Publicisztika

Most én! – Vidnyánszky Attila háborúja

Ez a színházi évad is véget ért, és a helyzet megint rosszabb, mint egy évvel korábban. A veszteséglista most is olyan nyomasztó, hogy csak az átható közöny segít napirendre térni fölötte. Elég annyit említeni, hogy a legsikeresebb, a magyar színház külföldi köve­teiként működő csapatok közül – nincs olyan sok belőlük – a Krétakör vegetál, a Szputnyik pedig feloszlott a bizonytalan és méltatlan állami finanszírozási rendszer miatt.
  • Urfi Péter
  • 2015. július 12.

A hamis házőrző

A kormányzati kommunikáció legújabb fordulata, a „megélhetési bevándorló” ugyanolyan üres és manipulatív, s ugyanolyan alantas szándékokról árulkodik, mint a bevándorlókat élősködőnek beállító egész kampány.
  • Iván Júlia
  • 2015. július 4.

Nem értem Deutsch Tamást

A parasportolóknak olyan vezetőkre van szükségük, akik igenis hisznek az egyenlősdiben, akik szívvel-lélekkel, elhivatottságból és tisztelettel küzdenek értük.
  • Pásztory Dóra
  • 2015. július 3.

A baloldal görög válsága

A Szirizához fűzött remény az új balosokat máris a szélsőbal veszélyes közelségébe sodorta, míg a kapitalizmus végzetéről szőtt vágyálmok a szélsőjobb eszmeisége felé.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. július 1.

Orbán Viktor tavasza

Valami történik Orbán körül. Szokatlan kormányzati lépések, kimaxolt szimbolikus ügyek, a kormány működésének ismételt átalakítása – alig egy évvel a választások után. Hogy pontosan miért, milyen céllal, nem tudjuk. Ám nem kell nagy képzelőerő azt feltételezni, hogy mindennek a miniszterelnöki mozgástér bő­vítése lesz az eredménye. Ha minden a tervek szerint halad, az őszi Fidesz-kongresszuson a megerősödött Orbán intézkedik majd.
  • Keszthelyi András
  • 2015. június 28.

Versenyszellem

A fővárosi önkormányzat támogatja a 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpiai játékok pályázatát. Az ötletre az MSZP és a Jobbik is rábólintott. Utoljára 2001–2002-ben rántotta magával így a közéletet az olimpiai hülyeségspirál, akkor A szerk. ezt írta róla.

Kiszolgáltatott katedrák

A múlt év végén nyilvánossá tett felsőoktatási stratégiában olvasható a javaslat, miszerint be kell vezetni „az oktatók teljesítményközpontú előmeneteli rendszerét”, és ezzel összefüggésben „mérni kell az oktatói teljesítményt”. E megfogalmazás azt sugallja, hogy az előmeneteli rendszer jelenleg nem teljesítményközpontú, ezért szükséges a minőségi szabályzók bevezetése.
  • Sághy Miklós
  • 2015. június 21.

A holokauszt mint tantárgy

A holokauszt nem egy a tömeggyilkosságok történetében; egyedisége nem a zsidóságot változtatta meg, hanem az európai kultúra viszonyát önmagához.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. június 19.