Várhegyi Éva

Nicsak, ki hallgat?

Bankok és kormányok

Publicisztika

„Ma Magyarországon, ahol az állami beruházások még mindig jelentős mértékűek, ahol kormány által támogatott hitelkonstrukciók működnek, ahol az adórendszer kevéssé stabil, ahol állami cégek hiteleket vesznek fel üzleti bankoktól; nos, egy ilyen gazdaságban elég tág tere van annak, hogy alkuk köttessenek a kormány és a bankok között.”

Ezt a megállapítást több mint két évtizede rögzítettem a magyarországi bankrendszer akkori állapotát vizsgáló könyvemben (Bankvilág Magyarországon, Helikon, 2002). „Egy ilyen gazdaságban nem meglepő, ha a külföldi tulajdonban lévő bank vezetőinek kiválasztásakor a tulajdonosok a helyi kormányra is kacsintanak. (…) Az sem meglepő, hogy a tulajdonosok megkövetelik leánybankjuk vezetőitől, hogy kellő önmérsékletet tanúsítsanak, és tartózkodjanak a kormány nyilvános bírálatától. A diszkrécióra vonatkozó szabály nemcsak az ügyfelekkel kapcsolatban érvényes” – írtam a könyvben akkor, nem sokkal azután, hogy pénzintézeteink kiszabadultak kormányzati kötelékükből.

Vajon mi változott az eltelt idő alatt? S mennyi minden maradt (vagy lett újra) aktuális abból, amit a bankok és a politika viszonyáról az ezredfordulón írtam?

Akkoriban még bíztam abban, hogy a demokratikus jogállamokból, bevett piacgazdaságokból érkezett bankok vezetői mindent azért nem nyelnek le. Hogy van olyan határ, amelyen ha túllép egy kormány, akkor legalább a nagy gazdasági erővel bíró multik, köztük a jelentősebb pénzintézetek vezetői kifejezik valami módon a nemtetszésüket. Még ha beszüntetni nem is tudják együttműködésüket a fogadó ország mindenkori kormányával, kevésbé szívélyes viszonyt folytatnak vele, mint más, a jogállami játékszabályokat betartó és a piaci versenyt pártoló kormányokkal. De csalódnom kellett.

Miközben a 2010-ben hatalomra került kormány már nem csupán fejősteheneknek és populista, szavazatszerző politikájuk tárgyának tekintette a bankokat, miként néhány elődje is tette, hanem szisztematikusan nekilátott a szektor megszállásához, mind nagyobb részének a bekebelezéséhez, az érintettek továbbra is csupán a jövedelmüket megcsapoló pénzügyi intézkedések ellen emeltek szót. És még e téren is egyre kevésbé hallhatóan.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.