Rémtörténet Törökszentmiklóson III.

A népköztársaság nevében

Lokál

Jancsó Ladányi Piroska elsőfokú tárgyalására 1954. szeptember 29-én, Szolnokon került sor, zárt ajtók mögött, mondván, hogy "a nyomozati adatok szerint olyan erkölcsi és a nemi élet kérdését érintő problémák kerülnek megvitatásra, melynek nyilvánosságra való hozatala a közérdeket sértené".

A Szolnok megyei ügyészség 1954. szeptember 20-án készítette el a vádiratot Jancsó Ladányi Piroska és Jancsó Borbála ellen, ötrendbeli gyilkosság és egyéb bűncselekmények miatt. Az anya bűnrészességét annyiban hagyták, hogy "erkölcstelen, züllött életmódjával a szigorúságra igen rászoruló Piroska nevű leányából csavargó, tolvaj, prostituált nőt nevelt, őt még egészen fiatal korában elkísérte azokra a helyekre (?), ahol a nemi közösülésre a legjobb alkalom nyílott". Jancsó Borbála ellen emellett tiltott kéjelgés és közveszélyes munkakerülés miatt emeltek vádat, illetve azért, mert "munkahelyéről kb. 6,5 méter hosszú, tömítésre használt pamutzsinórt mint társadalmi tulajdonhoz tartozó tárgyat 39.20 Ft értékben ellopott".

A kilenc nappal később megtartott zárt tárgyaláson engedélyezték, hogy a meggyilkolt lányok szülei részt vegyenek, Piroska pedig megismételte mindazt, amit legutolsó vallomásában állított. Jancsó Borbála ismét elmondta, hogy a bűncselekményekről nem volt tudomása - ha tudott volna róla, megakadályozza. Az asszony az ellene felhozott vádakat - lopás, tiltott kéjelgés - elismerte, mivel azokat a férfiakat is beidézték tanúként, akik fizettek neki. A közveszélyes munkakerülést viszont ejtették, mivel 1954 nyarán volt állandó munkahelye. A tárgyaláson két gyermekkorú lány állította, hogy Piroska őket is el akarta csalni, de voltak olyan tanúk is, akiknek a lány a megölt gyerekek ruháit árulta. Jancsó Ladányi Piroska csak lényegtelen dolgokat tagadott le, ellenben a kihallgatáshoz hasonló részletességgel mondta el, hogy mit tett, és cseppet sem zavarta, hogy az áldozatok szülei is jelen vannak. Hangsúlyozta, hogy kizárólag nemi ösztönei hajtották, a gyilkosságokat pedig azért követte el, mert szégyellte magát. Azt viszont nem tudni, hogy mindezt önszántából mondta-e, mivel a bíróság eleve feltett neki egy sor olyan, a szexuális életére vonatkozó kérdést is, ami nem tartozott a tárgyhoz. ("Dr. Balassa Gyula szakértő kérdésére: 'Férfinak soha nem szoptam', Dr. Kelemen szakértő kérdésére: 'A férfiakkal való közösülést sok esetben élveztem, sok esetben nem nyújtott számomra kellemes érzést'" - részletek a tárgyalás jegyzőkönyvéből.) A tárgyaláson alaposan kitárgyalták a vádlott kapcsolatát az orosz katonákkal, de nevek nélkül. S a katonák közül ugyanúgy senki nem jelent meg tanúként, ahogy arról sem esett szó, hogy a Vörös Hadsereg illetékeseinek van-e hozzáfűznivalójuk az esethez.

Az elsőfokú bíróság Jancsó Ladányi Piroskát halálra, Jancsó Borbálát 2 év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, az ügyész Jancsó Borbála esetében súlyosbításért, a védelem mindkettejüknek enyhítésért fellebbezett.

