"Legjobb, ha mindenki önmagában kezdi a keresgélést - állítja Paul Pahil brit-indiai pozitív pszichológus, aki hat éve véletlenül keveredett Magyarországra, de anynyira otthon érezte magát, hogy tavaly ideköltözött, és praktizálni kezdett -, és ha az ember pozitív érzelmekkel töltekezik, miközben képes az erősségeire koncentrálni, akkor nincs menekvés, előbb-utóbb kivirágzik. Élete egészségesebb, hosszabb, tartalmasabb és nem utolsósorban boldogabb lesz. Jobban teljesít még a munkájában is, ráadásul a partnerével és a többi emberrel szintén fejlődik a kapcsolata."
Mindez eléggé ezoterikusan hangzik, de Pahil kijelentéseit megerősíti Oláh Attila, a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke, az ELTE professzora is. Mindketten hangsúlyozzák, hogy semmiképpen ne keverjük össze a pozitív gondolkodást a pozitív pszichológiával; itt szó sincs cukormázas "hepiológiáról" vagy sültgalamb-váró optimizmusról. Míg a pozitív gondolkodás "titkát" leginkább színes magazinok ezorovataiban tárják elénk, addig a pozitív pszichológia széles körben elfogadott és kísérleti eredményekkel bizonyított tudományág, a pszichológia legújabb hajtása.
Érdekes, hogy bár emberemlékezet óta különböző stratégiák vannak a boldogság előidézésére - keresték, és meg is találták már a vallásban, a hedonizmusban, a művészetben vagy a jótékonykodásban -, tudományos alapon mégis csupán a huszadik század ötvenes éveiben kezdtek foglalkozni vele. Az első, akkor még humanistának nevezett pszichológusok szinte a rendszeren kívül dolgoztak, mivel a második világháború után elsősorban a háborús traumákat kezdték kigyógyítani az emberekből, és a későbbiekben is szinte kizárólag a mentálisan hibás vagy legalábbis annak tartott pácienseket akarták normálissá tenni. De a pozitív pszichológia csak 1998 óta létezik. Alapítója, Martin Seligman a huszadik század egyik legtöbbször hivatkozott pszichológusa és az Amerikai Pszichológusok Egyesületének (APA) legnagyobb támogatottsággal megválasztott elnöke. (Seligmanről egy hónapja Mérő László írt "egotripet": Maga itt a tánctanár?, Magyar Narancs, 2010. február 4.)
Éljen az erő!
Az új tudomány megszületésénél ketten segédkeztek: Raymond Fowler, az APA főtitkára és a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály, aki hírnevét a flow (áramlat) - az elragadtatottság közbeni cselekvés - elméletének köszönheti. (Lásd Áramlástan című keretes írásunkat.) A három pszichológus egy mexikói tengerparti városban fogalmazta meg a pozitív pszichológia kiáltványát, amely az "akumali manifesztum" néven ismeretes. "A pozitív pszichológia az optimális emberi működés tudománya. Célja, hogy felkutassa és fejlessze azokat a tényezőket, amelyektől az egyén és a társadalom kivirágzik. A pozitív pszichológia mozgalma a kutató pszichológusok olyan újfajta elkötelezettségét jelenti, mely a pszichés egészség forrásaira összpontosít, túllépve ezzel az eddigi betegség- és a zavarközpontúságon" - írják a szerzők. Arról azonban nincs szó, hogy Seligmanék "eltörölték volna" a hagyományos pszichológiát, megkérdőjelezték volna az addigi eredményeket. Inkább ki akarták egészíteni őket azzal, hogy kialakítják és egységes rendszerbe foglalják az emberi "jól-lét" tudományát.
Seligman szerint a hagyományos pszichológia és pszichiátria rengeteg eredményt elért, ám arról mintha megfeledkeztek volna a kutatók és szakemberek, hogy az ember képes választani és döntéseket hozni. Ezért úgy vélte, hogy a pszichológiának legalább ugyanannyi figyelmet kell fordítania az erősségekre, mint a gyengeségekre. Hogy ne csak reparáljanak, hanem építsenek is. Hogy fontos legyen annak az embernek az élete is, aki nem produkál a DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders - a mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyve) lapjain fellelhető tüneteket. Seligmanék elkészítették a DSM ellenpárját, a CSV-t (Character Strenghts and Virtues - nagyjából: "erősségek és értékek tipológiája"), amelyben hatféle alapértéket különböztettek meg, amelyeket szinte minden kultúrában és társadalomban a boldogság forrásának tekintenek. A tudást, a bátorságot, az emberiességet, az igazságot, a mértékletességet és a transzcendenciát. Ezeknek természetesen különféle le- és elágazásai vannak.
