Nem ez a mostani város, nem városunk a Budapest-optimum. Nem ezek az őrületesen ígéretes, itt-ott mégis idétlenül föltorlódott maradékok. Ok az örömre, hogy háborúit, forradalmait átvészelve is él e bővérű metropolis. Dacol a viharokkal. És mindig tele van váratlansággal, meglepetéssel. Élhetne jobban? Öntörvénye szerint is lehetne élhetőbb, például, ha nem herdálná mániákusan saját kincseit.
Ha mindene mindig épen marad, akkor kicsit több lenne. Saját választéka lenne minőségibb, "budapestibb". De így sem "második Bécs", se nem "Kelet Párizsa". Előbbivel azonos kaliber. Ha nem is versenghet Rómával, New Yorkkal, Szentpétervárral, megengedem.
| ||
Van, ami szükségképpen tűnt el; van, ami nem. Egy város épületállománya egyfelől a természetes növekedés, a lakosság számának nagyarányú gyarapodása, s az ennek következtében föllépő infrastrukturális szükségletek, valamint a tudatos városfejlesztés és a nagyszabású presztízsberuházások nyomán cserélődhet ki. Ez utóbbiak mindig térigényesek, sőt általában központi fekvésre tartanak igényt, óvárosi telekre, csomópontra, zöldterületre. Másfelől katasztrófák, háborús pusztítás, forradalmi cselekmények miatt tizedelődhet meg a városi épületek együttese, és Budapestnek, illetve más nevű elődeinek évszázadonként többször volt része súlyos csapásokban. A gótikus, a reneszánsz, a török kori város: eltemetve, bevakolva,
hősies foszlányokban
hever. A királynék óbudai palotája például a református templom pincéjében tanulmányozható. Pedig az élő Óbuda bizonyára remekül hasznosíthatná. S a Margitsziget a felhévízi kereszteslovagok várát a mai Holdudvar helyén. A budai várban magányos csúcsíveivel fölmagasló Magdolna-torony még visszavárja a templomhajót (bár e csarnok, fájdalom, pusztulásakor már barokk volt). És ha már gótika: milyen jólesne magasságos beköszöntőként a budaszentlőrinci pálos kolostort is látnom, amint kidugja karcsú tornyait a fák közül a Szép Juhásznénál, a város egyik hegyvidéki kapujában! Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend itteni háza, e Pannonhalma-méretű óriásklastrom sűrű erdőben, mégis a római kori nyomvonalú főút szomszédságában terült el. A fehér csuhások könyvtárában és a hárshegyi barlangban készült Báthory László Biblia-fordítása. Itt működött szerzetesként Fráter György. Patrónusuk, Nagy Lajos király zsákmányolta Itáliában a rend számára Remete Szent Pál ereklyéit, amelyeket nemsokára az (akkor még) biztonságos végvárnak látszó Trencsénbe menekítettek innen. A szentet ábrázoló vörös márvány koporsófedél, Dénes mester remeke török buzogány csapásai alatt hasadt szilánkokra; később Trencsén várában maguk a csontmaradványok is porrá égtek. Fátum.
| Még Térey, még Budapest A könyvhöz térkép is készült, az alternatív kalauzt itt találják. A Budapest-esszéhez pluszbekezdések és képek itt, de legalább ennyire idetartozik Granasztói Pál urbanistáról szóló írása Elsüllyedt szerzők-sorozatunkban. Tavalyi irodalmi-közéleti interjúnk mellett korábban még apró-cseprő szívügyeiről is kérdeztük a szerzőt. |
Bő sétányira innen, Mátyás király gyönyörű körtornácos, bábkorláttal ékes, loggiás budanyéki vadászkastélyából legalább egy dohos pincerészlet fönnmaradt az alapfalakon kívül, a sárgás budai márgából faragott kapuívvel, érzékeltetvén a nagyvonalú belmagasságot. Ez a mulatozásra emelt szárny pincéje, ugyanis csatlakozott hozzá egy nem kevésbé csinos lakópalota is. Ihlető előzménye Lorenzo il Magnifico lenyűgöző villája Poggio a Caianóban. A hagyomány Mátyásénak tartja, bár Zsigmond idején alapozták, s legfőbb beruházója igazából II. Ulászló volt. Manapság Prágából járnak a maradék falak négyzetrácsának csodájára; az ottani Belvedere, más néven a Királyi nyárilak, azaz Královsky letohrádek mintája ugyanis már ez a pompás budanyéki palota volt, így vándorolt a tornácmotívum, és megint csak a közbülső hazai állomás tűnt el majdnem teljesen.
