Megreformálta toplistáját a Netflix, a Wednesday lenyomta a Stranger Thingset

  • narancs.hu
  • 2023. június 22.

Mikrofilm

Akárhogy csűrik-csavarják a számokat, a Nyerd meg az életed nézettségét senki és semmi nem veri kenterbe.

A streamingplatformok hagyományosan hímestojásként óvják a felhasználóktól gyűjtött adatokat, legfeljebb akkor állnak elő konkrét számokkal, ha dicsekedni akarnak. Így van ezzel a Netflix is, amely néhány éve bevezette ugyan top 10-es nézettségi listáját, de ez valójában nem volt több, mint egy egyszerű marketingeszköz.

A lista eddig a nézett órák száma alapján rangsorolta a tartalmakat, a cég azonban most megreformálta metrikáját. Ezután immár a „nézettség” (views) számít, ami az összes nézett órát jelenti, elosztva az adott tartalom játékidejével. Az Én még sosem… című sorozat utolsó, negyedik évada például 76,21 millió nézett órát hozott össze; ezt osztja el a rendszer a tízrészes évad összesen 4,9 óra játékidejével, így megkapjuk, hogy a sorozat nézettsége 15 millió.

A Netflix az elmúlt hetekben kezdte ilyen formán közölni eredményeit a sajtóval, a fogadtatás pedig elsöprően pozitív volt, ezért döntöttek úgy, hogy toplistájukban is alkalmazzák a módszert. Mindez nemcsak sokkal áttekinthetőbb – hiszen csillagászati nézett óra helyett a nézettség sokkal emészthetőbb számokat utat; de a változtatást a szakma is díjazta: a még mindig sztájkoló írók egyik követelése például a nagyobb átláthatóság a streamingektől, ez pedig egy apró lépés lehet efelé. Másrészt a régi rendszer igazságtalan előnyt adott a hosszabb játékidejű tartalmaknak, amit az új módszer immár kiküszöbölt.

Szintén megreformálták a minden idők legnézettebb-listát: korábban ez csak a debütálás utáni első 28 napot vette figyelembe – az új norma szerint azonban immár 91 nappal számolnak. A cég közleménye szerint erre azért volt szükség, mert egyre gyakoribb, hogy csak késleltetve vágunk bele egy sorozatba, vagy nem egyhuzamban daráljuk le a részeket.

A változtatásoknak köszönhetően immár nem a Stranger Things 4. évada, hanem a Wednesday első szezonja a platform történetének legnézettebb műsora. Nézett órák szerint ugyanis hiába áll jobban előbbi (1,8 milliárd vs. 1,7 milliárd) – a Stranger Things 13 órás évadához „csak” 140 milliós nézettség kapcsolódik, míg a fele ilyen hosszú Wednesday nézettsége 252 millió. Harmadik a listán a Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori, amit a Bridgerton első szezonja követ. A vezércsel felkúszott az ötödik helyre – a sakk-széria annak idején például hiába tarolta le a világot, minisorozatként a nézettségi versenyben a régi számítások szerint nem vehette fel a versenyt a hosszabb, több évadot számláló műsorokkal. A listán ezt az Éjjeli ügynök első, a Stranger Things harmadik, majd a Bridgerton második évada követi. Kilencedik a felsorolásban a Vaják, tizedik a The Watcher első évada. Kiesett a legjobbak közül a Lucifer 5. évada és Az örökösnő álarca mögött is.

Ami az angol nyelvű filmek toplistáját illeti, nincs túl sok meglepetés: első a Különösen veszélyes bűnözők, amit a Ne nézz fel! és Az Adam-projekt követ. Negyedik a Madarak a dobozban, ötödik A szürke ember. Hatodik helyre az új módszer miatt felkúszott viszont Robert Rodriguez 2020-as családi akciója, a Pedro Pascallal felálló Mindenkiből lehet hős. Ezt a Tőrbe ejtve: Üveghagyma és a Tyler Rake: A kimenekítés követi. Kilencedik helyen új belépő a Spenser az igazság nyomában, a tizedik helyen pedig a Bíbor szívek áll.

A nem angol nyelvű sorozatokat természetesen a Nyerd meg az életed vezeti, amely mindegy mit mérnek vagy milyen számot néznek, mindenképpen a Netflix történetének legnézettebb műsora és legnagyobb sikere. Második A nagy pénzrablás negyedik évada, harmadik a Lupin kezdő szezonja. A legnézettebb idegennyelvű film a Troll, amely mellé A platform és Az ablakomon át fért fel a dobogóra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.