Kultúra

Bozai Ágota vitaindítójára Barkóczi András, az új fordítás kiadói szerkesztője és Babiczky Tibor költő reagált, miközben Takács Ferenc a nagy Joyce-nem-olvasókat vette számba. Cikkajánló régi csemegékkel, Horthyval, magyar focival és birkavesével.

Az 1988-ban Kecskeméten alakult Csík Zenekar az elmúlt évtized folyamán vált igazán ismertté, amikor kilépve a hagyományos népzene keretei közül rockzenei darabokat kezdett feldolgozni, és vendég előadókat hívott meg ebből a közegből. A sikeres együttműködés eredményét a Sziget -1. napján, augusztus 6-án, a Nagyszínpadon lehet meghallgatni.

Nagyszabású kudarc

Solymosi Bálint a HírTv ordenáré műsoráról

Különleges hangszerekről, a kvartettjáték változásáról és az általa alapított Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválról beszélgettünk vele.

Száz Bloom, az csak száz olvasót jelent, ha úgy vesszük (én úgy veszem), hogy ahány olvasó, annyi Bloom. "Córesz" ide, "kultuszkönyv" oda, "modern és poszt" amoda, ennél azért biztosan sokkal több olvasója van máris, és pláne lesz majd még az új magyar Ulyssesnek. De nem a száz virág - ezer virág kérdéskörben vitatkoznék.

Nyelvészeti kérdésekről senki sem ír élményszerűbben nála, de Shakespeare-fordításaival és saját verseivel is számos hívet szerzett. Az ismert költő-műfordító-tanár ezúttal a Paul McCartneyhoz, a csokoládékhoz, a hosszú regényekhez és a cseh slágerekhez fűződő kapcsolatáról rántja le a leplet.

rés a présen: A Kaukázus hirtelen felívelése után hirtelen húzódtál vissza a popzenei színtérről. Miért? Kardos Horváth János: Öt év siker után úgy éreztük, hogy - bár közhely - a csúcson kell abbahagyni. Szinte 14-15 éves korom óta gitározom, ez a "gyermekbetegség" engem is elkapott, a popszakmát már csak a Kaukázus tatabányai indulásakor kezdtem tanulgatni. A főiskolán klubjelleggel egy Csá-show című zenés beszélgetős műsort szerveztem, vezettem, az is jó tanuló időszaknak bizonyult.

Már a múlt héten is feltűnhetett figyelmes olvasóinknak, hogy a budapesti koncertélet szabad levegőre való kitelepülése szembeötlő módon együtt jár az úgynevezett bécsi klasszika nagymestereinek fokozódó dominanciájával, sőt már-már hegemóniájával.