| ||
A hódoltság idejéből legalább egyetlen dzsámi állva maradhatott volna, teszem azt, Tojgun pasáé a mai Fő utcában. De nem maradt egy sem, lévén önkényuralmi jelkép akkoriban. Csonka minaret is csak Érden magasodik a környéken. Be kell érnünk Gül baba türbéjével és a pazar törökfürdőkkel, s ez azért nem olyan kevés.
Mennyire hiányzik innen a penészes és színes-szagos, mivel csatornázatlan, tamburazengésű Tabán, borozóinak apró udvarával, ultipartijaival, "Casanova házával", lámpagyújtogatóival, s a pellengérrel egyik pittoreszk terecskéjén! Akár egy sültgesztenye-illatú, holdvilágos szepességi városka, öles hóban. Legalább az egyik fertályát meg kellett volna tartanunk mulatóutca gyanánt; a Szarvas téri remek Aranyszarvas vagy Virág Benedek háza önmagában csak jelzés, képtelen bármiféle tabáni atmoszférát fölidézni. Mert az igazi fegyvertény mégiscsak a förgeteges hangulatával Szabó Lőrincet versre ihlető Háromcsőrű Kacsa volt, vagy Krausz Poldi bácsi vendéglője a Mélypincéhez, Krúdy arra esküdött. Pincéjének tört ívű bolthajtásai arról árulkodtak, hogy törökkori kőművesek rakták őket. Helyi Montmartre vagy Grinzing ment veszendőbe pótolhatatlanul, helye tátongó űr volt enervált beatünnepeken. És bár a szerb ortodoxok aranykupolájú, mozaikpadlós Szent Demeter-temploma túlélte a városrészt, s a háborúban csak tornya sérült, Sztálin születésnapjára eldózerolták azt is.
A szomszédos dombon is drámaian előnytelenül váltottak arculatot a királyi palota és kapcsolt részei. A Habsburg-barokk előzményeken Ybl és Hauszmann munkálkodtak tovább. Bár jómagam a nívós eklektikus tömegtermelés, a kamuflázs álkupola ("amilyent akkoriban sarki bérházakra is tettek"!) helyett szívesebben választanám Luxemburgi Zsigmond legendás Friss palotáját vagy Mátyás vörös márvány kapuzatos rezidenciáját - amelyről ma csak a kápolnatorzó árulkodik a múzeum alagsorában -, de ha már egyszer ennek a századfordulós utódépületnek az újjáépítését határozták el az állam urai az ötvenes években, szerencsésebb lett volna következetesebbnek lenniük. Kiégett a palota, de korántsem porig. Az újjáépítés elvei körül heves viták csaptak fel. Komolyan fölmerült a homlokzat két széle lerövidítésének és a kupola kockára cserélésének ötlete, a mindennemű fölépítmény nélküli főfront, továbbá a torony lehetősége is. Ezeket megúsztuk. Ám az egész mai látványnak sajnálatosan van valami hevenyészett, összecsapott jellege, főleg az osztás nélküli, egytáblás blokkablakok látványa bántja a szemet. A cél a "millenniumi ízű sallangoktól" való lecsupaszítás volt. Ami sikerült is, hogyne. Ámde elszomorító eredménnyel: lecsípett díszlépcsők, befalazott díszkapuk, szinte mindenünnét letakarított stukkók, lemorzsolt homlokzati díszek, szervetlenül kapcsolódó részletek. A palota "sem történeti, sem korszerű formát nem mutat", jegyzi meg Granasztói Pál. S az OSZK és a Nemzeti Galéria jelenlegi enteriőrjénél, e sivár hatvanas évek témaparknál akad-e hangulattalanabb tér Budapesten?
