

messiások alkonya

Október 5-e után ugyanis a nacionalizmus új tabu téma lett. A közvélemény-formáló értelmiség hevesen bizonyította, hogy ilyesmi alig létezik. "Véleményem szerint - írta Slobodan Antonic - politikai és társadalmi értelemben a szerb nacionalizmus a kilencvenes években nagy vereséget szenvedett. Nem tűnt el teljesen, de többé nem égető kérdés." Antonic a Milosevic heves birálójának számító Vreme című politikai magazinban közzétett dolgozatában kártékony "misszionárius értelmiségieknek" nevezte a nacionalista jelenséget feszegetőket. Igazi balkáni struccpolitika folyt. Hasonlóképpen nyilatkozott a "régi" Dobrica Cosic is. 2003. március 8-án megtartott beszédében a főfoglalkozású antinacionalisták és a szerbellenesség befolyásos erejére panaszkodott. Közeledtek egymáshoz a régi és az új rend álláspontjai a hágai ENSZ-bíróság megítélésében is. Közvetlenül az október 5-i félfordulat után a belgrádi Vreme kommentátora leszögezte, hogy Milosevic kiszolgáltatása a szerb nemzet kollektív bűnösségének elismerése lenne. Djindjic meggyilkolása után pedig a Vreme feltette a kérdést: ki ölte meg a kormányfőt? A gyilkos Slobodan Milosevic és Carla del Ponte volt, dördült el a válasz. A többiek csak bujtogatók, sugalmazók, finanszírozók és végrehajtók. Tehát Hága továbbra is a legnagyobb ellenségek egyike.

Ezek a hangok domináltak Szerbiában a merénylet előtt (is). A jobboldal végérvényesen felülkerekedett, tehát nem volt többé szüksége a kompromittált háborús martalócokra, a véres kezekre, a kénytelen-kelletlen vállalt szövetségesekre. A szerbiai privatizáció folyamán a háborús nyerészkedők is megtalálták a számításukat, Dayton után először végre legalizálhatták az ólomidők véres pettyekkel díszített tőkéjét, úgyhogy a mérsékelt nacionalisták részére is tehertételt jelentettek a felfegyverzett messiások és a "narkópatrióták". Az extrém lumpenréteg ettől egyre nagyobb hisztériába esett, Djindjic irracionális és hisztérikus meggyilkolásával figyelmeztetett, hogy továbbra is befolyásos tényező kíván lenni, tehát meg akarta őrizni kiváltságos szerepét a nacionalista jobboldalon. Nem számolt azzal, hogy a balkáni háborúk ideje a múlté. Az ő helyük a Nagy Nemzeti Múzeumban lett volna, nem a politikában. Most tehát őket kellett feláldozni a nemzeti érdek oltárán. A szélsőséges kalandorpolitika csődöt mondott, mi több, kínos helyzetbe sodorta a mérsékelt nacionalistákat is. A Djindjic elleni merénylet tehát a szerb jobboldalon belüli viták brutális lecsapódása, amely azonban jó értelemben felrázta a szerbiai közvélemény jelentős részét. Főleg azt az ifjúságot, amely az elmúlt két évben nem tudott kifejezésre jutni. Amelynek illúzióit elfogyasztották a mérsékelt nacionalisták. A legújabb közvélemény-kutatási adatok arról szólnak, hogy a polgárok pártpreferenciái jelentősen megváltoztak. Djindjic pártja, a Demokrata Párt élre tört. A Vojislav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt népszerűsége csökkent. Djindjic életében sohasem tudott ilyen jó helyezést elérni. Ha most tartanának választásokat, akkor a két párton kívül csak Seselj Szerb Radikális Pártja jutna be a parlamentbe. Milosevic szocialistái kiesnének. A többi kisebb párt beolvadna a nagyobbakba.

Ezzel Szerbia új válaszút elé került. Egyik oldalon a Szerbiai Demokrata Párt vezette anakronisztikus, a múlttal, a háborús politikával szembenézni nem akaró, modernizációellenes nacionalisták, a másikon a Demokrata Párt vezette, a nacionalizmust demokratizáló, a nemzeti identitást modernizálni kívánó reformisták. A különbség nem túl nagy köztük: csak egy szó. De ez az egy szó minden alkut felboríthat. A demokraták tudják, hogy a szerb demokraták nélkül nem gyakorolhatják a hatalmat, ám a továbbiakban nem akarnak Kostunica túszai lenni. Szerbia tehát új politikai alku előtt áll, amellyel meg kellene fogalmazni a folytatást. Vagy-vagy helyzetről van szó, amelyet bizánci ügyességgel át kell hidalni. A híd keskeny és ingatag, de legalább vezet valahová.

Végel László

szerző
Végel László
publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...