Ádám Zoltán

Túl a nehezén?

A demokratikus politikai erők esélyei 2014-ig és azután

  • Ádám Zoltán
  • 2013. február 10.

Publicisztika

2010-ben jóval több történt Magyarországon, mint kormányváltás: az 1989-es rendszerváltás liberális-demokratikus politikai hagyományát és a magángazdasági szereplők dominanciájára épülő gazdasági berendezkedést alapjaiban megingató autoriter-etatista fordulat. Ez a rendszer-visszaváltási kísérlet azonban nem egyedülálló a modern demokráciák és piacgazdaságok vagy háromszáz éves történetében, és nem következik belőle, hogy a demokratikus, piacgazdasági berendezkedés ne volna helyreállítható a belátható jövőben.

Kelet-Európa 1989 utáni demokratizálódása és piacgazdasági átalakulása sem volt egyirányú, lineáris folyamat. A demokratikus rendszerváltást a térségben több helyen követték autoriter fordulatok. A 90-es évek nagyobbik részében Magyarország egykor állam-szocialista szomszédait - Szlovénia kivételével - tekintélyelvű kormányok irányították: Horvátországot, Jugoszláviát, Romániát, Szlovákiát és Ukrajnát is. E rezsimek esetenként a rendszerváltás során megteremtett liberális politikai és gazdasági intézményeket üresítettek ki vagy vonták a végrehajtó hatalom ellenőrzése alá.

Közülük az évtized végére csak az ukrán autoriter rezsim maradt fenn: Horvátországban és Jugoszláviában 2000-ben, Romániában 1996-ban, Szlovákiában 1998-ban arattak választási győzelmet a nyugati típusú liberális demokrácia és a piacgazdaság (újra)építését célul kitűző politikai erők. Igaz, ez nem jelentett - és ma sem jelent - biztosítékot az autoriter törekvések ellen: Fico és Meciar Szlovákiája, Iliescu és Nastase Romániája vagy éppen a radikálisok és a szocialisták koalíciójának mai Szerbiája biztosan nem a liberális demokrácia mintaországai. Lengyelországban 2005 és 2007 között a Kaczynski ikrek immár az unión belül tettek kísérletet a radikális, nemzeti, konzervatív irányváltásra.

A 2010 utáni orbáni fordulat ténye és tartalma tehát nem precedens nélküli a térségben. Újdonsága abban áll, hogy az autoriter-etatista rendszervisszaváltásra az alkotmányos rend teljes átalakításához szükséges törvényhozási többség birtokában láthatott neki a Fidesz, az alapokig bontva a húsz éven át kritizált, de politikailag szilárdnak hitt liberális politikai-gazdasági intézményrendszert. Noha világos volt, hogy a kétharmados többség birtokában bármilyen alkotmányos változtatás intézményes ellenállás nélkül keresztülvihető, úgy tűnt, hogy a két évtizedes demokratikus fejlődés és az Európai Unió normarendszere a politikai erőviszonyoktól függetlenül kijelöli a hatalom gyakorlóinak mozgásterét. A liberális alapértékeken osztozó politikai közösség súlyosan csalódott, amikor kiderült, hogy ez nem így van: a Fidesz semmit nem ismert el magára nézve kötelezőnek a többségi hatalom önkorlátozásának liberális alapelvéből, és nyíltan elutasította az uniós aggályokat is. Sem a politikai kultúra, sem Brüsszel külsődleges kontrollszerepe nem működött tehát, ami egyrészt a demokratikus fejlődés társadalmilag megemésztetlen voltára, másrészt az EU befolyásának - a társadalmi felelősségvállalás szempontjából amúgy örvendetes - korlátozottságára vall. Ugyanakkor az országgal szembeni uniós kötelességszegési eljárások, a magyar kormányzati gyakorlatokat elítélő európai parlamenti határozatok, az uniós tisztviselők kritikus nyilatkozatai és Magyarország uniós befolyásának a csökkenése azt jelzik, hogy Európában rossz szemmel nézik az orbáni fordulatot, és hogy a tét uniós szempontból sem kicsi. A gazdasági válság, az unió centrifugális politikai mozgásai és az euróövezet intézményi válsága Brüsszel számára is elsőrendű kérdéssé teszi az uniós normák megerősítését és az intézményrendszer védelmét. A magyar demokrácia sorsa tehát nem csak nekünk fontos - de az Orbán-rendszert csak mi tudjuk leváltani.