Listámon talán legfájóbb hiány a Lánchíd pesti hídfőjének Hild József tervezte klasszicista együttese, az egykori Rakpiac. A valamikor
vidékiesen elegáns
Pest csúcsműve volt ez, a legjobb, ami kisváros korában épült, olyan momentumokkal, mint például a Nákó-ház, az Ullmann-ház, a Diana-fürdő és a középrizalitos Lloyd-palota, más néven Kereskedelmi Csarnok. Ennek replikájaként épült a Magyar Tudományos Akadémia romantikus homlokzata, hasonló tagolással. Mintha egy miniatűr Szentpéterváron járnánk. S ez a tér hozzá kapcsolódó, bár nála fiatalabb, világszínvonalú dunai szállodasorral, a Carltonnal, a Hungáriával, a Ritzcel, a Bristol/Dunával meg a Redoute-ot fölváltó Vigadóval parádés együttest alkotna ma is - igaz, egyidejűleg csak néhány évig álltak fenn e házak.
Ybl szigeti Margit-fürdője pedig olyan volt, akár egy gyógyszentély, tizenhat barna márványoszloppal ékes, festett kupolájú előcsarnokával. Súlyosan sérült az 1945-ös harcokban és egy későbbi árvízben, de nem kapott végzetes sebeket. Bontása 1958-ban bűnös döntés volt. A helyén álló Thermál Hotelt nem szívesen minősíteném. Számos hiányt sorolhatunk még, hiszen a sziget valóságos egyházi állam volt a középkorban, utána pedig elit sétatér. Ferences, premontrei és domonkos kolostor állt itt, Lodomér esztergomi érsek palotája; Szép Ernő és Krúdy szállodája, vendéglők, ivócsarnokok... Törmelékük összekeveredett a porral, elvegyült az árvizek iszapjával.
A klasszikus Erzsébet híd szépsége és a rakparti délceg Elevátor nemes indusztrialitása egyaránt a Duna-part jellegzetes színfoltja volt: szép nevű mérnökök tervezték őket, mintha Krúdy-regényhős volna mindkettő. Az osztrák származású Ulrich Keresztély díjnyertes pályázatának nagyképű jeligéje "System Ulrich" volt. Az Elevátor, az átrakóállomás övezete valóságos "gabonavárossá" alakult, amelynek a közraktárak képezték a bázisát. A főépület úgy magasodott föl, mint egy kormányrezidencia a hídfőnél, az építész valóban a korzó palotasorának méltó záróköveként tekintett rá. A víz felől, uszályokról pakolták be a rakományt, ami aztán innét áramlott szét az ország minden zugába. Földszintjén négy tehervágány haladt át, egyszerre húsz vagonba lehetett rakodni a tizenöt méter magas silókból. Egykori telkén a mostani Nehru park zöldell. A megmaradt három raktárból szerveződött a Bálna, lánykori nevén Cet néven futó központ. Csak találgathatjuk, milyen funkciót töltene be most e grandiózus gabonasiló, kultúrpalota volna, netán a Nemzeti Színház maga? Hagyjuk, nincs.
A Czekelius Aurél tervezte Erzsébet híd, Budapest hajdani koronaékszerének szerencséje a szerencsétlenségben, hogy a lánckamráiban elhelyezett robbanótöltetek közül csak a budai oldalon robbant föl a déli, jóllehet az elszabadult lánc azonnal magával rántotta a sérült pillért. Ám a híd épen maradt pillére a költségvetés felét még így is megtakaríthatóvá tette volna! Sávoly Pál tervezte nívós utóda bajosan lehet más, mint afféle pótlék.
A Blaha Lujza téri, Fellner és Helmer-féle Népszínház - a későbbi, emblematikus Nemzeti - híján ez a város soha többé nem lehet teljes. (Megjegyzem, utóbbi színház térformáló aurájú épületét Granasztói Pál kisszerűnek, szegényesnek, ócska cifraságnak találta, legalábbis a grandiózus operaházhoz viszonyítva.) A metróállomás, a mozgólépcső ideális elhelyezésének megoldására tizenhat terv született, s ezek legtöbbje a színház megtartásával számolt. Végül két részletben robbantották fel 1965 tavaszán, előbb a pincét, majd a zsinórpadlás pillérét. A Corvin Áruház rút álcaköpenyével együtt, a sajtóháztól megfosztva ez az egyik legkegyetlenebbül deformált tér Pesten; igaz, a Potsdamer Platznál még így is sokkal jobban járt.
