"Nagyon felhígult a szakma" (Egy tag a PNC-ből)

publikálva
2001/38. (09. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Könnyebb leülni a miniszterelnökkel egy beszélgetésre, mint veled.

megszólaltatnunk.

PNC-tag: Nem véletlen. Amikor indult a mozgalom, nagyon sok interjúnk volt, és a graffitit a többség jópofának találta. De mára olyan durván szét lett küldve a város, mint talán sehol Európában. Ugyanazok, akik támogatták, már hánynak az egésztől. Másrészt nem akarjuk, hogy azok az emberek, akik a gref ellen vannak, igazán képben legyenek. Jobb, ha még mindig azt hiszik, hogy ez egy gyerekcsíny.

MN: Nem az?

P: A graffiti, amit inkább style writingnak neveznék, 24 órás full time-job (a graffitiszótárt lásd: Bohóc a falon, Magyar Narancs, 2001. szeptember 6. - B. ZS.). A firkászok a nevüket vagy a csoportjuk nevét "írják", hogy megmutassák saját stílusukat a többi firkásznak. A jók messziről felismerhetők egyéni betűikről. Ahogy egykor New Yorkban, mi is legszívesebben vonatot festünk. Az igazi writert mindig a munkája foglalkoztatja. Nézi a helyeket, gondolkozik, hogyan lehet egy akciót végigcsinálni, fotóz, fényképet hívat elő, kannákat szerez, minden ennek rendelődik alá. Van úgy, hogy száz kilométereket utazunk, hogy megcsináljunk egy traint. Mindent előkészítünk, de ha hangos a helyszín, fölöslegesen nem kockáztatunk.

MN: Kevesebb lenne az "akció", ha több legális felületet kapnátok?

P: Nem feltétlenül. A legális fal (hall of fame - B. ZS,) arra jó, hogy megmutassuk a külföldi firkászoknak, az itthoni writerek milyen szinten állnak. A kívülállók, akiknek tetszenek a falfestményeink, a mozgalmat a művészet irányába terelnék, mert szeretnék bebizonyítani, hogy nem vagyunk rossz fiúk, hanem szuper művészek. Nekünk elég, ha ezt mi tudjuk, a laikusok véleménye nem számít. Ha mindenki értené, miről van szó, az egész kommercializálódna, és pont erre nincs szükség.

MN: Ahogy a hip-hoppal történt?

P: Szerintem a graffiti már nem tartozik a hip-hophoz. NY-ban még a srácok együtt rapeltek és festettek. De ez ma már nincs szinkronban. A breakesek és a rapperek komoly pénzekért lépnek fel a fesztiválokon, miközben lenézik a writereket, pedig mi vállaljuk a legnagyobb kockázatot, és a fújást is magunk finanszírozzuk. Sokkal komolyabb hozzáállás kell hozzá, mint felmenni a színpadra, majd zsebre tenni a gázsit.

MN: A pesti graffiti mennyiségét nézve azt hihetnénk, hogy minden második gyerek firkász.

P: A fővárosban talán százötvenen vannak, akik fújnak, de legfeljebb egy-két csoport, amely elhivatottan tolja. Amikor elkezdtük, külföldre jártunk tanulni, magunknak kellett kitapasztalni, milyenek a jó szórófejek, hol vannak biztonságos helyek stb. Ma a toyok csak sztárolják a csoportokat, ahelyett, hogy ők is jól odatennék. Inkább csak ülnek a számítógép előtt, és chatelnek, hogy mekkora writerek, miközben nem csinálnak semmit. Mi is annak idején odavoltunk, milyen durvákat festenek a nyugati firkászok. De utánuk lehet csinálni, ők se istenek. Elszántság kérdése.

MN: Segítitek a fiatalokat?

P: Korábban többször felkaroltunk egy-egy tehetséges srácot, elvittük őt festeni. Aztán fél év múlva lekopott, mintha nem is lett volna. Amúgy is nagyon felhígult a szakma. Annyi összetartás van csak a firkászok között, hogy nem dobják fel egymást, bár erre is volt már példa. Általános a bizalmatlanság, a writerek már egymás közt sem beszélnek szívesen arról, mit festenek.

MN: A PNC-t mégis mindenki respektálja.

P: Mi festettük az első traint Budapesten. Ez megkerülhetetlen. Ha Nyugaton firkászkörökben Budapestet említik, tudják, ott van a PNC.

MN: Magyarországon vagy Nyugaton nehezebb a writer sorsa?

P: Relatív. Itthon, ha elkapnak a rendőrök vagy a polgárőrök, úgy megvernek, mint a szart. Kint elképzelhetetlen, hogy igazoltassanak csak azért, mert baseballsapkát hordasz. Viszont kőkemények a pénzbüntetések, és a graffitinyomozók is nagyon felkészültek. A hazai életkörülmények és a rendőrterror tökösebbé teszi a magyar writereket, míg Bécsben például minden adva van. Milliomos kis firkászpalánták: tele van a gatyájuk, mikor kimennek csinálni egy taget.

MN: Festettetek már külföldön?

P: Nagyon jó nyugati konnekcióink vannak, már többször turnéztunk Németországban, Csehországban, Franciaországban. Gyakorlatilag egész Európában vannak firkász barátaink, akiknél megszállhatunk, és akik elvisznek magukkal a yardra vonatot festeni. Mert külföldön is a legnagyobb élmény a train.

MN: A firkászok szeretik Budapestet?

P: Abszolút BP-fan vagyok. Amikor külföldön vagyunk, az összes képre rákerül, honnan jöttünk. És tudják is, hogy ez a város nagyon durva, vagy ezer train fut. Azon dolgozunk, hogy ha odakint szóba kerül a keleti blokk, akkor ne Prágára gondoljanak, hanem Budapestre. Készül egy angol nyelvű underground magazin is, nem olyan kommersz cuccal, mint ami az Offline-ban (magyar extrém magazin - B. ZS.) megy, amit nyugati terjesztőhálózatok is átvesznek majd, ezzel öregbítve a város hírnevét.

MN: Meg lehet élni a graffitiből?

P: Nagyon nehéz. Megkeresnek ilyen-olyan munkával (grafika, car tattoo, falreklám stb.), de hiába nyertem több versenyt, a megbízók nem fizetik ki a munka valódi értékét "egy vandál bűnözőnek". Néhány éve csináltunk egy boltot graffitiseknek, de befuccsolt. Ezzel sem kaszálni akartunk, hanem a firkászokat juttattuk információhoz, magazinokhoz, hogy fejlődni tudjanak.

MN: Meddig lehet valaki graffitis? Firkászok internetes fórumain olykor olvasni lehet, hogy a PNC fölött eljárt az idő.

P: Ezen mindig mosolyogni kell. Nem várhatják el tőlünk, hogy ugyanolyan intenzitással toljuk, mint régen, de azért még létezünk, és minőségben mi vagyunk a legjobbak. A csoportunk zárt baráti társaság: aki abbahagyta is közülünk, még közénk tartozónak érezzük, de újakat már nem veszünk fel. A hamburgi OZ híres volt arról, hogy a leglehetetlenebb helyeken hagyta ott tagét, és talán 45 éves lehetett, amikor a rendőrség lekapcsolta.

Bogár Zsolt

Híresebb magyar crew-k:

PNC - Pride not Crime

SDO - Speciális Dekorációs

Osztály

GRW - Gremlins of the Railway

GAZ - Ghetto Art Zone

TDF - Total Destroy Family

publikálva
2001/38. (09. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...