Egyszer véget ér

S. Nagy István (1934–2015)

Nekrológ

Igazi slágergyáros volt, egy nagy generáció, mi több: a „nagy generáció” kedvenc szövegírója.

Talán meglepőnek tűnhet a kijelentés, ám úgy lehet, a magyar könnyűzene huszadik századi történetében a szövegíróknak gyakran nagyobb és hangsúlyosabb, de legalábbis tartósabb szerep jutott, mint a zeneszerzőknek és az előadóknak. Nem az elvétve sanzonok megszövegezésére is vállalkozó költőzsenikre áll ez a tétel, hanem azokra a fantáziadús, termékeny és nagy munkabírású szakemberekre, akik akár hosszú évtizedeken át könnyed verssorokkal és frappáns bemondásokkal tudták ellátni a legkülönbözőbb komponistákat és előadókat. Ilyen dalszövegíró volt Harmath Imre, Halász Rudolf (vagy épp Kellér Dezső), azután G. Dénes György, azaz Zsüti, meg persze Szenes Iván, s minden vitán felül e sorba illeszthető a most elhunyt S. Nagy István neve is.

S. Nagy egy hagyomány folytatója volt tehát, de egyszersmind egy egészen új nemzedék, egy új csapat hasznos és roppant tevékeny képviselője is. Persze kell ahhoz ma már némi elvonatkoztató készség, hogy mondjuk, Korda Györgyöt és Szécsi Pált egyazon új gárda beltagjának lássuk, mint Koncz Zsuzsát, Zoránt vagy épp az Omegát. Mi tagadás, a nyilvánvaló stíluskülönbségek és a kultúrpolitikai kedvezményezettségben mutatkozó eltérések már annak idején is el-elfedték az összetartozás jegyeit, ám ettől még a jól fésült táncdalénekesek éppúgy az előző nemzedék leváltásán ügyködtek, mint a Vico Torriani helyett vigyázó füleiket Cseke László kívánságműsorai felé fordító nagyhajúak. Ezt a mélyebb összetartozást jelezte az is, hogy S. Nagy István tehetséggel szolgálta ki mindnyájuk (és egyúttal közönségeik) igényeit. „Gedeon bácsi, a nők bálványa” – énekelte Szécsi; „Fehér sziklák, ti láttátok őt” – recitálta Zorán; „Nem vagyok én apáca” – kiáltotta világgá Zalatnay Sarolta – lám, S. Nagy István egészen változatos regiszterekben tudta hozni a slágergyártáshoz nélkülözhetetlen szövegalapot.

Payer András és S. Nagy István

Payer András és S. Nagy István

„Két összeillő ember” – ezt is S. Nagy írta Szécsi Pál számára (hogy utóbb jó pár Mancs-cikk címéül is kielégítően beváljon e bemondás), s a szövegíró életét valósággal végigkísérték az ilyen, összeillésen alapuló baráti és munkakapcsolatok. Így Payer Andrással, akivel jó ideig nem csupán szövegíró-zeneszerző párost alkottak, de koncertező duót is. Azután a már életében is népszerű, ám utóéletében megérdemelten és jócskán felértékelődött Máté Péterrel, akinek olyan dalszövegeket szállított, mint az „Azért vannak a jó barátok”, a „Most élsz” vagy a „Zene nélkül mit érek én?”. Máté Péter számára túlzás nélkül kongeniális dalszövegeket költött S. Nagy, melyeknek személyre szabott, mondhatni telitalálat-jellegét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy az énekes korai halálát követően e szövegek újraértelmezése is beépült Máté kultuszába. Mely kultuszt, akárcsak Szécsi Pálét, visszaemlékezéseivel S. Nagy István is ápolta és növesztette.

„Millió, millió, millió rózsaszál” – hangzott fel tán valóban milliónyi alkalommal tévés és rádiós kívánságműsorokban a dal a nyolcvanas-kilencvenes évek során, s még túl az ezredfordulón is. Alla Pugacsova slágerét, azaz a Voznyeszenszkij által írt verset szintén S. Nagy magyarította – felesége, Csongrádi Kata számára. S ha arra gondolunk, hogy Csongrádi Katát mindmáig ezzel a számmal azonosítják a legtöbben, nem lehet kétséges, hogy ez is éppúgy szövegírói telitalálat volt, akárcsak Soltész Rezső slágernévjegye, a „Szóljon hangosan az ének”. Nem kétséges, retróval vagy retró nélkül, S. Nagy megannyi dalszövege még sokáig hangosan fog szólni hozzánk.

Neked ajánljuk