Alkoholizmus Magyarországon III.

Nem magánügy

Lélek

A minimum 800 ezer hazai alkoholista közül évente 6-7 ezren halnak meg májzsugorodásban. Cikkünkben az alkoholisták kezeléséről lesz szó. Azokról, akik túlélhetik, mert idejében felismerték, hogy már-már gyógyíthatatlan betegek.

„Én is, mint rengeteg társam, nem úgy kezdtünk inni, hogy abból »baj« legyen – meséli György. – 1973-ban, 34 évesen azonban túlterheltem magam: csoportvezető lettem és egy nagyvállalat tömeg­sportvezetője; intenzív nyelvtanfolyamot kezdtem, fizetéskiegészítésként pedig hét végén pincérkedtem. Ez kimerítette az amúgy is labilis idegrendszeremet; rájöttem, hogy könnyebben tanulok, ha iszom egy-két pohár bort, ami egy idő után egy liter lett. A pincérkedés sem tett jót: munka után nagyon sokat ittunk, hogy el tudjunk aludni. A vége az lett, hogy idegi alapon gyomorproblémáim lettek, kórházba kerültem. Akkor tudtam először, hogy baj van, de még akkor sem az alkoholra gondoltam, hanem a túlterhelésre.”

Ahogy arról már korábban szó esett (lásd: „Mint szegény Jóska bátyád”, Magyar Narancs, 2014. július 17.), az alkoholizmus a tagadás betegsége, de nem csak az érintett tagad.

 

Családi vetélkedő

 

Otthon, ha észre is veszik, hogy baj van, inkább hallgatnak és alkalmazkodnak, s kezdődhet az ún. alkoholistajátszma, amelyről először Eric Berne svájci pszichiáter írt Emberi játszmák című könyvében. Főszereplő természetesen az „alkoholista”, a házastárs pedig leggyakrabban az „üldöző” és a „megmentő” szerepeit váltogatja. A gyerekek sem maradnak ki, amellett, hogy pszichésen, sokszor fizikailag is sérülnek, különféle túlélési stratégiákat dolgoznak ki. És persze vannak azok, akik hagyják magukat átverni: ők a szolidárisak, megértők, fejcsóválók, akik olykor még pénzt is adnak. Mindez annak ellenére is így van, hogy az alkoholizmus jelenlétével túl sokszor jár együtt az erőszak, az agresszió. A kutatók szerint ugyanis az alkohol megsokszorozza a dopamin termelését, amely részt vesz az agresszió kiváltásáért felelős agyi folyamatokban. „Kihatott a családra, a munkahelyre, barátokra egy­aránt – folytatja György, aki sokáig úgy gondolta, hogy alkoholfogyasztásában semmi kivetni­való nincs. – Voltak kisebb viták
a feleségemmel, aztán inkább elmentem inni a konfliktus elől. Nos, ekkor már a mennyiség is növekedett. A kislányom is nehezen viselte, de akkor én nem láttam, hogy mennyi lelki sebet okozok nekik. Azt gondoltam: ha mindenki iszik, én miért ne innék? Nem is annyira az ízéért, hanem a »hatása« miatt. Minden alkoholista szereti jól érezni magát, és ezt a pia nekem is megadta.”

Az alkoholista családjában nincs nyílt kommunikáció. A kapcsolatok felszínesek, kiürültek, érdekvezéreltek. Ráadásul az ilyen, patoló­giás családi működés ritkán áll meg egy generációnál. „Az alkoholbetegek gyermekei előszeretettel választanak maguknak alkoholista házastársat, mert tudat alatt megpróbálják újrateremteni a gyerekkorukból jól ismert helyzeteket” – mondja Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns.

„Családi nyaralásra mentünk Olaszországba; elhatároztam, hogy nem fogom halálra inni magam, nem fogom elrontani a nyaralást, épp ezért egyetlen karton sört viszek, és csak azt fogom inni – meséli a történetét László. – Az akkori eszemmel ez jónak tűnt, a családom is helyeselte. ­
Az alkoholistaagy viszont teljesen abnormálisan működik, mindenkinek hazudik, miközben tudattalanjában szenved attól, hogy hazug. Megérkeztünk Olaszországba, a feleségemnek mondtam, hogy körülnézek a közeli kisboltban, hátha a gyerekeknek kell valami. Persze piával tértem vissza a boltból, estére totálisan leittam magam, tönkrement a nyaralás. Másnap reggel borzalmasan szégyelltem magam.”

