Édes Balázs

Rossz helyen szálltunk le

Mi történt a magyar vasúttal?

Publicisztika

Nyáron még csak az ész nélküli vonalbezárás zajlott a vidéki vasúti hálózaton – aztán a produkció szeptember végére katasztrófasorozatba torkollott.

A kormány leállította az összes olyan beszerzést, amely néhány évig még segített volna fenntartani a magyar vasút működését. Leálltak az európai forrásból finanszírozott vasúti tervezések is. A MÁV igazgatóságát a fő konkurenciát jelentő autóiparból érkezett emberekkel rakták tele. Aztán – mindennek betetőzéseként – a vergődő MÁV-menedzsment és a felkészületlen, de annál agresszívebb minisztérium összjátéka, egy minden előkészítés nélküli lezárás totális káoszt idézett elő az ország első számú vasútvonalán. (A témában a Narancsban korábban megjelent írások: Lázár János a vasparipát karéjozza, 2023. július 27.; Busszal megyünk mindenüvé, 2023. augusztus 24.; Vágyak és realitások, 2023. augusztus 31.)

A közpolitikai kérdésekben zavarba ejtően pontos tudásanyagra épülő ’80-as évekbeli angol sorozat, a Yes Minister egy közlekedési témájú, egyetemi óráimon általam is gyakran levetített epizódjában olyan strukturális problémákról van szó, amelyek negyven évvel később még mindig megoldatlanok Magyarországon. A minisztériumi háttéremberek közötti filmbéli párbeszéd pontosan jellemzi a közlekedés politikai problémáját:

„– Biztos, hogy ő a legalkalmasabb az egységes közlekedési politika kialakítására?

– Igen.

– De fogalma sincs arról, mi az, hogy közlekedés.

– Nincs. Szükség van némi koordinációs készségre, sok-sok aktivitással, tényleges eredmények nélkül.

– Értem. Akkor Hacker a mi emberünk.

– És szerinted hogy tálaljuk ezt neki?

– Kitüntetésnek kell látszania.”

Lázár János rendkívüli büszkeséggel számolt be új megbízatásáról, erről szóló posztjában Széchenyihez hasonlította magát. Mostanra egyértelműen kiderült, hogy fejjel lefelé tartja a könyvet, és fogalma sincs, hogy mibe keveredett. Az újonnan kinevezett, túlmozgásos minisztereket általában sikerül rávezetni valami marginális károkozási sémára. Erre a legjobb példa a vonalbezárás, itt Lázár Kóka János nyomdokain jár. Az elgondolás talán az lehetett, hogy odamegyek, szétcsapok köztük, és mindenki megérti, hogy mostantól minden máshogy van. Lehet, hogy működő dolgok is elromlanak, de ez semmi ahhoz képest, hogy egyszer majd nagyon jó lesz. A rossz érdekérvényesítő képességű, csekély népességű kistérségek panasza amúgy sem rengeti meg az országos politikát.

Hát, ez a dolog nem jött be.

De honnan hová tartott a magyar vasút Lázár János érkezése előtt, és hová tart azóta?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.