Noha a korszak népszerű operettfilmjében, az Állami Áruházban azt látjuk, hogy minden kapható, és a szocializmusban nem verik át a vevőket, a nézők ezt ugyanúgy viccnek tekintették, mint Latabár Kálmán poénjait.
Nem véletlen, hogy az 1956 utáni konszolidáció egyik legfontosabb elemének az áruhiány megszüntetését tekintették, amit – bizonyos mértékig – sikerült is elérni a hatvanas évek elejére. Továbbra is hiánycikknek számított egy csomó minden, de a választék bővült, és hamarosan már a specializálódás jegyében szervezték át a régi áruházakat és nyitották meg az újakat. A legnagyobb feltűnést a Rákóczi út 74–76. szám alatt, a korábbi Magyar Divatcsarnok helyén létesült Otthon Áruház keltette, amely 1961 őszén nyílt meg. „Hazánkban most létesítenek először ilyen típusú áruházat. (…) Aki a lakását kívánja berendezni, mindent egy helyen megtalálhat: háztartási cikkeket, fa- és vasárut, edényeket, üveget és porcelánt, különböző műanyagokat, elektromos háztartási cikkeket, hőelektromos készülékeket, világítás-felszereléseket, lakástextilt és bútort árusítanak itt” – sorolta a Népszabadság tudósítója, kiemelve azt, hogy az áruház 200 alkalmazottat foglalkoztat, és naponta „körülbelül 30–40 vagon árut értékesít”. E döbbenetes mennyiség leginkább abból adódott, hogy az Otthon elsősorban bútoráruházként működött, pontosabban az egyetlen áruházként, ahol bútort is árultak. A specializálódás jegyében a többi áruházban ugyanis megszüntették bútorkereskedelmet.
Ám az Otthon Áruház fénykora csak a hatvanas évek végéig tartott. Már 1968-ban arról cikkeztek, hogy nagyobb bútoráruházra lenne szükség, 1974-ben meg is nyílt a hatalmas és ultramodern Domus a Róbert Károly körúton, így az Otthon Áruház egy csapásra unalmas lakberendezési bolttá változott, majd megkezdődött hosszú agóniája, amely az ezredfordulóig tartott.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
