Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.
Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.
Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.
Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.
„Rögtön az elején tisztázzuk a két játékkal kapcsolatban nyilván felmerülő közhelyes kételyeket: de bizony, egyértelműen jobb valódi színpadon állni, igazi hangszereken játszani, élőben gitározni vagy dobolni, és megtapasztalni, ahogy a rajongók ezrei szurkolnak nekünk. Csakhogy erre a potenciális játékosok 98 százalékának szemernyi esélye sincs” – írta tizenhat évvel ezelőtt a Magyar Narancs az akkoriban divatossá váló rocksztárszimulátorokról.
Mi a különbség szépíró és újságíró között? Mi hozza össze a fiatal feministákat és a kasubföldi asszonyokat? Válhat-e egy családregény a tágabb közösség történetévé? Erről is beszélgettünk a lengyel szerzővel, akinek tavaly két kötete is megjelent magyarul.
Scott Hansen immár 23 éve készíti Tychóként a zenéit, mindvégig jól felismerhető stílusban, ugyanakkor az életművön belüli evolúció cáfolhatatlan nyomaival.
Celerino figlio di puttana – énekli, vagy inkább csak úgy üvölti bele a száguldásba motorkerékpárjáról Pierfrancesco Favino (a modern kori olasz bűnfilmek címeralakja) Stefano Sollima 2012-es filmjének, az A.C.A.B. – Minden zsaru rohadéknak a bevezető kockáin.
Cseh Tamást megidézték már teátrálisan, érzelgősen és minden különösebb felhajtás nélkül is.
Kosztolányi már jóval hamarabb bevette magát Velencébe, mint Szerb Antal, csak éppen nem gyártott hozzá mitológiát.
A szovjet zeneszerző tizenöt vonósnégyest írt, az első ötöt 1938 és 1952 között, még Sztálin halála előtt.
