Speciális nagyszülőképző: „Nyugodtan túlcsordíthatja”

Lélek

Az örökbe fogadó szülők szüleinek problémáival foglalkoztak pár hónapja egy workshopon a Mózeskosár Egyesület szakértői. Az ilyen helyzetbe kerülő nagymamáknak nehéz lehet megemészteni a féltékenységet vagy az unoka cigány származását, de a megoldás minden esetben ugyanaz: elfogadásra és sok szeretetre van szükség.

Örökbefogadásra készülő szülők számára már jó ideje szerveznek felkészítő tanfolyamokat, sorra jelennek meg hasznos kötetek, és szakértők fogják a kezüket, ha segítségre lenne szükségük. Az ilyen helyzetbe kerülő nagyszülőknek (és más rokonoknak) azonban eddig kevés figyelem jutott. Pedig az sem egyszerű, amikor egyszer csak „hazahoznak” egy gyereket, és hirtelen egy vadidegen kicsi süteményt sütő, horgásztúrát tervező nagyszülőjévé kell válni.

A tavaly megrendezett Örök Nagyi Work­shop eredetileg egy iskolai feladat megoldásának indult: Dengyel Kinga pszichológus egy egyetemi kurzusra találta ki az örökbe fogadó nagyszülőknek tervezett képzést, miután egy örökbefogadói klubon valaki azt magyarázta, milyen jó volna, ha lenne ilyen, mert akkor ő is elküldené az anyukáját. „Egyébként el is küldte” – teszi hozzá Kinga. A kétnapos foglalkozást ő és Székely Zsuzsanna pszichológus tartják a Mózeskosár Egyesület szervezésében; a másodikat tavaly októberben rendezték.

Legutóbb 10 nagyszülő érkezett, voltak, akik párban, voltak, akik egyedül jöttek, és bár többségében nők jelentkeztek, akadt két nagypapa is.

Tökéletes nagyi

Magdolnának már van egy 1,5 éves unokája a legidősebb gyerekétől – büszkén meséli, hogy a kis Lénának a nagyi a kedvence. Adoptálásra készülő lánya vetette fel, hogy vegyen részt az Örök Nagyi Workshopon, Magdolna pedig szívesen belevágott, mert amúgy is érdekli a pszichológia, kiváltképp a gyerekek lélektana.

false

 

Fotó: MTI/Bal

 

Ők egyelőre még várakoznak, ha minden jól megy, tavasszal érkezhet az unoka, akit a leendő nagymama izgatottan, de félelmek és kétségek nélkül vár. „Szeretnék tökéletes nagymamája lenni, ugyanúgy, ahogy a vér szerinti unokámnak is. Talán csak az lehet számomra kihívás, hogy ügyeljek rá, hogy ennek az eleve sérült gyermekléleknek semmilyen módon ne okozzak több sebet.” Magdolna nagyon élvezte a workshop helyzetgyakorlatait, és bár számít rázósabb szituációkra az örökbe fogadott unokával, tudja, hogy néhány helyzetre úgysem lehet előre felkészülni – legfeljebb úgy, hogy azokat kellő türelemmel és nyitottsággal várja.

Férje ugyan kissé vonakodva állt az örökbefogadás ötletéhez, de Magdolna lelkesedése rá is átragadt. Az asszony hozzáteszi, talán ő számít ennyire különcnek, de számára nem kérdés, hogy az örökbe fogadott unokát a legnagyobb szeretettel fogadja. „Azt mondtam a gyerekeimnek, hogy aki titeket anyunak és apunak szólít, az az én unokám. Ez ilyen egyszerű.”

Kinek a rántott húsa

Székely Zsuzsanna szerint máig él az a kártékony tévhit, mely szerint az örökbe fogadott gyereknek nem kell tudnia, hogy nem vér szerinti rokonok között nevelkedik. A workshopra érkező nagyszülők éppen ezért gyakran próbálnak alkudozni, számolgatni, hogy hány éves koráig emlékszik vissza egy gyerek, és annak fényében, ha lehetséges, inkább kikerülni ezt a problémát. Az adoptáló szülőket ugyan minden esetben felkészítik arra, hogy az örökbefogadás folyamatának transzparenssé tétele az egyik legfontosabb tényező, de sokszor számukra is nehézséget jelent, amikor saját szüleik inkább a titkolózást választanák. Pedig annál nincs is rosszabb döntés.

„Ha az egész család az elhallgatást erőlteti, könnyen elodázódhat vagy elmaradhat, hogy beszéljenek a gyerekkel az örökbefogadásról. Ilyenkor azonban hazugság és titok képződik a családban, ami kapcsolati gátakat épít. Mi azt gondoljuk, a gyerek – akkor is, ha vér szerinti – nemcsak a szülőkhöz, hanem egy nagyobb családi rendszerbe érkezik. A tágabb család együttműködése, támogatása nagyon fontos.”