A tárgyalás után feloldották a hírzárlatot. A Szabad Nép kommünikéje az ítélet ismertetése mellett leginkább azt hangsúlyozta, hogy Jancsó Ladányi Piroska egy "40 holdas kulák" lánya. Ugyanezt átvette a Szolnok Megyei Néplap, de a korabeli olvasók itt egy tudósítást is olvashattak a tárgyalásról, melyben a névtelen szerző egyebek mellett ezt írta: "Ez a betegesen finom arcú, keskeny előreugró állú, alacsony, törékeny termetű nő volt képes a kegyetlen gyilkosságokra. Igen. Félelmetesen hideg arca, alattomos, félelemben bujkáló szeme, konok szája, kissé előrehajló felsőteste, vértelen színe megdöbbentően visszataszító érzést támaszt az emberben."

A bűnös anya

Alig két héttel az elsőfokú ítélet után, 1954. október 14-én a legfelsőbb bíróság tárgyalta az ügyet. A tárgyalás során új részletek nem kerültek elő, Jancsó Ladányi Piroska és anyja is fenntartotta korábbi vallomását, és legfeljebb olyan, az ügy szempontjából jelentéktelen részleteken szólalkoztak össze, hogy a lány - egy veszekedés során - anyja vagy a fal felé dobta-e a konyhakést. Az ügyész elsősorban Jancsó Borbála felelősségét hangsúlyozta, és lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását kérte, Piroska védője a vádlott fiatal korára tekintettel, illetve azért kért kegyelmet, mert a lányt "az utca nevelte". Jancsó Ladányi Piroska az utolsó szó jogán ezt mondta: "Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. Szeretném a kisfiamat magam nevelni, nem csinálok többet ilyent." Jancsó Borbála nem kívánt beszélni, a bíróság szünetet rendelt el az ítélethirdetés előtt.

Ekkor történt egy váratlan fordulat. Jancsó Ladányi Piroska jelezte, hogy addigi vallomásának bizonyos részleteit megváltoztatja, majd közölte: "A valóság az, hogy anyám is tudott a tetteimről." A lány kijelentette, hogy az első gyilkosságot leszámítva nem kizárólag szexuális indítékból ölt: "A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. A többinél is ez vezetett, mert pénzre volt szükség, és a nemi ingeremet is szerettem volna kielégíteni." Közvetlenül az ítélethirdetés előtt még annyit mondott: "Akármennyit kerestem, anyám mindent eltékozolt. Férfiakba, cukrászdába, italba ölte a pénzemet. Én teljesen meztelen maradtam, így gondoltam ruhát szerezni magamnak. Anyám folyton pénzért hajtott, és üldözött engem."

Ennél csak a bíróság reakciója volt meglepőbb; Jancsó Ladányi Piroska kirohanása ugyanis értő fülekre talált. Vallomását fenntartások nélkül elfogadták, s bár Jancsó Borbála bűnrészességével kapcsolatban más bizonyíték nem állt rendelkezésre, a bíróság mindkettőjüket halálra ítélte, később Jancsó Borbála büntetését életfogytig tartó börtönre módosította. (Az asszony börtönkórházban halt meg az 1960-as évek végén - teljes szellemi és fizikai leépülést követően.)

A halálos ítéletet 1954. december 12-én hajtották végre a szolnoki megyei börtön udvarán, az eseményről a Szolnok Megyei Néplap "Beteljesedett" címmel közölt indulatos tudósítást. "És beteljesedett az ítélet. Elpusztult a földről a dolgozó, szerető, törekvő társadalmából az emberi dúvad."

Az ítélet végrehajtása után a sajtó egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, és úgy tűnt, Jancsó Ladányi Piroska csak a törökszentmiklósiak emlékezetében marad meg. Ám 1957-ben a Rendőrségi Szemle című folyóiratban Lázár Bertalan r. százados, aki a nyomozást vezette, Eltűnésektől - a gyilkosságok sorozatáig címmel terjedelmes tanulmányban, a rendőri munkát illetően igen kritikus hangon foglalkozott az esettel. Lázár írásában az "orosz szál" is felbukkan, noha a százados tapintatosan hallgat a katonák nemzetiségéről, ám a "külföldi" jelző nem hagyott kétséget a korabeli olvasókban. A százados a vérvádról és az 1953. augusztus 13-i törökszentmiklósi demonstrációról is említést tesz - ami meglepő még annak ellenére is, hogy a folyóirathoz csak a belügyi dolgozók férhettek hozzá. Talán még ennél is meglepőbb, hogy Lázár Jancsó Borbála ítéletét is fenntartásokkal kezeli: "Erősen vitatható, hogy Jancsó Ladányi Piroska anyja ügyében az egyetlen ténytanúnak a szava, aki vallomását az eljárás során többször megváltoztatta (...) helytálló-e? Ez a kérdés fokozatosan esik latba annak tudatában, hogy anyja esetében a bizonyítékok csak közvetettek és a bűnösségig csak következtetések útján lehetett elérni."

