Az OTKA, vagyis az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok megszüntetését, beolvasztását célzó törvénytervezetről először az OTKA Hírekből értesülhettem. A törvényi szabályozás szerint az OTKA programjait, a futó pályázatok ügyintézését és az új pályázati felhívás kezelését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal veszi át.” A bizottság elnökét október 7-én értesítették a tervezett változásokról, ám ő – korrekt köztisztviselő lévén – csak a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János által jegyzett törvényjavaslat benyújtásának napján, október 27-én jelentette meg a közleményt.
A törvénytervezet – mint címe is jelzi – jóval többről szól, mint az OTKA beolvasztása. Új intézmények és pénzalapok létrehozásáról rendelkezik, átrendezi a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos hatásköröket és feladatokat: „A Kormány a kutatás-fejlesztés és innováció közfinanszírozású támogatásával kapcsolatos feladatokat elsődlegesen a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján látja el, így biztosítva a kutatás-fejlesztés és innováció egységes joggyakorlaton alapuló felügyeletét és a rendelkezésre álló források (…) hatékony felhasználását. A Kormány a kutatás-fejlesztés és innováció közfinanszírozású támogatását elsődlegesen a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosítja.”
Az OTKA további sorsáról az Átmeneti rendelkezések fejezet intézkedik: „Az NKFI Hivatal 2015. január 1-jei hatállyal, az Országos Tudományos Alapprogramok Iroda (a továbbiakban: OTKA Iroda) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NIH) összeolvadásával jön létre. Az összeolvadást követően az NKFI Hivatal mint az OTKA Iroda és a NIH általános és egyetemes jogutódja látja el az összeolvadó költségvetési szervek közfeladatait.”
A hír felkavarta és megosztotta a tudományos közösséget. A Professzorok Batthyány Köre közleményben támogatta a várható változásokat. Az ellenzők tábora is megszólalt: több neves kutató, K+F szakértő újságcikkben méltatta az OTKA erényeit, elemezte a változások várható hátrányos hatásait. (Rakusz Lajos: Merénylet a tudomány ellen, Népszabadság, 2014. november 6., Sík Endre: Csak ezt ne! Népszabadság, 2014. november 6., Váradi András: OTKA-sirató, Élet és Irodalom, 2014. november 7., Riba István: Elnöki rendszer. Kutatási mamuthivatal alakul, HVG, 2014. november 8.)
Az OTKA beolvasztása ellen az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya is felemelte a szavát: október 30-i ülésén érdemi megbeszélést folytatott a jogszabály tervezetéről. A II. osztály elnökének a vita főbb megállapításait és az ülés határozatát ismertető levele megállapítja, hogy a tudományos közvélemény nem ismer az OTKA pályázati rendszerének a létjogosultságát vagy hatékonyságát valaha is megkérdőjelező tanulmányt. „A jogszabály tervezete váratlanul került nyilvánosságra, előzményeiről, a magyar tudomány megfelelő fórumain történő egyeztetésekről sem a vezető akadémikusoknak, sem a közvéleménynek nem volt – mert nem lehetett – tudomása.” A levél felhívja a figyelmet arra, hogy az OTKA esetleges megszűnése utáni helyzetben nincs garancia arra, hogy elegendő pénz jut majd alapkutatásra. Mindezek miatt az osztály tiltakozását fejezte ki „az OTKA sorsát érintő javaslat tartalmával, előkészítésének módjával és átláthatatlan következményeivel kapcsolatban”.
Az MTA többi osztályának októberi ülésén napirendi pontként szerepelt „az OTKA bizottságok új tagdelegáltjairól történő szavazás”, ezért várható volt, hogy hasonló vitákra kerül sor. Ebben a helyzetben az Akadémia Titkársága november 10-én az MTA osztályainak megküldte Lovász László elnök és Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos levélváltását, amely kulcsfontosságú mozzanata a – még nem befejezett – történetnek. Különösen Lovász elnök érvelése tanulságos, és nemcsak azoknak, akiket az OTKA további sorsa izgat, de azoknak is, akik a hazai közállapotokat, a társadalom különböző csoportjai harcmodorát, működési módját tanulmányozzák.