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

 

A nagyszülők számára gyakran nehéz elfogadni, hogy ezek a gyerekek kettős gyökérrel rendelkeznek, azaz valahol vannak vér szerinti szülők és nagyszülők is, sőt, lehet, hogy a korábbi nevelőszülőkhöz is kötődnek. A foglalkozás egyik gyakorlata ezt a problémát célozta meg: egy szituációs játékban a nagyszülőknek például azzal a helyzettel kellett megküzdeniük, amikor az örökbe fogadott unoka arra panaszkodik, hogy a nevelőanyuka rántott húsa sokkal finomabb volt. „Az ilyen helyzeteket a nagyszülők úgy értelmezhetik, hogy a gyerek rivalizáltatni akarja őket, pedig ez csupán gyászának a kifejeződése.

Lehet, hogy az új nagyszülőnek nem esik jól, de meg kell értenie, hogy ez nem az ő főztjének az elutasítása, és nem is feltétlenül a visszavágyódás jele, csupán a gyermek gyászmunkájának része. Nem várhatják, hogy a gyermek elfelejtse a múltat, hiszen a nevelőszülőkről való beszéd tabusítása lojalitáskonfliktust okozhat számára” – magyarázza Székely Zsuzsanna. Dengyel Kinga arra is felhívja a figyelmet, hogy nem feltétlenül jó, ha egy gyerek rögtön az új nagyszülők karjaiba omlik, hiszen a stabil, biztonságos kötődésnek fokozatosan kell kialakulnia.

Az egyik workshopon részt vevő nagyszülő aggódva mesélte, hogy a gyerek már 3 hete velük van, mégis minden alkalommal, ha meglát egy kék buszt, azt harsogja, hogy a papa is ilyet vezetett. A szakértők szerint, ha ilyenkor a nagyszülő hajlandó beszélni a témáról, segít a gyermeknek, hogy megoszthatóvá váljon a bánata. „Ahogy a szeretet is megosztható” – teszi hozzá Székely, miként azt a féltékenykedő nagyszülőknek is mondani szokta. Persze azt is fontos figyelembe venni, hogy a téma kezdeményezése nem a nagyszülő feladata, neki mindig a saját gyereke irányelveit kell követnie. Akkor is, ha egy ilyen speciális helyzetben gyakran még nehezebb az örökbe fogadó pár számára, hogy kompetens anyaként és apaként lépjenek fel saját szüleik előtt.

Árpád véréig

„A szülővé válás egyben azt is jelenti, hogy leválunk saját szüleinkről. Ha ez nem sikerül, örökre a szüleink gyerekei maradunk, a szülők pedig átléphetik a határokat. Akinek a szülővé válás biológiai lehetősége nem adatott meg, könnyen elbizonytalanodhat, hiszen ő – szemben saját szüleivel – nem volt képes szülővé válni, ezért elképzelhető, hogy nem képes érvényesíteni az elképzeléseit például az örökbe fogadott gyerek nevelésével kapcsolatban” – magyarázza Székely Zsuzsanna, és persze gyorsan hozzá is teszi, az örökbe fogadó szülő ugyanúgy szülővé érik a fogadott gyerek mellett.

Bár számára talán még fontosabb, hogy ebben kívülről is megerősítsék. Ugyanakkor nagyszülővé válni sem feltétlenül természetes és zökkenőmentes folyamat, függetlenül attól, hogy vér szerinti vagy örökbe fogadott unokáról van szó. Egy reprodukciós ciklus alapvetően az unoka érkezésével zárul le, ilyenkor tud igazán hátradőlni a nagyszülő, ahogyan az a gyerekvállalást sürgető, sokszor inkább nyaggatásnak tűnő nagyszülői megjegyzésekből kitűnik.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

 

De az unoka érkezése krízist is jelenthet a nagyszülő számára, ha az nem a megfelelő pillanatban történik, vagyis amikor valaki még nem áll készen rá, hogy anyuból vagy apuból mama és papa legyen. „Míg a szülővé válás többnyire választott helyzet, a nagyszülővé válás nem az. Ha az illető még nem tart ott, hogy a nagyszülőséget képes legyen integrálni az énképébe, az megviselheti. Az pedig plusz kognitív munkát igényel, hogy egy örökbe fogadott unokát beépítsünk az identitásunkba” – hangsúlyozza Dengyel Kinga.

Az is a nagyszülő feladata lehet, hogy mediáljon a vér szerinti unokák és az örökbe fogadott unoka között, válaszoljon a gyerekek egymásról szóló kérdéseire. Mert felesleges lenne tagadni, hogy egy ilyen szituációban minden oldalról rengeteg kérdés merülhet fel.

Ambivalens módon

Váczi Jezsó Péter mindössze 1,5 éves volt, amikor örökbe fogadták. Az ő családja meglehetősen ambivalens módon állt az örökbefogadáshoz: sosem titkolták a fiú előtt a tényt, viszont nem is igazán beszéltek róla, ezért a téma lassan érinthetetlen tabuvá csontosodott. Péter csak kamaszként, 17-18 évesen tudta meg, hogy félig cigány származású, és hogy szülei börtönviselt emberek – visszagondolva azt mondja, valószínűleg a vérvonal miatti félelem is oka volt, hogy örökbe fogadó szülei igyekeztek minél kevesebbet emlegetni az adoptálás tényét.