De a lány "beteges hajlamát", egyedüli bűnösségét már nem vonja kétségbe a szerző, és mivel ez a tanulmány volt szinte az összes - főleg a rendszerváltás utáni -, amúgy csekély számú publikáció forrása, a későbbiekben sem vitatta senki - legalábbis nyilvánosan - a valóságtartalmát. Nem így Jancsó Borbála ügyét. 1965-ben, a BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnöksége 20 év a nép szolgálatában sorozatának Élet elleni bűncselekmények című kötetében jelent meg dr. Bodor Endre "válogatása", aki a "Törökszentmiklósi vámpír" című fejezetben ír az esetről. Csakhogy a szerző - Lázár Bertalannal ellentétben - azt próbálja bizonyítani, hogy Jancsó Borbálának mindenképpen köze volt a gyilkosságokhoz, és a halálos ítélete, amit életfogytiglanra változtattak, mindenképpen rendjén való volt. Nem tudni, hányan olvasták annak idején e tanulmányokat, s fedezték fel a kettő közötti ellentmondást. Egyvalaki biztosan.

Jött az író

A közelmúltban elhunyt író, Rubin Szilárd (Bővebben: Elsüllyedt szerzők: James Dean és fényes szelek, Magyar Narancs, 2006. július 20.) valamikor a hatvanas években ismerte meg a történetet, s 2010-es haláláig próbált a bíróságnál logikusabb magyarázatot találni. Nem nyugodott bele az ügy - a jegyzőkönyvekből is kiabáló - ellentmondásaiba, sőt a megfejtésre váró titkok kiderítése mellett úgy gondolta, Jancsó Ladányi Piroska esete az ötvenes évek magyar tragédiájának olyan "kvintesszenciája", ami akár egy kulcsregény alapjául is szolgálhat. "Nem tudjuk, Szilárd honnan értesült az eseményről, de az bizonyos, hogy a Lázár Bertalan-tanulmány és az 1965-ös szöveg közti ellentmondások késztették arra, hogy nyomozásba kezdjen - mondja Siklós Péter, a Rubin-hagyaték gondozója. - Az adatgyűjtést a hatvanas években kezdte el, és mivel akkoriban a Vöröskereszt lapjánál dolgozott újságíróként, sikerült elintéznie, hogy rendszeresen leutazzon Törökszentmiklós környékére, ahonnan a kötelező anyagok szállítása mellett volt ideje és 'hivatalos papírja' is, hogy beszéljen a tanúkkal, érintettekkel."

