Válasz Ladányi Andrásnak
Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá A történelmi alkalmazott című korábbi esszémre reagáló olvasói levél olvasásának, de elég hamar be kellett látnom, hogy Ladányi András írása nem az, amire cikkem közreadásakor titkon számítottam. Én ugyanis abban reménykedtem - hiszen többek között ez a célja az Elsüllyedt szerzők című sorozatnak -, hogy valamilyen vita, diskurzus alakulhat ki Váci életműve, alakja, s az alakját övező, mára jócskán megkopott kultusz körül. A Váci Mihály Kör titkárának válasza azonban, félreértései és rosszindulatú feltételezései miatt, alkalmatlan a párbeszédre. Így röviden néhány alapvető tévképzetét szeretném csak tisztázni.
Természetesen semmiféle politikai szándék, különösen "gyűlölet" és "elvakultság" nem lappang írásom hátterében. Engem ugyanis elsősorban esztétikai, irodalomszociológiai szempontból foglalkoztatott Váci karrier- és recepciótörténete. Csakhogy egy olyan életművet, mely saját értelmezési horizontját folyton irodalmon kívüli területekre igyekezett kiterjeszteni, az újraolvasás során nem lehet a szövegekben megnyilvánuló társadalmi-politikai szerepvállalás aspektusának mellőzésével megvizsgálni. Sajnos, a terjedelmi korlátok miatt Váci esszéire már nem volt lehetőségem részletesen kitérni, de nyilván Ladányi András is emlékszik Az író képviselő munkája című programadó szövegre, melyben Váci a következőképpen fogalmaz: "Másrészről az író rendelkezik annak a fentebb említett, magas szintű agitációs, felvilágosító munkának a leghitelesebb és leghatásosabb eszközeivel: a líra, a költészet, a regény, a romantika hatásával felmérhetetlen mértékben értetheti meg emberek ezreivel az országépítésnek egyébként talán számszerűen hatástalan, vagy csak sokára szétosztottan jelentkező tényeit és jelenségeit." A költészet, az irodalom ilyen agitációs eszközként való felfogásának köszönhető elsősorban, hogy Váci írásai néhány évtized alatt érvényüket veszítették.
Amikor a "hitelesség hiányáról" beszélek, akkor tehát alapvetően arra gondolok, hogy a váteszköltő szerepének reflektálatlan felvétele, s a politikai líra romantikus vonulatának lényegileg újraértelmezés nélküli továbbírása az ötvenes-hatvanas évek irodalmi, társadalmi körülményei között már nem hozhatott létre érvényes beszédmódot. Érdekes, hogy amikor én az irodalmi szöveg hitelességéről beszélek, azt Ladányi "a mai napi politika" szóhasználatának véli, s cáfolatára Illyés (egyébként meglehetősen problematikus) előszavát idézi. Tehát a költői hitelesség fogalma csak nálam politikai, Illyés Gyulánál már esztétikai. Hogy is van ez?
Bevallom, az Egy-rangú nép idézett sorai ("Olyan kis ország a hazám, / - ha szívemre szorítanám: / átütne rajta szívverésem, / mint szivárgó vér a kötésen.") is inkább a költői szerep aránytévesztésére, s a - bármennyire is jó szándékú - képzavar veszélyeire hívják fel a figyelmemet, semmint a Váci-lírában ma is fellelhető hitelességre.
Azt sem látom be igazán, hogy miért is tartozom én a "sértett" irodalmárok táborába, azok közé, akik Vácit valamiféle irigység, vagy egyenesen "politikai érdek" következtében szeretnék kiretusálni az irodalomtörténetből. És egyáltalán, kikre gondolhat itt Ladányi András? Szinte mindegy is, hiszen ezzel éppen ellenkezőleg, én azért írtam Váciról, mert bár irodalmi értéket alig-alig találok életművében, irodalomtörténeti szempontból azonban azt gondolom, hogy karrierje egyike a Kádár-korszak jellegzetes történeteinek, melyek ismeretében az egész időszak megértése könnyebbé válhat. Ez a megértés pedig az olyan generációk számára, amilyen a sajátom is (amely már a rendszerváltás után szocializálódott), elengedhetetlenül fontos, de egyáltalán nem könnyű. Én úgy látom tehát, hogy nem kiretusálni, éppen ellenkezőleg, megmutatni kívántam Váci Mihály életművét, csak hát egy szükségszerűen kritikus olvasatban.
Végezetül még egy félreértést hadd tisztázzak. Ladányi azt állítja, hogy én gúnyt űzök Váci halálából, amikor azt írom, hogy "ő lett a vietnami háború egyetlen magyar 'hősi halottja'". Ha alaposabban elolvasta volna a cikkemet, látná, hogy nem Váci halálával, hanem Hidvégi Ferenc 1976-os, Kortárs-beli cikkének beszédmódjával mint a Váci-kultusz kései megnyilvánulásával ironizálok.
Ha már az alapos olvasásnál tartunk, Ladányi András így fejezi be levelét: "Talán ha Krusovszky Dénes el is olvassa Váci Mihály műveit - nem csak ír róluk -, akkor meg is válaszolhatja jelen időben a saját kérdését: 'hogyan lehetett Váci Mihály költészete valamikor oly népszerű?'" Azt hiszem, az a reakció, mely ebből az olvasói hozzászólásból látszik, egy kultusz működésmódjára is felhívja a figyelmet, tehát valóban közelebb visz a Váci-jelenség értelmezéséhez, s ezért végül is köszönettel tartozom.
Krusovszky Dénes