„Az alkoholisták ivásmódjának három típusa létezik – magyarázza Nagy Zsolt. – Vannak a szinten tartó ivók, akik talán sose részegek (és sose józanok), de folyamatosan szükségét érzik az al­ko­holbevitelnek. Két-három óránként isznak, az alkoholt üzemanyagszinten használják, és általában akkor borul fel a rendszer, ha egy betegség vagy kórházi kezelés során nem jutnak hozzá a szokott mennyiséghez. A „tévéalkoholizmus” valamivel enyhébb eset: a munka utáni szabad időt az alkoholista csak jó néhány üveg sör, bor stb. társaságában tudja elképzelni, a harmadik típusba pedig a „gépszíjas” alkoholisták, a „kamikaze ivók” tartoznak. Ők hetekig, hónapokig nem isznak egy kortyot sem, azután jön egy napokig vagy hét végén át tartó ámokfutás. Ez is alkoholizmus, bár megtévesztő, hiszen valaki tényleg akár hetekig nem iszik, amikor viszont igen, akkor teljes az önkontrollvesztés. „Vannak most menedzser betegeim, akik alkohol- és kokainproblémákkal küzdenek – mondja Nagy. – Ők úgy mondják, hogy péntekenként reszetelünk, az ötnapi stresszt szétcsapják, és akkor van ott minden, kurvák, drog, pia.”

 

Lefelé a lejtőn

 

A példából is látható, hogy típustól függetlenül az alkoholista életformája az ivás köré rendeződik. „Kikopnak az értékes elfoglaltságok, ezt szagos gondolkodásnak nevezik. Ehhez hosszú évek szívós munkája kell” – mondja Nagy Zsolt.

A látszat a családon belül fenntartható, de a munkahelyen csak a legritkább esetben. „Nem vettem észre, hogy ők tudják, baj van nálam az alkohollal – emlékszik vissza György. – A hétfői orvosi igazolásokból, a gyomorfájásból, a másnaposan elvégzett munkából rögtön látták, én meg azt hittem, elég az, hogy kiváló finommechanikai műszerész vagyok. Valóban az voltam, csak éppen nem számíthattak rám a munkahelyemen.” Az alkoholista dolgozóval szembeni eljárás annak érdemei szerint változhat, de ha elfogy a türelem, és már nem elég
a szonda, a fizetéslevonás, kényszerszabadságolás, a problémát elbocsátással oldják meg. Ez persze a könnyebbik megoldás, hiszen Magyarországon nem jellemző az olyan munkáltatók jelenléte, amelyek valamilyen rehabilitációs lehetőséget nyújtanának – amúgy józanul kiváló és tehetséges – alkoholproblémáktól szenvedő dolgozóiknak, akik így, az utcára kerülve még nagyobb léptekkel indulhatnak el a lejtőn. De sokszor épp ez kell a túléléshez.

A szakemberek szerint felismerni a betegséget, felállni és segítséget kérni csak akkor lehet, ha az alkoholista eléri az úgynevezett „mélypontot”. Ez lehet egy nagy baleset, kórházi kezelés, voltaképp bármilyen traumatikus élmény. Mivel azonban testi és lelki kórról van szó, a kezelés sem csupán kórházi lehet. Kiindulási pont lehet, hogy az addig hallgatásba burkolózó család véget vessen a korábbi játszmának, vagy például, ha a háziorvos szakít az addigi rutinnal, és nyugtatók felírása vagy a szervi bajok tüneti kezelése helyett nyíltan kimondja: „ön alkoholista”, bár ez ritka ügy­me­net­nek számít mifelénk. „A háziorvosok általában a kliensek kérésére küldik a beteget alkoholelvonó kezelésre, vagy a kifejezett megvonási tünetek (erős remegés, izzadás, súlyosabb esetben tudatzavar, hallucinációk) esetén” – magyarázza dr. Rappant György, a székesfehérvári Szent György Kórház addiktológusa, ám gyakoribb, hogy egyáltalán nem jelzik vissza pácienseiknek a problémás alkoholfogyasztást. „Jellemző eset, hogy a szenvedélybetegségekről egészségügyi szakembereknek tartott megyei rendezvényen, bár tudtommal minden háziorvos kapott meghívót, egyikük sem jelent meg” – mondja az addiktológus, hozzátéve, hogy az alkoholbeteg – mivel gyakran nem látja be saját problémáját – akár zaklatásnak is veheti a szembesítést, és ilyenkor legfeljebb átmegy másik háziorvoshoz. „Pedig megfelelő időben, megfelelő technikával akár pár mondattal is eredményt lehet elérni” – mondja Rappant György. A falvakban, kisebb településeken ennél is rosszabb a helyzet. Ott az alkoholfüggőség súlyosabb eseteit is jól tolerálják, nem tartják betegségnek. „Mivel a helyiek akár évtizedekig, látható probléma nélkül isznak a kocsmában, ez könnyen azt a látszatot kelti, hogy az alkohollal nincs semmi baj, és újabban a tömény, leginkább a pálinka propagandája is ezt erősíti. Az emberek egyáltalán nincsenek tisztában az ajánlott maximális, naponta elfogyasztható alkoholmennyiséggel” – teszi hozzá.