Mint a benzin
A pozitív pszichológusok kutatásokkal és kísérletekkel is próbálják bizonyítani igazukat. Edward Diener két évvel ezelőtt kimutatta, hogy ha az alapszükségletek megvannak, akkor minden további anyagi bevétel vajmi keveset képes hozzátenni a boldogsághoz. Bár a kutatások nagy része önbevalláson alapszik, s emiatt akár azzal is vádolható a pozitív pszichológus, hogy csupán szubjektív örömtörténeteket gyűjt, ám ha ezek az összegyűjtött, egymástól független adatok egy irányba mutatnak, akkor talán létezik közös nevező. Ráadásul egzakt kísérleti módszerek is kialakultak a boldogság feltérképezéséhez. Ilyenkor éppúgy laboratóriumi körülmények között rögzítik a nem verbális reakciókat, mint az érzelmi állapotok fiziológiáját. Barbara Fredrickson (aki Pahil tanára volt) kísérletei például felfedték az őszinte, pozitív érzelmek élettani hatásait, azaz, hogy ezek direkt kapcsolatban vannak az ember "kivirágzásával". Bebizonyosodott az is, hogy a negatív érzelmek - mint például a stressz - következményei visszafordíthatók, ha pozitív érzelmekkel töltekezik az ember. És ilyenkor nemcsak a szívdobogás lassul le és a gyomorgörcs oldódik, hanem például a komolyabb érrendszeri elváltozások is normalizálódnak.
Az ELTE pszichológiai laborjában is úttörő jellegű kísérletek folynak, mégpedig a flow elektrofiziológiájával kapcsolatban. Mint Oláh Attilától megtudtuk, számítógépes játékokkal idézik elő az állapotot, miközben folyamatosan mérik a kísérleti alanyok EEG-jét, melyet összehasonlítanak a kísérlet előtt rögzített adatokkal. Az előzetes eredmények alapján úgy tűnik, hogy a flow állapotával jellegzetes agyi működésmintázat jár együtt. Ráadásul az optimális élmény átélésekor az arcra is kiül egyfajta azonosítható mimikai térkép. Tanulmányozzák továbbá a társas flow feltételeit, amikor a közös problémamegoldás közben mindkét fél (például tanácsadó-kliens, tutor-diák) az optimális élmény állapotát éli meg. Eredményeik szerint a flow-szinkronizáció állapotában a leghatékonyabb az információátadás és legfejlesztőbb a tanítás. A többnyire doktoranduszokból álló kutatócsoport azt is vizsgálja, hogy milyen stratégiákkal tartósítható a boldogság (hivatalosan: pozitív élményállapot), milyen technikákkal érhető el, hogy a pozitív érzelmek az intellektuális teljesítmény növelését szolgálják, és olyan eszközöket fejlesztenek, melyek az érzelmi intelligenciát, a megküzdési kapacitást és a "boldogsággyártás" képességét tesztelik.
"Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a boldogság nem a boldogtalanság hiánya, ahogy a mentális egészség sem a mentális rendellenesség hiánya - mondja Paul Pahil -, tehát ha boldogtalanságunktól megszabadulunk, attól még nem biztos, hogy boldogok is leszünk. Pont ez volt a gond a hagyományos pszichológiával. Beleestek abba a csapdába, hogy úgy gondolták, ha megszabadítják a pácienst a negatívumtól, akkor automatikusan pozitív dolgok kerülnek a megüresedett helyre."
Pahil szerint az érzelmi töltődés olyan, mint amikor benzint tankolunk az autónkba. Bár a tankolás rövid ideig tart, hatásai hosszú távúak, hiszen az üzemanyag menynyisége, minősége, illetve a vezetési technika függvényében egészen messzire el lehet jutni. A töltődés mértékét és minőségét nagyban meghatározza az is, hogy milyen környezetbe születik az ember. (Lásd Boldog bolygó című keretes írásunkat.) Szülőhazájában, Indiában például általában meleg, szerető családi légkör veszi körül a gyerekeket, míg a nyugati típusú társadalmakban hajlamosak elidegenedni egymástól az emberek - még családon belül is. Az olyan országokban pedig, mint például Magyarország, ahol generációk nőttek fel - nem is alaptalan - tehetetlenségi érzések közepette, ott nagyon sok dolga van egy pozitív pszichológusnak.
Szunnyadó potenciál
A pozitív pszichológia leíró, és nem előíró jellegű tudomány, így csupán tanácsokkal, információkkal és technikákkal látja elaz embert. Ez természetes is, hiszen a "jó", a "boldog" szubjektív dolog, mindenkinek mást és mást jelent. Pahilnek nagyon ügyelnie kell erre, amikor pozitív pszichológiát alkalmazó lifecoachként (amolyan életre felkészítő trénerként) praktizál, hiszen a tréning folyamán az adott személy vagy a csoport hatékonysága a benne rejlő egyedi és személyre szabott lehetőségek kiteljesítésével, illetve a tudatosság és az önreflexiós képesség javításával nagymértékben növelhető.
