Kultúra
Szenvedély és szenvedés
A fényképek nem az egyedi hangú és stílusú latin-amerikai festő munkásságát, hanem a viharos, sok fájdalommal sújtott életét, emberi kapcsolatait, intim pillanatait mutatják be.
Bukott diák
Lehet fanyalogni, sőt, tulajdonképpen ildomos is. Aki nem fanyalog, az talán nem is tartható komoly befogadónak, mintha nem lenne ízlése, s éppen ezért az értékítéletei sem méltók arra, hogy figyelembe vegyük azokat. Mégis, a fanyalgás negatív cselekedetnek számít, s a fanyalgó amolyan ünneprontónak, ízetlenkedőnek, tulajdonképpen egy igazi faszkalapnak.
Kiterítenek úgyis?
Kietlen vidék fogad, vörös szikla és homok mindenfelé, és csak később derül ki, hogy a kezdés előtt a közönséggel kokettáló figura maga az ifjú Galileo Galilei. Innentől minden jelként működik Polgár Csaba rendezésében.
Herendi Gábor: Aki valóban része a filmes szakmának, elutasítja ezt a fajta kultúrpolitikát
„Inkább a reinkarnáció”
„Akkor megcsináljuk a saját társadalmunkat!”
Hamarosan újra Magyarországon lép fel az 1990-es években kitörölhetetlen nyomot hagyó Faithless. A két éve elhunyt Maxi Jazz nélkül is egyben maradt produkció zenei agya ma sem csak nosztalgiázni akar a zenében, interjúnkban viszont szégyentelenül nosztalgiáztunk a drogokról, a rave-ekről és a kevés vécéről.
„Ezerféle érzelmet”
Jelenleg összesen három férfi szopránt ismerünk a világon, a brazil énekes egy közülük. Beszélgettünk a két szólólemezéről, a barokkról és a klasszikáról, és arról is, miért áll távol tőle Bach.
Bíró Péter: Hosszú árnyék
Egy „újkori” bűnregény, amelyben az elbeszélőt a konkrét bűncselekményeknél sokkal jobban foglalkoztatják a társadalmat, illetve a szűkebb közösségeket átható olyan bűnök, mint a csalás, a korrupció, a hazugság.
Jane Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj
Jane Schoenbrun filmjének egyik fő témája a valóság, a tér és idő egymásba omlása; ezzel párhuzamosan nézőinek idő- és valóságérzékelését is összekuszálja.
David Mamet: Oleanna
Az 1992-ben született darab (amelyből két évre rá film is készült) népszerű nálunk is, legutóbb 2021-ben a Tháliában mutatták be Egy jobb világ címmel, Valló Péter rendezésében.
Gavin Friday: Ecce Homo
Gavin Friday frizurája és öltözködése egy időben megtévesztően hasonlított Bonóéra.
Bohócrém karácsonya
Legyen szó a háborús bűnökről vagy az olyan esetekről, mint az amstetteni rémé, az emberiség legszörnyűségesebb bűneit egyszerű, hétköznapi emberek követik el
Ravel: The Complete Works with Piano / François-Xavier Poizat
Stravinsky nevezte a legprecízebb svájci órásmesternek, de Maurice Ravel rajongói tudják, hogy ennél többről van szó.