Kultúra
Az eltévedt Lovas
Tavaly arról írtunk, hogy a vajdasági magyar kulturális életet egy személyben irányító Lovas Ildikó teljhatalmat gyakorolva szerzők és könyvek betiltását kezdeményezte, idén tavasszal viszont azt látjuk, egyik pillanatról a másikra veszíti el befolyását. Mi történik, és kisülhet-e ebből valami jó?
Mr. és Mrs. Smith
Bérgyilkos/kémfilmnek álcázott kapcsolati dráma: ez volt a 2005-es Mr. és Mrs. Smith koncepciója is.
Mk.gee: Two Star & The Dream Police
Egészen különleges hangulatú, vibráló tónusú albummal mutatkozik be Michael Gordon, aki voltaképpen már eddig is több tanújelét adta kiemelkedő dalszerzői és produceri képességeinek.
Dűne – második rész
Oly sok várakozás után Denis Villeneuve végre leért a hegyről, kezében Frank Herbert kőtábláival, adaptációjának második része pedig még az elsőnél is monumentálisabb.
MGMT: Loss of Life
Páros lábbal rúgta be az ajtót annak idején debütáló lemezével az amerikai MGMT. A 2007-es Oracular Spectacularon három bombasláger is volt, amelyek még a kereskedelmi rádiókba és a bevásárlóközpontok háttérzenéi közé is be tudtak kúszni.
Orion és a Sötétség
Öltsön bármilyen formát, a művészet mindig az emberiség nagy kérdéseire keresi a választ: mi van a halál után, hát még előtte, s mi értelme a szerelemnek?
Take 3 – Patricia Kopatchinskaja, Reto Bieri, Polina Leschenko
Micsoda album bő egy órában!
Az űrhajós
Netflixes űrutazós film Adam Sandlerrel, ezt hallva már el is képzeljük, amint a vizesnyolcas ezúttal az űrben csetlik-botlik, félrenyomkodja az irányító gombjait és – mivel altesti poén nélkül ritkán készül Sandler-film – összepiszkítja a szkafandert.
Szamár, a légió lánya
Amikor Sztupa és Troché éjnek évadján lekászálódtak a vonatról, csak rendőrök és vasutasok lézengtek a Hlavní nádražín.