 

Csak önkéntes alapon

 

Sokan az addiktológiai osztályt a drogrehabilitációval kapcsolják össze, de ez kicsit sincs így. „A férfiaknál az osztályra bekerülő sürgős esetek negyede-harmada, egyes időszakokban akár fele alkohol okozta probléma miatt történik, leginkább megvonási tü­ne­tek miatt. Nőknél ez lénye­gesen kevesebb” – tájékoztat Rappant. A fokozott izzadás, remegés, vérnyomás-emelkedés, szapora szívverés, hányinger mellett epilep­sziás görcsrohamok is kialakulhatnak, a kórisméhez elég Hajnóczy Péter prózáját olvasni. Ráadásul az alkoholmegvonási tünetek legsúlyosabb formája, a delirium tremens még a megfelelő orvosi kezelés mellett is halálos kimenetelű lehet.

Az intoxikált (súlyosan ittas vagy agresszív részeg) betegek ellátása a sürgősségi osztályon történik, ezután súlyosságtól füg­gően ambuláns és osztályos ellátási lehetőségre van mód. Az ad­dik­to­lógiai ambulancián a jelentkezők minimum kilencven százaléka alkoholproblémával küzd. Beutaló nem szükséges, de taj-számra szükség van az ellátás igénybevételéhez. „Jelenleg az érvényes területi ellátási kötelezettség alapján a megye fekvőbeteg-addikto­lógiai (szenvedélybeteg-)ellátása másik megyében, a tatabányai Szent Borbála Kórházban történik – mondja Rappant –, nálunk a sürgősségi esetek és kapacitás függvényében, leginkább kettős diagnózisúak (például depressziós alkoholbetegek) kezelése folyik kórházi körülmények között. Jelenleg azonban, épületfelújítás miatt, jelentős átmeneti ágyszámcsökkentés történt, amely miatt a kezelési idők sajnálatos módon rövidültek, és a kapacitás is jelentősen csökkent.”

A kórházi beavatkozás attól függően változik, hogy milyen súlyosak a megvonási, a társuló testi és pszichés tünetek. A kezelés általában három fő lépésből áll: sürgősségi ellátás megvonási tünetek esetén, pszichés állapotfelmérés, végül az absztinencia fenntartása mellett a társuló pszichiátriai problémák, például a depresszió, illetve az ital utáni sóvárgás gyógyszeres és pszichoterápiás kezelése. Létezik gyógyszeres terápia megvonási tünetek kezelésére, a társuló pszichés és testi problémákra és az absztinencia fenntartásának elősegítésére, illetve az alkoholfogyasztás csökkentésére is, sőt korlátozott mértékben, de van lehetőség olyan gyógyszer beültetésére (disulfiram), amely külső kontrollt ad, nem csökkenti a sóvárgást, de alkoholfogyasztás mellett rosszullétet okoz. „Hatása az ettől való félelemre épül, és – leg-inkább a beültetéses formában – jelentős placebohatás is érvényesül – magyarázza Rappant. – Régebben forgalomban voltak különféle sóvárgáscsökkentő szerek is, de mivel nem volt rájuk állami támogatás, a magas ár és az emiatti alacsony forgalom következtében a cégek kivonták ezeket a magyar ­piacról. Ebben a »műfajban« jelenleg csak a fogyasztáscsökkentésre alkalmas nalmefen hatóanyagú gyógyszer érhető el. Ezt azoknak ajánljuk, akik nem szeretnének teljesen lemondani az alkoholos italokról, és alacsonyabb kockázatú fogyasztók” – mondja Rappant.

