Névtelen levél érkezett 1952. december 16-án az enyingi rendőrőrsre, az állt benne, hogy a szomszédos Balatonbozsokon egy ottani lakos feketevágásra készül. A levelet Horváth Mihály rendőr tizedes-területfelelősre bízták, aki két nap múlva, a levélben megjelölt időpontban gyalogosan érkezett a megadott címre, majd miután meggyőződött arról, hogy senki nem készül disznóölésre, elindult hazafelé. Noha megszokhatta, hogy a névtelen levelek felesleges munkával is járnak, eszébe nem jutott volna figyelmen kívül hagyni a bejelentést; ő is azok közé az „új generációs” rendőrök közé tartozott, akiket a szakmai ismeretek helyett elsősorban „éberségre” képeztek ki, bár ez a legritkább esetben jelentett valódi bűnüldözést. Horváth mindössze 21 éves volt, alig néhány hónapja lépett szolgálatba.
Mennyiségi szemlélet
„A régi züllött, rothadt horthysta rendőrség és bandaszellemű csendőrség helyébe új közbiztonsági szerv, a munkások és szegényparasztok fiaiból toborzott demokratikus rendőrség került.” 1950. január 1-jén A nép rendőrsége címmel szerző nélküli terjedelmes írást közölt a Szabad Nép, s az akkori állapotokat a még józan ítélőképességű hozzáértők sem értelmezhették másképp, mint a rendőrség teljes lezüllesztését. Korábban hatalmas nehézséget okozott, hogy politikai alapon kirúgtak egy csomó képzett rendőrt, a pártlap cikkében további tisztogatásokat helyeztek kilátásba.
„A Rajk-banda leleplezése, eltávolítása politikai, szakmai, kulturális és anyagi vonalon is megnyitotta a fejlődés útját” – írták, ami a gyakorlatban nyomozók és bűnügyi szakemberek százainak elbocsátását, sokszor megbüntetését is jelentette.
Az ötvenes évek elejének talán legabszurdabb és legkárosabb lépése volt, hogy nem csak a termelőmunkában váltak dominánssá a mennyiségi szempontok. A munkaversenyek az élet minden területére kiterjedtek, egy pszichiátriai osztályon például Sztálin születésnapjára 50 leukotómiát (a homloklebeny rostjainak átmetszése) ajánlottak föl, a rendőrőrsök versengésében pedig az nyert, aki a legtöbb előállítást és letartóztatást foganatosította. A feladatot megkönnyítette, hogy igazi bűnözők helyett a „nép ellenségeit” kellett fülön csípniük. A korabeli újságcikkek bűnügyi tudósításai szinte kizárólag a kulákok és egyéb osztályidegenek szenzációs leleplezéseiről számoltak be, feketevágásokról, gabonarejtegetésekről, mintha ebben az időben nem is lettek volna jelentős bűncselekmények, gyilkosságok, rablások. Persze lehetséges, hogy 1952-ben Horváth Mihály körzetében tényleg a gabonarejtegetés jelentette a bűnözés csimborasszóját, és a tizedesnek legfeljebb még a kocsmai verekedőket kellett megfékeznie. Horváthnak még arról sem volt tudomása, hogy két földije, a 32 éves Papp István és a mindössze 22 éves Varga Lajos – akiket két évvel korábban 6 év börtönre ítéltek – megszökött a hejőcsabai munkatáborból: Papp 1951 végén, Varga pár hónappal később. A történtek alapján úgy tűnik, hogy a szökevényeket egyáltalán nem keresték Enyingen. Horváth Mihály sem ismerte őket személyesen, mert ha ismerte volna, minden másképp alakul december 18-án este.
Papp és Varga sem ismerte a rendőr tizedest, ők csak egy egyenruhás rendőrt vártak a bozsoki úton. Tudták, hogy a tizedes errefelé jön majd vissza, hiszen a feketevágásos névtelen levelet Varga írta.
