Kultúra

Múlt hét csütörtökön jelentősen megugrott az egy négyzetméterre jutó RHCP-pólós fiatalok száma a belvárosban, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy a kaliforniai zenekar már hétfő este megérkezett és azóta lázban tartotta Budapestet, hanem annak is, hogy kerek húsz éve történt utoljára ilyen.

Nincs ennél „kétezertizenhatosabb” lemez.

Egy hete véget ért a nyár, meteo­rológiai értelemben legalábbis; nem meteorológiai értelemben ugyanakkor abban sem vagyunk egészen biztosak, hogy volt-e egyáltalán, vagy ha volt is, minek.

A most ötéves Vádli Alkalmi Színházi Társulás alapító rendezőjével színházi szerepekről, kultúrpolitikai környezetről és új bemutatójukról, a Kutyaharapás című gengszterdrámáról is beszélgettünk.

Fedetlen keblű óriáspanda vezeti a népet a környezetvédelmi harcba a párizsi metrómeg­állókban egy éve: Eugène Delacroix 1830-as forradalmi festményének átirata – még ha meg is tagadja alapvető logikai eljárások érvényét – arra tüzeli nézőjét, hogy lelkes hittel vegyen részt a globális felmelegedés elleni küzdelemben, változtasson fogyasztási szokásain, és legyen egy új szociális modell protagonistája.

Egy nagy színész minden adottságával rendelkezett, belőle mégsem vált koronás színészkirály. A történelem többször is drasztikusan megakasztotta Somogyvári Rudolf pályáját: huszadik századi históriánk – és a személyes végzet. Idén lehetne száz­éves, de most szeptemberben lesz épp 40 esztendeje, hogy meghalt a magyar színpad és film egyik legutolsó úriembere. Arcát, alakját és MZ/X-ként is kamatoztatott orgánumát tán még az a fiatal is ismeri, aki sohasem hallotta a nevét.

Martin Amist a manhattani bombamerénylet után kerestük fel, hogy Trump és Hillary színészi képességeiről és a pornóipari tapasztalatairól is kérdezzük. Nagy interjú a friss Narancsban.

1894-ben a francia hadsereg zsidó származású vezérkari tisztjét, Alfred Dreyfust kémkedéssel és hazaárulással vádolják meg: az ártatlan tisztet merő antiszemitizmusból elítélik. Az ügy főbb szereplői – maga Dreyfus és a védelmére kelt Émile Zola – jól ismertek, csupán azt az alakot feledte el a történelem, aki nélkül az igazságra jó eséllyel sosem derült volna fény.

A komikus, akiről az elmúlt hetekben túl sokszor írták le, hogy „a legviccesebb magyar”, valószínűleg vicsorogva küldene el a jó édes anyjába bárkit, aki korunk egyik legszerethetőbb és leg­inspirálóbb gondolkodójának merészelné nevezni. Pedig.

Nem láttam még senkit a kortárs művészetben ennyi agresszióval megszólalni a magyar kisebbségről vagy annak nevében, legfeljebb valami szélsőséges oldalon, netán „többségi” parlamentekben, tüntetéseken, egyszóval a valóságban. Hogy az elnyomott kisebbség maga is agresszorrá válhat, tudjuk, ők már itt, a színpadon, jelmezükben azok az első jelenettől kezdve: fehér ing, ügyes kis rézgombos mellény (eddig a „magyar”), övön alul pedig katonai zsebes nadrág, bakancs – harcra készen.

A Kaposfest Kamarazenei Fesztivál a tavalyi vezetőváltás óta – amikor Kokas Katalintól Baráti Kristóf és Várdai István vették át a fesztivált – ugyanolyan magas színvonalon folytatódik, telt és lelkes házakkal, mint korábban.