| ||
A Le Corbusier irodájában is megfordult Dávid Károly szép portfólió birtokosa a ferihegyi 1-es terminál, a Népstadion és a MOM-kultúrház tervezőjeként - de nagyvonalú Somlói úti villája nélkül sem teljes Budapest - 76. szám. Kockaház volt ez is, mint azóta több száz társa a hegyoldalban, de milyen pontos elhelyezésű és lendületű doboz! Nyoma sincs a kispesti Royal mozinak, Virágh Pál 1936-os művének sem, amelynek erkélye leleményes módon nem a nézőtérből hasított ki teret, hanem az előcsarnok fölött húzódott. Terveit a VI. Milánói Triennálén is bemutatták. Magyar mérnökök két építészeti stílusban alkottak világszínvonalút, az egyik a szecesszió, a másik a Bauhaus, éppen ezért e fiatal épületek pusztulása fáj a legjobban.
Nem lehet tökéletes Budapest több tucat villamosvonala - például a Rákóczi és Thököly úti, Vilma királynő és Bajcsy-Zsilinszky (Vilmos császár) úti, nagytétényi vagy zugligeti... - és legalább száz kávéháza nélkül sem. Lisszabonban a megszűnt vonalaknak legalább a keskeny vágányait érintetlenül hagyták, emlékeztetőnek; Pesten jórészt a létüket is feledték. Ahogy az 58-as (ifjúkorában 81-es) befordul a Hunyadorom és a Fácán-domb közötti pazar mészkőszurdokba, a délceg Tündérszikla tövébe, hát az felülmúlhatatlan látvány! Természet és urbanitás tökéletes elegye. Volt. Lenne. És lesz.
*
A sort a főváros vérzivataros múltja okán a végtelenségig lehet folytatni. Nem járt sokkal jobban a Tabánnál "buda sem, Flórián tér néven valami egészen mást ismerünk, mint Szindbád; cserébe viszont napvilágra került az Aquincum-táborvárosi fürdő.
Nincs: az Erzsébet téri Nemzeti Szalon. Hauszmann Alajos neoreneszánsz kioszkjának poros vonalai hamar kimentek a divatból, nyomában a Vágó testvérek szecesz-sziója érkezett. Itt állítottak ki két ízben a Nyolcak, ez a csarnok nyújtott fedelet a híres 1957-es tárlatnak. Fönnállott 1960-ig, kutya baja sem volt, sorsa mégis: csákány.
Nincs a Gizella téri Haas-palota, az "üvegház" elődje. Nincs a Kálvin tér templom felőli neoreneszánsz térfala sem. Nincs a higgadt vonalú farkasréti temetőkápolna (Módos Ferenc, 1938), ez utóbbi modernista utódot kapott. Ám ezek háborús rokkantak voltak. A vízivárosi várlejtőn épült az Öntőház utcai zsinagóga 1865-66-ban, mór stílusban, Knabe Ignác tervei alapján. 1943-ban bombatalálat lobbantotta lángra, romjait eltüntették. Egy másik templom, a lágymányosi, Bocskai úti zsinagóga (Novák és Hamburger, 1936) szép kubusának átalakítása - előadóteremmé a TIT Stúdió Egyesület számára -, nyúlánk, félköríves ablakainak kettémetszése, fölül négyszögesítése fölér egy bontással. A végeredmény úgy fest, akár egy utánjátszó külvárosi mozi.
Az ovális alaprajzú London Szálló az Ilkovics büfével a Berlin, ma Nyugati téren állt, a mai óra helyén. Sokáig árválkodott megcsonkulva, földszintesen, mígnem eltakarították. S az aluljáró miatt bontották le szemközt a századfordulós, kétes hírű Westend Szállodát, amely a későbbi pláza névadója lett. Erős nagyvárosi színfolt: úgy festett, mint egy megfeneklett bárka. S az egyenáram-szolgáltató telep a Csáky, később Hegedűs Gyula utcában! Stílusok randevúztak felületein, hátsó homlokzata, akár egy gótikus városházáé Flandriában. Számtalan filmforgatás helyszíne volt, például a Meteóé. Megmaradt timpanonos diadalíve - amely alatt régen ipari vasút mozdonya pöfögött ki-be, mögötte csillék sorakoztak szénnel megrakva - jelenleg a Cézár-ház nevű, első generációs lakópark diadalíve.
