Kultúra

Be kell vallanunk, eddig azt hittük, hogy a magyar szabadság napját június 19-én ünnepli az ország azon része, amelyiknek egyáltalán eszébe jut a dolog (azaz a távozó Viktor Silov altábornagy gondterhelt arckifejezése), és amelyik ezentúl szívesen hallgat zenitjükön jócskán túl vegetáló pop- és rockzenészeket a Felvonulási tér repedezett aszfaltján.

A 30-as években még a film másolta a színházi sikereket: amit díjazott a közönség a színházban, gyorsan filmre került, ilyen darabokkal tudta a film saját népszerűségét növelni. Ez már a 20. század végére fordítva van; a közelmúlt Broadway-sikereinek zöme filmadaptáció, s a valaha készült legdrágább színházi előadás is a Pókember. Jelentős része ezeknek a daraboknak zenés, de nem csak musical.

A burke-i értelemben vett "fenséges" képileg az egyik legnehezebben megragadható fogalom. A paradox módon esztétikai gyönyört okozó borzadály Mundruczó Kornél filmjében váratlan formában érkezik: a kihalt Budapest utcáin lassítva végigszáguldó kutyahorda képében. Az erős nyitójelenet kiszakítja a nézőt a szokott filmbefogadási helyzetből, felidézve azt a zsigeri félelmet, mely az ember alkotta környezet felett a hatalmat újra átvevő természetet látva járja át az embert. Már ezért a szekvenciáért érdemes volt leforgatni a Fehér Istent.

Harmincegy évvel máig meghökkentő és felkavaró bemutatkozó lemeze, a Filth után talán ideje volna valóban a méltó polcra tenni a Swans munkásságát.

Legalább egyszer mindenkinél elgurul a gyógyszer - ez történt Jack White-tal is a közelmúltban. 2011-ben elvált feleségétől, Karen Elsontól, és azóta cseppet sem felhőtlen a viszonyuk, ahogy az internetre kiszivárgott dühös e-mail váltásaikból kiderült.

Annak ellenére, hogy manapság egyre inkább műfajspecifikus lemezek készülnek (sokszor akár egy-egy alkalmi zsáner keretei között), a kizárólag balladákat tartalmazó album mégis olyannak számít, amit bizonyos népszerűség felett nem nagyon mer senki sem bevállalni.

A Magyar Állami Operaház igazán megadta a módját Richard Strauss másfél százados születési évfordulójának. Furcsán festhet ez a megállapítás egy Gluck-opera magyarországi ősbemutatójának tárgyalásakor, ám az a helyzet, hogy az Andrássy úti palotában nemcsak Az árnyék nélküli asszony bemutatásával, egy kéthetes Strauss-fesztivállal és egy szoboravatással ünnepelték a német zeneszerzőt, de bizony még az évadzáró Gluck-premierrel is.

Szikszai Károly grafikus, festő, lapszerkesztő, költő kiállítása az első pillantásra meglepi nézőjét: munkáit eddig a Chaim Soutine és/de mindenekelőtt Arnulf Rainer nyomán és igézetében felhabzó izgalom, eksztatikus akarat jellemezte; az elmúlt évtizedben bemutatott rajzai és festményei indulattól szétfeszített tájakat, harsogó jeleneteket rögzítettek olykor igen erős szociokulturális allúziókkal.

"Magyarországon furcsamód nem jelenik meg nyíltan ez a politikailag vállaltan és öntudatosan elkötelezett irodalomkritikai irány"; "a 'floppy drive' kontra 'hajlékonylemez-meghajtó' [...] típusú esetek még reménytelenebbek"; "meglepő, hogy a lakosság nagyon nagy hányada nagyon régóta a létminimumon és az alatt frusztrálódik folyamatosan, de a nyíltabb-rejtettebb nácoid-uszító vonalra nem vevő".

E heti lapszámunkban terjedelmes cikk foglalkozik a fővárosi színházak magánosításával. Legalaposabban a Centrált vizsgáltuk meg, de a Játékszín esete volt a legmeredekebb. Ezt idézzük fel most.

Stohl Andrásnak annyiféle női paróka áll jól, hogy már el sem fért mind az előadásban – mondja Az Őrült Nők Ketrece maszkmestere. De mit adott fel a színész, hogy jobb nő lehessen a színpadon? Vég Attilától mindent megtudunk.

Habár a Jethro Tull hobóköpönyegét végleg szögre akasztotta, Ian Anderson szólóban folytatja a csínytevést - ezúttal a brit történelemről, a migrációról és a klímaváltozásról mesélő Homo Erraticusszal. Identitáslopásról, alteregókról és a rock nyelvéről beszélgettünk vele.

E heti lapszámunkban nagyszabású interjú olvasható a Vígszínház művészével, az alábbiakban pedig a beszélgetés egyik nyomdába nem adott részlete következik, melyben Stohl Vidnyánszky „elcseszett lépéséről”, Kulka János nyílt leveléről és a saját gyarlóságáról beszél.