Ennek pedig az esélyei jobbak, mint ahogy az elmúlt két és fél évben általában gondoltuk. Az esély természetesen nem jelent garanciát a kormányoldal 2014-es vereségére, ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy szűk másfél év múlva szabad és demokratikus választásokon vehetünk majd részt. Valószínűbb, hogy gyakorlatilag korlátlan médiabefolyásával és kizárólagos alkotmányos hatalmával élve a Fidesz egyenlőtlen választási feltételeket teremt. Győzelmét azonban ennek ellenére valószínűtlennek tartom. Várakozásomat három tényezőre alapozom: a Magyarországhoz hasonló fejlettségű, elhelyezkedésű és társadalmi struktúrájú országok tipikus politikai fejlődésére, az ellenzéki erők mozgására és a gazdaság helyzetére.

Gazdaság és demokrácia

Magyarország egy főre eső bruttó hazai összterméke a nemzetközileg összevethető értéket tükröző ún. vásárlóerő-paritáson nagyjából 20 ezer dollár. Kevesebb, mint Észtországé és Lengyelországé, de több, mint Litvániáé vagy Horvátországé. Európai országokban ilyen gazdasági fejlettségi szinten manapság nem szoktak diktatúrák működni. A földrajzilag és gazdasági fejlettségben legközelebbi nem demokratikus ország Oroszország (17 ezer dollár), Fehéroroszország (15 ezer) és Törökország (14 ezer). (Ukrajna a maga 7 ezer dollárjával egyike Európa legszegényebb államainak.) Ezek kormányai a magyarnál kevésbé intézményesült és nemzetközileg kevésbé integrált civil társadalommal, mindenestül az unión kívüli politikai intézményekkel és a magyarországinál sokkal szerényebb szerepet játszó külföldi befektetőkkel jellemezhető társadalmakat uralnak. Kulturálisan, politikailag és gazdaságilag is jóval "keletebbre" helyezkednek tehát el Magyarországtól. E tényező fontosságát jól mutatja, hogy az euróövezet válsága éppen a "legkeletibb" övezeti tagországot, Görögországot érinti a legérzékenyebben. Nem azért, mert Görögország viszonylag szegény: a vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső görög GDP ma is meghaladja a portugált és a szlovákot, a válság 2008-as kitörésekor pedig a szlovénnél is magasabb volt. Sokkal fontosabb, hogy Görögország intézményrendszere működött "keleti" - azaz az euróövezeti magállamokéval sok tekintetben inkompatibilis - módon, aminek a magyarországihoz hasonló, fenntarthatatlan eladósodási pálya lett a következménye.

A politikatudományi hüvelykujjszabály szerint nyersanyagban szegény országok esetében 8 ezer dolláros egy főre eső GDP felett nehéz tartósan fenntartani egy diktatúrát; a demokrácia és a gazdasági fejlettség összefüggéseit kutató Adam Przeworski szerint pedig soha egyetlen demokráciát sem számoltak fel a történelemben 6 ezer dolláros egy főre eső GDP felett (ez volt Argentína fejlettségi szintje az 1976-os puccs idején). Történelmileg, társadalmilag és gazdaságilag is nehéz tehát elképzelni egy tartósan sikeres autoriter rezsim regnálását a mai Magyarországon, még ha ez az indoklás nélkül kirúgott köztisztviselőket, a nyugdíjazott bírókat és a közszolgálati média megfélemlített dolgozóit kevéssé vigasztalja is.