Rubin és Jancsó Borbála


Rubin és Jancsó Borbála

Fotó: Rubin Szilárd hagyaték

Rubin a hatvanas évek végéig számos interjút készített. Megszólaltatott mindenkit, ügyészt, bírót, nyomozókat, az áldozatok hozzátartozóit és a szomszédokat, még Jancsó Borbálával is találkozott a zalaegerszegi börtönkórházban. E beszélgetések számtalan olyan információval szolgáltak, amik nemhogy árnyalták a bűnügyi akták adatait, de meggyőzték az írót, hogy a gyilkosságsorozatnak nemcsak Borbála, de Piroska is inkább áldozata, mint elkövetője, neki pedig nemcsak egy nagy művet kell alkotnia, de egy égbekiáltó botrányt is le kell lepleznie. Közvetlen bizonyítékokat nem talált ugyan, ám egy csomó olyan dolgot tudott meg, melyek ellentmondanak Jancsó Ladányi Piroska kizárólagos bűnösségének. "Találkozásaikról fotók is készültek, az egyiken Szilárd kezében mikrofon van, de én úgy tudom, a beszélgetéseket nem rögzítette, vagy ha mégis, ilyen felvételek nem kerültek elő - mondja Siklós Péter. - Az bizonyos, hogy az információkat évtizedeken keresztül gyűjtötte, kész fejezetek készültek, amit többször átdolgozott, sőt írt egy filmforgatókönyvet is. De közben tudatában volt, hogy ezt a könyvet nem tudja befejezni - az információk hiánya miatt. Tapasztalatainak összegzésére végül 2008-ban, két évvel a halála előtt szánta rá magát."

A bűncselekményről vallott véleményét is ekkor, egy NKA-hoz beadott pályázatban foglalta össze. Szerinte Jancsó Ladányi Piroska azért tudott az ötvenes évek elején gyakorlatilag törvényen kívüliként élni Törökszentmiklóson, mert az oroszok védelmét élvezte, sőt a magyar hatóságok egyenesen féltek tőle. "Jancsó Piroska, anyjával ellentétben, rátarti volt: egy alkalommal, amikor kivételesen - hogy ne érje szó a ház elejét - őt is becitálták a rendőrségre, kihallgatásra, a konfliktustól óvakodó nyomozók még a kioktatást is elviselték tőle: 'Nekem a hajam szála sem görbülhet meg'" - idézte, s okkal feltételezhetjük, hogy ez nem az írói fantázia szüleménye. De az sem, amit a folytatásban ír, mely szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor felbukkant a színen egy olyan - pedofil - orosz katona, aki avval hitegette Piroskát, hogy a kislányokért cserébe kijuttatja a Szovjetunióba, gyerekének apjához. Mindez ugyanis egybecseng a lány később visszavont vallomásával, mely szerint egy orosz katonának "szállított" szűz lányokat, majd az erőszaktétel után megölte őket. Bár Rubin azt is kétségbe vonta, hogy Jancsó Ladányi Piroska lett volna, aki elkövette a gyilkosságokat. Az író a lány lebukását/lebuktatását is az oroszok számlájára írta. "Már a negyedik kislánynak vész nyoma, de a magyar rendőrség magatartása változatlanul passzív - írja pályázatában, majd hozzáteszi: - A szovjet elhárítás beavatkozása következtében Jancsó Piroskát letartóztatják, és ötrendbeli emberölésért kötél általi halálra ítélik."

Államtitok

Könnyen lehet, hogy egy összeesküvés-elmélettel állunk szemben, de az tény, hogy Rubin olyan emberekkel is beszélt, akik az átlagnál többet tudhattak. Így például Nyírő Gyula professzorral, aki - noha igazságügyi orvos szakértőként vett részt a vizsgálatban - kijelentette, hogy "az ősrobbanás" óta nem létezett olyan nő, aki "férfiráhatás nélkül" szexuális bűncselekményt követett volna el. Érdekes az is, hogy az író ügyészségi forrásra támaszkodva állítja, hogy már az első áldozat eltűnése után "cirill betűs összefoglaló készült a történtekről az orosz marsall részére, aki a Közép-Európában állomásozó szovjet csapatok főparancsnokaként, Baden bei Wienben felütött főhadiszállásáról az irat kézhezvétele után váratlanul Szolnokra repült. Három katonai ügyésszel érkezett, és dr. Ruszka István, aki a Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyészségét képviselte, a marsall több kemény intézkedésének tanúja volt. Állítása szerint a Szolnok-Alcsi szovjet laktanya (ide tartozott a törökszentmiklósi őrs - L. T.) parancsnokának 'tettleges lefokozását' is végignézte."