Az építészeti kvalitásai miatt kevésbé, érzelmi és kultikus okból annál inkább fontos Úttörő (korábban: Nagykovácsy) áruház épülete egyszer, a kilencvenes évek elején, értelmiségi tiltakozásra - vagy tőke hiányában? - megmenekült, aranyhalas szökőkútjával együtt. Ma
retrószentély lenne,
túlélő egészen a retró retrójáig, de önemésztő kultúránkban nem lehet az. Eltűnése jelentősen hozzájárult a Kossuth Lajos utca véglegesnek látszó elsivárosodásához (a medence megvan). Ugyanez a Vidámpark leharcolt és vidékies együtteséről már nem mondható el: minden kedves emlékünk dacára menthetetlenül elavult. Megkönnyebbülten sóhajtott fel utána a Városliget, és minden objektum, ami érték volt benne - a finom körhintaépület, a hullám- és barlangvasút - túlélte a parkot.
Hiányzik a kelenföldi Erzsébet Sósfürdő, amelynek pavilonjait ugyancsak Ybl tervezte, s amelyhez külön egyvágányú villamosvonal-leágazás vezetett az Átlós, ma Bartók Béla útról. A kortárs városrendezési terv a gyógyfürdő központi szerepével számolt, s a pavilonok köré nagyvonalú parkot álmodott, a közelébe pedig bazilikát. Ha megkapargatjuk a Tétényi úti Szent Imre kórház sima pavilonjainak alját, talán még előkeríthető egy-egy fragmentum az épületből, amely a tátrai fürdőhelyek aromáit varázsolta a fölöttébb költőietlen kelenföldi lapályra.
A Kisfaludy Színház, amelyet egy elhagyott bőrgyári raktárból alakítottak ki 1897-ben, ötszáz fős, több mint "katonányi" nézőtérrel, ma körülbelül a Pastrami étterem szomszédja lenne. Tud róla egyáltalán "buda népe? Kőbányán a Füzér utcai kaszinó a kerület legelegánsabb épülete volt, kávéházzal, könyvtárral. Bontása botrány. A városrendezés akadályának kiáltották ki, sugárúttal vágták át a tömbjét, helye ma üres telek. És Benza Károly színész csavart kéményű háza a Költő utcában, amely a Svábhegy egyik kultikus pontja volt? S a Holló utcai ezüstművesház? Amely az utolsó pillanatban sem menekült meg.
Tapasztalhattuk, hogy a hatvanas-hetvenes évek bizonyos középületeit máris bontják, mint például az L alakú Fő utcai irodaházat, a Vörösmarty téri "üvegházat" és a Volga Szállót, vagy legalábbis kicserélik homlokzatukat, mint a Roosevelt/Széchenyi téri "spenót-házét", a Szép utcai Hungarotexét stb. Huszadik századi építészetünk és formakultúránk mélypontja mégsem ez a kor volt, még csak nem is az ötvenes évek, hanem bizony a nyolcvanasok vége és a kilencvenesek első fele (elég csak a magyar könyvművészet átmeneti lezüllésére gondolnunk). A következő évtizedek remélhetőleg ennek az érának a fájdalmas félreütéseit fogják korrigálni.
Természetesen olyan bontott objektum is van, ami a legkevésbé sem hiányzik, például a mindenkori elnyomás, az erőszakszervezetek otthonai, az Újépület a Szabadság tér helyén, vagy a Margit körúti fegyház, jellemző módon ezek építészetileg is értéktelen tételekként kerültek csákány alá.
Szándékosan olyan építményeket soroltam föl, amelyeket egészben vagy részben meg lehetett volna menteni, komoly sérüléseik dacára is. És amelyekből sajnos vajmi kevés állítható vissza - pedig igenis felépíthető volt a lebombázott drezdai Miasszonyunk temploma, s újraálmodható Berlin lebontott kastélya, éppen napjainkban, a Spree szigetén. És ez nem csupán tőke, befektetői igény, hanem habitus kérdése. Itt szokás és többnyire kényszer beérni a közepessel, slendriánság és igénytelenség sötét csillaga alatt.