De a gyógyszeres kezelés önmagában nem elég, az absztinencia fenntartásához rehabilitációs programok szükségesek és ajánlottak, ám kényszeríteni senkit nem lehet. A székesfehérvári kórház több civil szervezettel is együttműködik (Tranzit szolgálat, RÉV szenvedélybeteg-segítő ambulancia), szenvedélybeteg-csoport is működik az osztályon, amelyben gyakran az Anonim Alkoholisták (AA) helyi, felépült tagjai is részt vesznek. (Az AA-ról lásd korábbi cikkünket: Van isten, Magyar Narancs, 2007. július 19.) „Tapasztalat szerint a rehabilitáció, de az osztályos kezelés hatékonysága is pozitívan korrelál a későbbi absztinens időszak hosszával – összegzi Rappant, csakhogy a hosszú távú rehabilitációs ellátásban az általuk kezelt alkoholbetegeknek csupán 5–10 százaléka vesz részt. „Leginkább a többszörös visszaesők választják. A legtöbben azért nem jönnek, mert a munkahelyüket féltik a ki-eső idő miatt, másokat a családtól való hosszú távollét riaszt el.
A rehabilitációs központok messze vannak a lakóhelytől, és az első időszakban nem mehetnek haza hétvégére sem. A helyi, többnyire ambuláns lehetőségeket a messzebb, kis falvakban lakók leg-inkább az utazási költségek miatt szokták elutasítani. A krónikus alkoholbetegek ritkán állnak jól anyagilag, és a heti egy-két utazás költségeit sem képesek előteremteni” – mondja az addiktológus.

„A szerfüggés mélypontja zuhanás, egyfajta lélekvesztés. Vagy meghal az ember, vagy elmegyógyintézetbe kerül, vagy újjászületik, más választás nincs. Az ember akár kényszerből, akár tudatosan egy totális kapitulációra szánja el magát” – mondja László, aki saját felépüléséről mesél. Ő is az AA 12 lépéses programja során volt képes a felépülésre, később addik­to­lógiai konzultánsi diplomát szerzett, hogy a sorstársainak segíthessen. György szintén az AA-n ­keresztül jutott el a felépüléshez vezető útra, bár sok sikertelen próbálkozást említ: „Egyik reggel remegő kézzel ébredtem, és akkor döbbentem rá, hogy ez már NEM játék, ez alkoholizmus. Megbeszéltem a családdal és a munkahelyemmel, önként elmentem egy »munkaterápiás alkoholelvonóba«. Rengeteg fejtágítás, nappal munka: annyi gyümölcsöt hozott, hogy egy évig semmit nem ittam. De mivel nem is fejlődtem, elég volt, hogy lekéssek egy vonatot, és máris a kocsmában találtam magam – meséli György. – Nem szerettem magamat, hogy ilyen vagyok, és állandóan változtatni szerettem volna. Végigjártam szinte mindent, ami segít a leszokásban: jógáztam, elvégeztem az agykontrollt, végigjártam a lehetséges pszichológusokat, akupunktúráért drága pénzeket fizettem. Nem ment, sőt 1994-től szinte minden évben annyit ittam, hogy kórház lett a vége. Az OPNI-ban 14-szer voltam, ideig-óráig segített. Aztán 2004-ben csúnyán elkezdtem inni, szinte mindennap részegre ittam magam, mígnem 2006-ban besárgultam a májamtól, és elfogadtam egy Szolnokon praktizáló orvos barátom segítségét. Ő irányított be nagyon diszkréten és nem erőltetve az AA szolnoki csoportjába. Ennek segítségével már nem kell innom. Azóta heti két-háromszor járok meetingekre, és boldog családi és társadalmi életet tudok élni. De az AA programját csinálnom kell, mert csak úgy maradhatok józan, és kell a közösség, mert »egyedül nem megy«.”

Mivel a betegség összetett, a kezelés is az kellene, hogy legyen, ám ha még volna is erre lehetőség (nem nagyon van), szinte nulla az esélye, hogy a mentális, fizikai, érzelmi, szociális és intellektuális tényezők is „visszaálljanak” az egészséges életmódnak megfelelően. Az elvesztett családot, munkát, baráti kört nem lehet visszaállítani, az egymásnak okozott sebek gyakran feldolgozhatatlanok, sokszor épp a továbbra is kocsmázó társasággal való szakítás az ára a józanságnak.

Vannak azonban olyanok is, akik 10-15 éve járnak AA-gyűlésekre vagy más terápiára segítségért, illetve azért, mert megrekedtek. Ez is lehet egyfajta függés – persze jóval egészségesebb, mint az alkohol. A társadalomba való vissza­illeszkedés, a személyiségfejlődés és életmódváltás, amely a szerhasználatból való egyetlen kiutat jelenti sokak szerint, ilyenkor nem történik meg teljes egészében. Több történet szól arról is, hogy az alkoholt kiváltó szerekre áll át a beteg. Az AA-gyűlésen többektől elhangzott a nyugtatókra való rászokás, vagy éppen az alkoholfogyasztást felváltó függőségig vitt sportolás és energiaital-fogyasztás. A függés tehát a szerhasználat abbahagyásával nem szűnik meg. Attól, hogy valaki „száraz alkoholista”, még nem józan.

Neked ajánljuk