Pahil egyik ügyfele, Melitta például a tréningen tapasztaltakat használja sikeresen vállalkozásában, de a pozitív pszichológia más változásokat is hozott életébe. "Eszembe nem jutott volna tanítani - mondja -, de miután Paulnak feltűnt, hogy szeretek beszélni, azt javasolta, próbálkozzak meg vele. Megpróbáltam. Angol nyelvet tanítok magyaroknak, magyart pedig külföldieknek. Nagyon élvezem. Ráadásul megnőtt tőle az önbizalmam is."
"Meg kell találni, hogy az adott személyben mi a 'szunnyadó potenciál', mire képes, mire lehet képes, és mi az, amit élvezettel csinálna - magyarázza Paul. - Nagyon fontos, hogy az ember kedvvel tegye a dolgát. Ekkor élheti át a flow élményét, azt, amiről Csíkszentmihályi is beszél. Ilyenkor megszűnik a tér és az idő, és nem valami különös és távoli cél érdekében cselekszünk, hanem az adott cselekvésért magáért. És ilyenkor, ahogy Barbara Fredrickson fogalmazott, képesek vagyunk egyszerre látni a fát és az erdőt."
Áramlástan
"' a pozitív pszichológia agya, én meg a hangja" - jellemezte egyszer Martin Seligman Csíkszentmihályi Mihályhoz fűződő kapcsolatát. Csíkszentmihályi 1934-ben született az akkor Olaszországhoz tartozó Fiumében, s az ötvenes években költözött az Egyesült Államokba, ahol pszichológusdiplomát szerzett. 1962-ben, művészetpszichológiával foglalkozó doktori munkája készítése közben jutott arra a felfedezésre, hogy a festőket sokszor annyira leköti tevékenységük, hogy megfeledkeznek éhségről, szomjúságról, fáradtságról - mintha transzba estek volna. Úgy tűnt, hogy maga a tevékenység hajtja őket, és nem az elismerés, a dicsőség vagy a pénz utáni vágyakozás. Az ilyen, jutalom nélküli munkálkodás vágyát az addigi motivációs elméletek egyike sem tudta kielégítően megmagyarázni. Későbbi kutatásai során "autotelikusnak" nevezte el ezeket az önmagukért végzett cselekvéseket. A nyolcvanas években ebből született meg a flow (áramlás) fogalma.
A flow az a hosszú pillanat, amikor az ember a megfelelő időben és helyen éppen azt teszi, amit tenni szeretne. Leggyakrabban a sportolók és a művészek élik át, de olykor a hétköznapi embereknek is kijut belőle. Az élményt a tudat erős fókuszáltsága, az időérzékelés torzulása, az azonnali reakció a tevékenység alatt felmerülő jelzésekre, valamint a szituáció feletti kontroll érzése jellemzi. Ilyenkor az összes készségünket latba vetjük, hogy megfeleljünk a kihívásnak, ami optimális esetben nem nagyobb teljesítőképességünknél.
Az 1990-ben kiadott Flow című könyv csak megjelenése után három évvel került a bestsellerlisták élére. 1993-ban, amikor a Dallas Cowboys amerikaifutball-csapat minden lehetséges kupát megnyert, az edző egy interjú során hálásan mutogatta a kötetet a kamerának. A Flow-t azóta 19 nyelvre fordították le. Magyarul a "Flow - az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája" címen jelent meg.
Boldog bolygó
Nemcsak egyes személyeknek, de a nemzeteknek is különbözik a boldogságmutatójuk. Érdekes dolgokra bukkan például az ember, ha közelebbről megvizsgálja a Happy Planet Indexet (HPI, magyarul nagyjából: boldog bolygó index). Ez az emberi életminőség integrált mutatója, amelyet 2006 júniusában a New Economics Foundation (NEF) vezetett be a GDP helyettesítésére. Abból indultak ki, hogy az egyén életében nem a gazdagság, hanem a boldogság és az egészség az igazán fontos, ezért minden ország HPI-mutatója az átlagos általános elégedettségből, a születéskor várható élettartamból és az ún. ökológiai lábnyomból áll, egy főre vetítve.
A 2009-es listát Costa Rica vezeti, utána a Dominikai Köztársaság és Jamaica következik. A negyvenharmadik Hollandia az első olyan állam, amelynek irigyelhető GDP-mutatója van. Magyarország kilencvenedikként bukkan fel, míg az Egyesült Államok a száztizennegyedik. A lista becsapós, hiszen minél gazdagabb egy ország, általában annál nagyobb az ökológiai lábnyoma, de azért a sorrend több mint elgondolkodtató.