Az apai nagyszülők Észak-Magyarországon, az anyai nagyszülők az Alföldön éltek, ezért Péter évente csak néhányszor látogatta meg őket, de azok az alkalmak a mai napig szép emlékekként élnek benne. Nagyapjával közösen szedték a ribizlit, ha pedig sokat rosszalkodott a ház körül, a nagyszülők kizavarták a veteményesbe, hogy összekapdossa a krumplibogarakat. Azért amikor arra kerül a szó, mennyire vállalták a vidéken élő nagyszülők, hogy gyerekeik cigány származású babát fogadtak örökbe, Péter határozottan megrázza a fejét. „Nem volt erről szó, de biztos vagyok benne, hogy nem mondták meg az ismerősöknek. Egyébként nem szembetűnő a cigány származásom, legfeljebb annyi látszódott, hogy nyaranta nagyon gyorsan barnultam. Talán azért sem beszéltek erről, mert nagyon szerették volna megerősíteni, hogy én az ő unokájuk vagyok.”

Székely Zsuzsanna ismer olyan esetet, amikor az örökbefogadás azért hiúsult meg, mert a rokonok nem támogatták a roma gyerek adoptálását. És olyat is, amikor a szülők ennek ellenére vállalták döntésüket, viszont teljesen elszigetelődtek a családtól.

Péter azt mondja, mindenkinek fontos, hogy tisztában legyen a gyökereivel, ezt a lehetőséget pedig az örökbe fogadott gyereknek is meg kell adni, pláne, ha másmilyen kultúrából érkezik. Mindeközben persze oda kell figyelni arra is, hogy a gyereket ne rekesszük ki a családból a saját kultúrájába skatulyázva: „A gyereknek nem szabad azt éreznie, hogy ettől más, ugyanúgy a családhoz tartozik. Ilyen beszélgetések alkalmával a szülő is megoszthatja, ha az ősei svábok voltak, hogy a gyerek érezze, ez természetes. Különben is, emelje fel a kezét Magyarországon, aki vissza tudja vezetni magát Árpád véréig.”

Péter egy ideje sokat foglalkozik az örökbefogadás körüli tabuk lebontásával, ezért is hívták meg az Örök Nagyi Workshopra, ahol az unokák szemszögéből felelt a nagyszülők kérdéseire. Szerinte fontos, hogy a nagyszülők megértsék: nincsenek jó válaszok, ahogyan rossz kérdések sincsenek, egyszerűen csak őszinteségre van szükség. És persze – bármennyire elcsépelten is hangzik – feltétel nélküli szeretetre: „El kell fogadni, hogy az örökbe fogadott gyereknek sérült a lelke, és csak szeretettel lehet meggyógyítani. A nagyszülő ezt egyébként is szabadabban megteheti, hiszen a nevelés már nem igazán az ő feladata, nyugodtan túlcsordíthatja a szeretetét!”

Problémás múlt

Ahogyan idegen kultúrát, úgy idegennek tűnő problémákat, furcsa viselkedést is hozhatnak magukkal az örökbe fogadott gyerekek. A nagyobb gyerekeknél szinte garantált, de a kisebbeknél is gyakori, hogy viselkedési gondok jelentkeznek. Annak fényében, mekkora traumát okoz egy gyereknek elszakadni szüleitől, ebben nincs is semmi meglepő. Az új családba kerülés krízis a gyerek számára, hiszen kiszakítják megszokott közegéből, ilyenkor pedig elképzelhető, hogy haraggal, kívülről érthetetlen viselkedéssel reagál.

A tanfolyamon a nagyszülők többnyire az ilyen nevelési helyzetekhez kértek tanácsokat, a legkézenfekvőbb pedig az volt, hogy próbáljanak a „rossz” viselkedés mögé nézni: „A nagyszülőknek tudniuk kell, hogy nem feltétlenül ilyen a gyerek természete. Elképzelhető például, hogy a gyerek a születésnapja közeledtével kezelhetetlenebb lesz, hiszen ez tipikusan olyan hívójel, ami aktiválja a gyászát. Ilyenkor észre kell venni, hogy nem velünk akar kiszúrni, hanem valami baja van, amiről beszélnünk kell.

Muszáj elfogadnunk, hogy a gyereknek is van bánata, különben elfojtja, és később a nagyobb problémái kapcsán sem velünk lesz bizalmas. Ha az fáj neki, hogy miért adták örökbe, akkor kihez forduljon, ha nem az örökbe fogadó rokonokhoz?” – mutat rá Székely Zsuzsanna. Péter is hasonlóan fogalmaz, szerinte az ilyen viselkedésben nem a problémás gyereket, hanem a problémás múltat kell észrevenni. Mindig kérdezni kell a gyereket, hiszen ő maga segíthet a legjobban viselkedése megértésében.

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött.