(Lásd: A nagy kamatsvindli, 2020. május 7.; Vissza a startvonalra, 2020. december 3.; A várható örökség, 2021. december 16.)
Ezek a pénzek – melyek egy része vissza nem térítendő támogatás lenne, mintegy 7,2 milliárd euró értékben, a másik pedig a durván 10 milliárd eurós hitelkeret – ma már az ukrajnai háború miatti gazdasági nehézségek kezelésében is segítenének, s rájuk, beleértve a hitelrészt is, a magyar gazdaságnak nagy szüksége van. A kormány jó ideje azt harsogja, hogy megérkezésükig a tervezett projekteket könnyedén előfinanszírozzuk a piacról. De a kormányzati szereplők azt is hangoztatják, hogy a megállapodás itt van a kanyarban. Ágostházy Szabolcs, az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár 2021 nyarán úgy vélte, az év őszére kész is lesz a megállapodás, Varga Mihály egy 10-es skálán 8,5-re tette annak esélyét, hogy a választások előtt megszületik az egyezség. (Lásd: Mikor lesz utalás?, Magyar Narancs, 2021. augusztus 5.) Nem született meg.
Arról is írtam e korábbi cikkekben, hogy bár a pénzbőség miatti alacsony kamatkörnyezetben a magyar állam valóban könnyen jut jelentős hitelekhez, amelyekkel előfinanszírozza az uniós pénzeket, de már ez is nem elhanyagolható többletköltségekkel jár. S jeleztem, hogy amennyiben megváltoznak a finanszírozási feltételek, akkor ez a politika egy csapásra veszélyes és drága mulatsággá válik.
Jelentem: megváltoztak a finanszírozási feltételek.
Történik-e bármi a kulisszák mögött?
Azt, hogy átalakult a világ, az is érzékelheti, aki nem fürkészi naponta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján az aktuális hozamokat. Elég rápillantani az új kormány névsorára és a miniszterek feladataira. Navracsics Tibor lenne a kormány „jó zsaruja” az EU felé. A korábbi igazságügyi miniszter és EU-biztos azt a feladatot kapta, hogy „intézze el”, hogy szőröstül-bőröstül hozzájussunk az uniós pénzekhez, mert a hitelrészre is egyre nagyobb szükségünk van. Nem lesz könnyű dolga. Nem gondolnám, hogy lehetetlen feladatot kapott, de valamilyen kompromisszumot össze kell majd kalapálni, amit Brüsszelben is győzelemként értékelhetnek, és a kormány sem bőg le itthon a Brüsszel-ellenes háborújában.
Úgy sejtem, ez a kompromisszum nem a jövő héten fog összejönni. A 10-es skálán 8,5-re tenném, hogy leghamarabb ősszel születhet meg a nagy megállapodás. Az alkudozás részének vélem azt is, hogy a tavaly nagy győzelemként tálalt globális minimumadó-megállapodást – amelyben a kormány akkori állítása szerint minden magyar szempontot sikerült érvényesíteni – most mégis egyedüli EU-s tagországként vétóznák Orbánék. Korábban a lengyelek akartak nemet mondani – aztán elálltak ettől, és az EU, úgy tűnik, felszabadítja a lengyeleknek szánt pénzeket. Lehet, hogy ennyire egyszerű az egész? Számunkra biztosan nem – az Ukrajna elleni háborúban betöltött szerepünk miatt erősen kétlem, hogy hasonlóan rugalmas elbánásra számíthatunk. A lengyelek a legelszántabb résztvevői a Putyin-ellenes szövetségnek, míg a magyar kormány az orosz elnök legjobb uniós barátjának pozíciójába lavírozta magát. Ez aligha segít, és már a lengyelekkel korábban jól működő szolidaritásra sem építhetnek Orbánék. Emellett Varsó számos kérdésben engedett is az EU-nak. A mi részünkről viszont a valós kompromisszumkeresésnek még a jelei sem látszanak – csak remélni tudom, hogy a színfalak mögött azért már folyik a munka.
De lássuk, miről árulkodik az ÁKK honlapja.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