Az ellenzéki szavazatok megkeletkezése

Az orbáni centrális politikai erőtér megteremtése egy olyan domináns politikai párt létrehozását feltételezte, amelyet a választásokon hosszú időn - több cikluson - át nem ér érdemi kihívás. Ilyen pártok élén kormányzott Szlovákiában Meciar és Horvátországban Tudjman, és ilyen élén áll ma Oroszországban Putyin. 2010-11-ben úgy tűnt, hogy az egyharmadnál kisebb parlamenti szavazataránnyal rendelkező ellenzék mellett - amin belül az MSZP és az LMP együttes szavazataránya kisebb egyötödnél - az orbáni Fidesz hosszú időre ilyen domináns helyzetbe kerülhet. Az Ipsos az összes megkérdezett körében 2010 májusában a Fidesznek 42, az MSZP-nek 11 százalékos támogatottságot mért. Ez egy évvel később 24:12-re módosult, a kormánypárti szavazók aránya azonban még mindig meghaladta a másik három parlamenti párt együttes támogatottságát. 2012 májusában a Fidesz már csak 16:12-re vezetett az MSZP-vel szemben, az MSZP-DK-nak 14, az MSZP-LMP-DK-nak pedig együttesen 18 százalékos támogatottsága volt. A Jobbik 9 százalékát is figyelembe véve a négy ellenzéki párt a ciklus félidejében 27:16-ra verte a Fideszt.

Ezek az arányok a politikai közvélemény növekvő mobilizálódásával is fennmaradtak: tavaly novemberben a Fidesz támogatottsága 19, az MSZP-é 16 százalék volt, miközben az MSZP-DK 18, az MSZP-LMP-DK 22, a négy ellenzéki párt együtt pedig 30 százalékon állt. Tavaly év végére tehát a hagyományos értelemben vett baloldal (MSZP-DK) támogatottsága nagyságrendileg megegyezett a Fideszével, miközben a politikai palettán a szélsőjobboldali Jobbik és a centrista LMP is megmaradt önálló színfoltnak.

Ez a helyzet a jobboldali szavazatoknak a Fidesz és a Jobbik közti megoszlása miatt előnyös a baloldal számára. Ám nehézséget okozhat, hogy a baloldal relatív többségéhez az MSZP-DK-val szövetséget kötni nem akaró LMP szavazataira is szükség lehet. Erre jelenthet megoldást az Együtt 2014 léte: a Medián és az Ipsos tavaly októberi és novemberi felmérései változó mértékű, de a DK-énál mindig érdemben nagyobb potenciális támogatottságát mértek az E14-nek, és azt is megmutatták, hogy az új mozgalom potenciális támogatóinak jelentős része az addig bizonytalanok köréből került ki. Az októberi és novemberi Medián-felmérések azonos nagyságrendű támogatottságot mértek a Fidesznek és az MSZP-E14 együttesének, miközben a nem kívánt pártok rangsorában a Fidesz, ha kevéssel is, de (a Jobbikkal egyetemben) vezet az MSZP előtt. Bajnai Gordon reaktiválódásával Orbán Viktornak egy új, a rendelkezésre álló adatok szerint politikailag potens kihívója is megjelent a színen.

Az új év kezdetén a jogállamiság helyreállításának feltételeiről tárgyalásokat kezdő MSZP-E14- DK és a tőlük távolságot tartó - a tárgyalásokon való részvételtől elzárkózó - LMP különállása kifejezetten szerencsés a demokratikus politikai berendezkedés 2014 utáni konszolidációját illetően. Egyrészt létrejöhet a Fidesszel szemben versenyképes, a parlamenti mandátumok többségének megszerzéséért harcba induló baloldali-centrista választási szövetség; másrészt fennmaradhat a posztkommunista baloldaltól távolságot tartó, de a liberális demokrácia keretein belül értelmezhető, mérsékelt jobboldali alapállásból is jó szívvel választható politikai alternatíva. Ez azért jó hír, mert a demokratikus konszolidáció legfontosabb középtávú feltétele nem a Fideszt remélhetőleg leváltó ellenzéki szövetség kétharmados parlamenti mandátumaránya lesz, hanem a politikai centrum bal- és jobboldalán elhelyezkedő szavazók megnyerése az európai értelemben vett liberális demokrácia számára.

