Kultúra

A hervadó sárga róka

Amikor Sztupa és Troché a Gellért tér és az Astoria közt sokasodtak, az idő kilépett helyenként a medréből.
  • tévésmaci
  • 2013. március 7.

A Csillagszedő Márió

A Csillagszedő Márió című mesejátékban mások szép gyerekkori traumáit éljük újra terápiásan. De persze leginkább a sajátjainkat, még ha apró sérelmek is csak, mint az idióta kötelező délutáni alvás; vagy hogy szerelmünk tárgya tudomást sem hajlandó venni rólunk, mert nem hordunk masnit és szoknyát, mint a többi lány.
  • Sisso
  • 2013. március 7.

Grimm 200 - Testvérmesék

A 2B Galéria profiljának fontos része, hogy a tematikus és csoportos kiállítások mellett gyakran mutat be olyan kettős tárlatokat, ahol a két művészt nem valamely stiláris szál köti össze, hanem a családi kötelék. A galéria vezetője, Böröcz László (Böröcz András testvére) ezt a tematikát most a köbre emelte.
  • - dck -
  • 2013. március 7.

Rövid Vadak - Fiatal Rövidfilmesek Társasága

A mozik külföldi műsort adnak, filmszemle sincs; vannak viszont - majdnem érthetetlen okokból, szinte hobbiból készülő, pótlék gyanánt, legjobb esetben a figyelemfelkeltés céljából felszolgált - rövidfilmek fiatal alkotóktól, ha valakinek mégis hiányozna a magyar film.

A zöld íjász

Egy szuperhős szuperképességek nélkül ma már nem fest furcsán, de ha egy ilyen figuráról szóló műnek nincsen markáns főhőse, az elég nagy hátrányt jelent. Márpedig itt nincs: Stephen Amell tipikus eye candy, édesség minden női szemnek, de ezzel ki is merült minden érdeme; milliomos ficsúr figurája Bruce Wayne és Robin Hood keveréke az előbbi tökössége és az utóbbi népmesei bája nélkül.
  • Szabó Ádám
  • 2013. március 7.

Megölni nem kell félnetek

II. Edwardnak volt olyan pechje, hogy a Plantagenet uralkodói házba született bele, ezért uralkodnia kellett, holott sem kedve, sem tehetsége nem volt hozzá. Életének középpontjában a szerelem állt: Gavestonba, egy alacsony származású fiatalemberbe szeretett bele, aki viszonozta érzelmeit, és a szenvedély, annak rendje és módja szerint, mindkettejük halálát okozza, és a tetejébe még polgárháborút is. (Mindazonáltal teljesítette uralkodói kötelességét: a valóságban négy, a drámában egy gyermeket nemzett Anna királynénak.)
  • Csáki Judit
  • 2013. március 7.

Utazó szögek

A világhírű német művész nem először állít ki Magyarországon - talán az 1993-ban a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott, a magyar viszonyokra adaptált utazó tárlata (A megnyomorított ember) volt a legérdekesebb.

"Apám addig vert, míg dacból művész nem lettem"

Szögek, sár, hamu, fekete és fehér, szorongás, fájdalom, szarkazmus és humor. Nem volt könnyű dolga a Szépművészeti Múzeumnak, amikor a kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakjának ötvenéves pályáját egy viszonylag kicsi múzeumi teremben próbálta meg bemutatni.
  • Váradi Júlia
  • 2013. március 7.

Hölgykoszorú

Ismerjük fel az alapképletet: soklányos ház, fiúörökös hiányában veszélybe kerülő nemesi birtok, jó házasság(ok)nak köszönhető szerencsés kimenetel! Hát, persze hogy Jane Austen!
  • - bori -
  • 2013. március 7.

A magyarok hangja

Előfordul olykor, hogy az ember valamit nem szeret, mégis érdeklődéssel hallgatja, ha szóba kerül. Vegyük például a szinkronizálást.

Ma született szimfóniák

Bő öt év elteltével újra együtt látogatott Budapestre a Felvilágosodás Korának Zenekara, valamint rendszeres vendég karmesterük, a világ nagyjából első számú szimfonikus együttesét, a Berlini Filharmonikusokat irányító Sir Simon Rattle.