Másnap kora reggel egy Kovács nevű helyi lakos az Enyinget Balatonbozsokkal összekötő út mentén vérnyomokra lelt, amelyek egy gödörhöz vezettek. Egy közelben lakó ismerősével látott neki az ásásnak, de amikor a fagyott agyagból egy emberi kéz tűnt elő, értesítették a rendőrséget. A helyi őrs emberei egy meztelenre vetkőztetett holttestet ástak ki, Horváth Mihály tizedes holttestét. Mire végeztek, híre ment a tragédiának, az eseményt több mint száz ember kísérte figyelemmel. A rendőrök a tömeg láttán pánikba estek, nem biztosították a területet, nem rögzítették a nyomokat, a tetemet pedig – az ilyenkor kötelező halottszemlét elmulasztva – az enyingi református temető halottasházába szállították. Már-már középkori körülményekre utal, hogy csak késő délután sikerült orvost keríteni, aki ott helyben, petróleumlámpa fényénél boncolta fel az áldozatot. „A holttest a Szent Mihály lován (halottszállító saroglyán – a szerk.) kukoricaszárral lefedve található. Fejére két szárán összekötött, vérrel átivódott fehér alsónadrág van borítva” – írták a boncolási jegyzőkönyvbe, s megállapították, a halál 20–24 órával korábban, agyroncsolás következtében állt be, amit a nyakszirtre mért kemény tárgytól származó ütés váltott ki. Ugyancsak a nyakszirten több sörétet is találtak, de úgy vélték, hogy e lövések nem okozhattak halált.
| ||
A rendőröknek a hanyag ügykezelés ellenére is sikerült megállapítaniuk, hogy az elkövetők ketten voltak, s tettüket a rendőr egyenruhájának és fegyverének megszerzése céljából követték el. Hamarosan sikerült több tanút felkutatniuk, akik egybehangzóan állították: két fegyverest láttak a környéken, nemcsak a gyilkosság napján, korábban is. „Már a hídon is átjutottunk, amikor találkoztunk két emberrel, akik az úttest mellett álltak. Én másnap, 1952. XII. 16-án szintén láttam a nevezett helyen a két embert, akik hasonló módon ott álltak. Ugyancsak láttam őket december 18-án is, 18.15 órakor, amikor is ugyanazon a helyen tartózkodtak. Az említett személyek egyikénél mind a három esetben puskát láttam, a másiknál bot vagy valamilyen karó volt” – mondta az egyikük, aki viszonylag jó személyleírást is tudott adni. Arról nem esett szó, hogy a többszöri találkozás ellenére sem kérdezte senki az idegenektől, hogy mit keresnek ott.
Trükkök sora
Az első kihallgatásokkal egy időben Ságváron, 25 kilométerre Enyingtől, egy siófoki taxi fékezett a családi házként is szolgáló posta előtt, egy civil és egy rendőrruhás férfi szállt ki belőle. „A posta zárva volt, a konyhán keresztül mentek be a lakószobába, majd onnét a hivatalos helyiségbe. Megjelenésükkor állította össze a postahivatal kezelője napi zárását, amikor felszólították, hogy szedjen elő minden bankjegyet, mert hamis 100 forintosok vannak forgalomban, és az összegeket kirakatták az íróasztalra és leszámoltatták vele” – írták a későbbi jegyzőkönyvbe, hozzátéve, hogy a két férfi egyáltalán nem tűnt gyanúsnak a postai alkalmazott szemében, már csak azért sem, mert miután magukhoz vették a százasokat, a posta bejáratát lezárták és lebélyegezték. Az alkalmazott azt sem tartotta gyanúsnak, hogy a pénz mellett a lepecsételt hivatali helyiség kulcsát is lefoglalták, majd közölték vele, hogy csak másnap reggel jönnek vissza, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet. „A kulcsokat nem vitték magukkal, hanem a kisajtó sarokvasára akasztották fel, melyet másnap, reggel 8 óra tájban B. József postaszállító, a csomagok kihordása alkalmával talált meg” – jegyezték fel, s ekkor derült ki az, hogy az álrendőrök elvágták a telefonzsinórt is.
A postai trükközés híre hamar eljutott Enyingre, nem kellett különösebb fantázia ahhoz, hogy összefüggésbe hozzák a rendőrgyilkossággal. Addigra már a falubeliek közül két vadászt és egy leszerelt katonát is elővettek, de az összes gyanúsítottnak tökéletes alibije volt. A szökésben lévő Varga Lajos és Papp István neve a ságvári eset után került elő, miután az ÁVH is bekapcsolódott a nyomozásba; a szervek hanyagságát mutatja, hogy csak Pappról volt fényképük. Őt az összes szemtanú felismerte Enyingtől Ságvárig, beleértve a taxist is, aki a postai akció idején a kocsma előtt parkolt, majd vissza is fuvarozta Vargát és Pappot Siófokra.