Az elnök leveléből megtudjuk, hogy egy nappal a törvénytervezet beterjesztése után, az Akadémia Elnökségének október 28-i ülésén „felvetődött a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslat”. Nem említi, hogy kik, milyen formában hozták szóba az ügyet, és azt sem tudjuk meg, hogy hoztak-e határozatot, vagy megegyeztek volna a további lépéseket illetően. Kiderül viszont, hogy Lovász László megkapta a törvényjavaslat végleges (?) tervezetét – hogy kitől és mikor, az homályban marad. Pálinkás kormánybiztos levelében hivatkozik az elnökkel e tárgyban folytatott személyes megbeszéléseire, de hogy ezeken csupán az OTKA további sorsában értettek egyet, vagy a törvénytervezet valamely változatával is, az nem derül ki. Mint ahogy az sem, hogy az Akadémia részt vett-e (és ha igen, milyen formában) a törvény előkészítésében, voltak-e ellenvetései, fenntartásai.
Lovász László levelében idézi a II. osztály megállapítását a törvénytervezet váratlanságáról és a garanciák hiányáról. Ugyancsak említi, hogy az elnökség ülésén is felmerült: „nem egyértelműek a törvényi garanciák azon szakmai kontroll vonatkozásában, amelyet a tudomány képviselői az OTKA kutatástámogatási rendszere felett gyakorolnak a Kollégiumon, a zsűriken, a szakértői bizottsági rendszeren keresztül, és amely szakmai értéket a kutatói közösség megőrzendő értéknek tart”. A levél szól arról az aggályról is, hogy „a jogutódlással ne vesszen el a pályázatkezelésben az évek során jelentős tapasztalatra szert tett OTKA Iroda munkatársainak tapasztalata”. Nem idézi viszont a II. osztály leveléből az egyeztetést hiányoló (fent idézett) mondatot, és az osztály tiltakozásának tényét sem említi.
A kihagyás oka aligha a feledékenység. Vélhetően inkább az, hogy Lovász elnök ebben az ügyben kerüli az ütközést. Finoman elhatárolódik nemcsak a tiltakozóktól, de az aggódóktól is: „A magam részéről látok olyan irányú garanciákat a törvénytervezetben, amelyek a kutatói közösség aggályait eloszlathatják, de ezek mechanizmusát, hatékonyságát nem tudom értékelni.”
Adottnak tekinti, hogy a törvényt elfogadja a parlament, nem javasolja a benyújtásának elhalasztását, hogy a tudományos közösség (benne az Akadémia) fórumain vitassák meg – támogassák vagy éppen utasítsák el – a tervezetet. Behatárolja az aggályok körét és előterjesztésének módját: meghívja a kormánybiztost a következő elnökségi ülésre, hogy „személyesen adjon tájékoztatást a törvénytervezetről és a felállítandó Hivatal tervezett működéséről, továbbá az Akadémia szerepéről az alapkutatási pályázati rendszerben”.
Pálinkás József válaszlevelében elfogadja a meghívást, készségesen vállalkozik egy ilyenfajta párbeszédre. Nem árul zsákbamacskát: elkötelezett híve, aktív megvalósítója az új szerkezetnek és finanszírozási rendnek. Kifejti: nagyra tartja az OTKA eddigi működését („igyekeztem elérni költségvetésének emelését – két ízben sikerrel”), de hát az innovációs forrásokat „sok esetben nem a céloknak megfelelően használták fel”. Ezért a – nem tudjuk, kivel folytatott – egyeztetések és töprengés után „arra jutottam, hogy egy jelentős költségvetésű elkülönített pénzalapként működtetett egységes kutatási-fejlesztési és innovációs alap nagyobb lehetőséget jelent az alapkutatást végző tudományos műhelyek számára.” Aggodalomra semmi ok: a végrehajtási rendeletekben ott lesznek a kívánt garanciák, „a pályázatok elbírálásában a tudományos közösség tagjainak meghatározó szerepe lesz”.
Az OTKA megszüntetésének, beolvasztásának története mint cseppben a tenger illusztrálja az új működésmódot. Lovász elnök harcmodora nem idegen a tudományos közösség (a magyar társadalom) jelentős része által követettől. Elfogadja, adottságként kezeli a hatalom által diktált feltételeket, intézményeket és szabályozásokat. Ezen belül igyekszik kihozni a maximumot a helyzetből. Ismerős, nagy hagyományokkal rendelkező stratégia ez. A tiltakozás kiiktatása, felesleges morális fintorgássá változtatása persze kockázatokkal és veszteségekkel is jár. Nagy hibaszázalékkal, felesleges ráfordításokkal, jelentős kockázatokkal működő rendszer ez – 1989-ben kiderült, hogy nem ritkán folytathatatlan, összeomlik. De addig a játék résztvevőinek jó a lelkiismeretük, a részeredmények, a projektek, kutatói közösségek megóvása kellemes érzéssel tölti el a döntéshozókat.
Ha majd leszakad a tető, kezdhetjük elölről.
A szerző közgazdász.