Ám hiába tudott meg Rubin Szilárd egy sor bizalmas információt, és hiába fogalmazott meg számtalan kulcsfontosságú kérdést, munkája szélmalomharcnak bizonyult. Minden bizonnyal tisztában volt avval, hogy szovjet részről semmiféle információhoz nem juthat, de ugyanígy járt a magyar hatóságokkal is, Jancsó Ladányi Piroska ügyének aktáit ugyanis államtitokká minősítették. Rubin 1970-ben elkeseredett levelet írt az akkori belügyminiszternek, Benkei Andrásnak, hogy hozzáférhessen a "mintegy nyolc kilogrammnyi zárolt anyaghoz", sőt befolyásos forrásokat is megnevezett. "Hosszú évek óta foglalkozom az üggyel, és Farkas Mihálynak az egykori politikai bizottságot tájékoztató jelentésétől kezdve Molnár Erik elvtárs információin keresztül, az ügy nemrég vagy ma is élő beavatottjainak a véleményét is ismerem - írja. - Dr. Ruszka Istvántól, aki a Legfőbb Ügyészség részéről volt jelen a nyomozásnál, éppúgy kaptam (...) információkat, mint attól a kb. 250 (!) személytől, akit az ügy magasabb-alacsonyabb szinten foglalkoztatott, érintett. Meggyőződésem azonban, hogy a sok-sok nyomozó, Jancsó Piroska nemrég elhunyt anyja, féltestvére, az áldozatok családtagjai nem a szolid valóság, hanem egy olykor önmagukkal, máskor egymással folytatott vita részeseivé lettek. (...) Nyomaszt a köd, a félhomály, a gyakran indokolatlan misztifikáció, ezért kérem az Ön segítségét elkészült, de hiányosnak érzett könyvem kiegészítéséhez."

Rubin kérését elutasították, de hét évvel később szinte szó szerint ugyanezt a levelet Kádár Jánosnak is elküldte - persze ekkor sem talált meghallgatásra. Az író 1992-ben már Boross Péter belügyminisztert és Gálszécsy András titokminisztert kereste, s drámai hangú levélben kérte közbenjárásukat, de közölték vele, hogy a kért anyagot nem találják.

Rubin hagyatékában meg az "elkészült, de hiányos" művet nem találták, amiről az író a Benkei Andráshoz írt levelében tett említést. Viszont előkerült egy doboznyi eredeti kézirat, ami Aprószentek címmel a tervek szerint ősszel jelenik meg a Magvetőnél. "Noha bizonyos jelenetek minden valószínűség szerint első kézből származó beszámolókon alapulnak, a könyv, amelynek a főszereplője végső soron maga a nyomozást végző szerző, végül mégsem ad megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy valójában mi és miért is történt - mondja Keresztesi József, a könyv szerkesztője, és hozzáteszi: a hátrahagyott kézirat egyébként roppant rendezetlen, számos töredéket, ismétlést, variációt tartalmaz. Az anyagot a hagyaték örököse, Siklós Péter állította össze, a végső szerkesztői munkát pedig én végeztem el rajta, tehát messze nem tekinthető a szerző által jóváhagyott, autorizált szövegnek."

Ami ennek ellenére biztos: Rubin kutatása megdöbbentő új elemeket tár fel az ügyről, így a halottak megtalálásának és kiemelésének órákig tartó rémes procedúráját. Kiderítette azt is, hogy a nyomozás során miféle eszközöket vetettek be, például a szolnoki árvaházból próbáltak csalétek gyereket kikérni, sőt az egyik áldozat testvérét - megfigyelés mellett - valóban a törökszentmiklósi piacon "sétáltatták", hátha leszólítja valaki. A vérvád kapcsán pedig leküldtek egy rendőrt az egykori zsinagóga pincéjébe, aki egész éjjel ott dekkolt, hátha leleplezhet egy "titkos szertartást".

*

Lassan hatvan év telt el, és a számos ellentmondás mellett Rubin hagyatékából sem került elő olyan bizonyíték, mely kétségbe vonná, hogy a gyilkosságokat Jancsó Ladányi Piroska követte el. Az indítékok tekintetében még ennyire sem tiszta a kép.

Neked ajánljuk