Amúgy a „stílusjegyek” alapján is azonosítani lehetett a szökevényeket, ugyanis két évvel korábban nemcsak azért ítélték el őket, mert Dombóváron kiraboltak egy idős asszonyt, hanem azért is, mert ezután megfélemlített gazdákat zsaroltak azzal, hogy az ÁVH-tól jöttek, és ha nem fizetnek, akkor elvitetik őket. „Felmutattak a vádlottak hamis igazolást is, amelyen az állt, hogy aki nem fizet, rögtönítélő bíróság elé kerül” – áll az 1950. május 12-én született ítélet indoklásában. Vargát és Pappot is hat év börtönbüntetésre ítélték rablás, fegyverrejtegetés és okirat-hamisítás miatt, a bíróság súlyosbító körülménynek tekintette, hogy a „vádlottak az államvédelmi hatóság embereinek adták ki magukat, s ezen a réven annak a hatóságnak a tekintélyét is rontották, amely népi demokráciánk rendjének egyik legfontosabb és leghatásosabb őre és védelmezője”.
Ennek ellenére a „leghatásosabb őrt és védelmezőt” nem izgathatta különösebben Varga és Papp büntetése, amit fényesen bizonyít, hogy rövid időn belül mindkettőjüknek sikerült megszöknie, és az enyingi esetig nem is nagyon keresték őket. De azt sem nagyon firtatta senki, hogy a rendőrgyilkosságot megelőző napon mi történt az Enyingtől szintén úgy 25 kilométerre lévő Felsőnyéken. Pedig ha annak az esetnek utánamentek volna, talán nem történik gyilkosság.
| ||
Nem tudni, hogy Papp és Varga miért éppen Felsőnyékre ment, későbbi vallomásukból csak az derült ki, hogy mindenképpen fegyvert akartak szerezni. Mindezt úgy, hogy a kocsmában megtudakolták, kinek van a faluban vadászpuskája, majd miután kiderült, hogy a tanácselnöknek, elmentek hozzá. Csak a feleségét találták a házban, akinek elmondták, hogy a vadásztársaság emberei, és el kell vinniük a puskát „egyeztetésre”. Az asszony odaadta a fegyvert, és férje is csak azután fogott gyanút, és ment a rendőrségre, miután kézbe vette Papp levelét, amelyben ez állt: „Az ön engedéje nélkül vadász fegyverét elvittem a lakásáról de három napon belül én újra visza fogomhozni adig nemszolhat semit saját érdeke.” Csakhogy az esetet nem jelentette a helyi kapitányság, nem kezdték keresni a fegyvert, így a rendőrség legfeljebb járási szinten szerezhetett róla tudomást, ami azért különös, mert az illegális fegyverszerzés akkoriban a legnagyobb bűnök közé tartozott.
| ||
Hamar lezárták
Papp és Varga ellen december 20-án adták ki az országos körözést. Ekkor már a két férfi összes hozzátartozóját begyűjtötték, akiket nem is kellett túlságosan megfenyegetni, hogy kiadják titkaikat. Kiderült, hogy Varga május óta dekkolt Enyingen, hol a kukoricaföldön, hol a szülei házában, Papp pedig szökése után magához vette egy vele egykorú elmegyógyintézeti ápolt rokonának a papírjait, és ettől kezdve annak nevén élt Budapesten. Mivel hozzátartozói tudták a pesti címet, a rendőrség egyből ott kereste és fogta is el december 21-én a 33 éves férfit, aki a jegyzőkönyv szerint „hosszas faggatások után tett részletes vallomásában készségesebbnek mutatkozott a szökésben lévő Varga felkutatására szolgáló adatok közlésével”. Vargát december 22-én fogták el Balatonfőkajáron egy ismerősénél, és a két férfit már december 29-én halálra ítélte a rögtönítélő bíróság. „A vádlottak olyan nagy fokú elvetemültségről, embertelenségről, gonoszságról, megrögzöttségről tettek bizonyságot, mely az elmúlt évek ítélkezési gyakorlatában példa nélkül áll, mélyen sérti a dolgozó nép erkölcsi felfogását és meggyőződését, mely legfőbb értéknek az embert tekinti. Ez az ítélet szolgáljon intő például” – írták a bírósági jegyzőkönyvbe, csakhogy az eset soha nem került nyilvánosságra. Sem a gyilkosságról, sem a büntetésről nem számolt be a sajtó, vagyis jobbnak látták, ha elhallgatják az esetet, hiszen a gyilkosságot megelőzően egy sor olyan hiba és hanyagság történt, ami a makulátlannak és szakmailag kifogástalannak mondott „népi demokratikus” rendőrség munkájára vetett volna árnyékot. Tudomásunk szerint a rendőrségnél az ügyben senkit nem vontak felelősségre, sőt azokat sem büntették meg, akik Vargának és Pappnak falaztak.