Az E14 az MSZP-től elsősorban kulturális okokból idegenkedő baloldali centrumszavazók számára jelenthet alternatívát, hasonlóan ahhoz, ahogy húsz évvel ezelőtt az SZDSZ szólította meg e tábornak a jó részét. A posztkommunista baloldaltól morális alapon távolságot tartó LMP viszont a centrum jobboldalán elhelyezkedő, 2010-ben túlnyomórészt a Fideszre szavazó választóknak nyújthat menekülési útvonalat, 2014 után a demokratikus ellenzék szerepét töltve be egy esetleges baloldali-centrista kormánynyal szemben.

Tendenciák

Noha a közvélemény-kutatások szerint egyelőre messze nem egyértelmű a balközép ellenzék fölénye a Fidesszel szemben, a gazdasági helyzet a 10 százalékos rezsicsökkentéshez hasonló populista kormányzati intézkedések ellenére is az ellenzék malmára hajtja a vizet. A 2012-es gazdasági visszaesést 2013-ban is olyan szűk esztendő követi majd, amikor az államháztartás piaci alapú finanszírozása és a gazdaság külső adósságállományának fokozatos, nem megrázkódtatásszerű leépítése minimálisra szűkíti a kormány mozgásterét. Az EU-tól és az IMF-től származó hivatalos források hiányában a kormánynak ügyelnie kell a hiány szigorú kézben tartására, ami választási évben eddig egyszer sikerült az elmúlt két évtizedben: 2010-ben. A magánfogyasztás, a kormányzati költekezés és a beruházások valószínűleg tovább zsugorodnak az idén, miközben az európai dekonjunktúra miatt az export is csak szerény mértékben bővülhet. A magánszektorban tovább csökkenhet a foglalkoztatás, a nem közfoglalkoztatás jellegű állások száma pedig a közszférában sem nő. Tovább eshetnek a tavaly több mint 3 százalékkal mérséklődő nettó reálkeresetek is. A GKI által mért fogyasztói bizalom szintje a 2010. januárival azonos, miközben a Medián szerint a válaszolók háromnegyede úgy véli, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok. Ez nem sokkal marad el a 2010 eleji 80 százaléktól.

A kormány gyakorlatilag korlátlan propagandaeszközei és a politikai nyilvánosság korlátozásának lehetősége ellenére nehéz elképzelni, hogy a választásokig megfordul a közhangulat. A kormányoldal minden bizonnyal az ellenfeleit lejárató, agresszív választási kampányt folytat majd, ám ez az általános elégedetlenség és a nyilvánvalóan egyenlőtlen kampányfeltételek közepette könnyen viszszafelé sülhet el. A választási regisztráció körüli, a mérsékelt jobboldali nyilvánosságban is érzékelhető indulatok megmutatták, hogy a politikai hatalom monopolizálásának szándéka a közvéleménynek a kormánnyal szemben nem feltétlenül ellenséges részében is negatív hatást szül. A saját maga által keltett választói igények kielégítésére képtelen, Európából kiiratkozó, de hatalmához agresszíven ragaszkodó hatalom társadalmi legitimációja pillanatok alatt megroggyanhat.

*

Az Orbánnal ideológiailag sok tekintetben rokon, EU-ellenes, antikommunista és antiliberális, országuk szomszédaival és nyugati szövetségeseikkel egyaránt konfliktusokba keveredő Kaczynski ikrek 2005-ös hatalomra kerülésüket követően annak ellenére veszítették el a 2007-es lengyelországi választásokat, hogy a gazdaság tíz év óta a leggyorsabban, közel 7 százalékkal nőtt. Vereségükhöz elegendő volt két tényező: a közvélemény meghatározó részének elfordulása pártjuktól, és egy életképes politikai alternatíva jelenléte. Való igaz: nem volt kétharmaduk, de a többség megnyerésében valószínűleg az sem segített volna rajtuk. A közjogi berendezkedés átalakításával sok mindent el lehet érni, de a kormányról alkotott társadalmi kép alapvető megváltoztatását nem. Egy népszerűtlen, hitelét vesztett kormányt semmilyen választási szabály vagy médiahatalom nem tesz népszerűvé és hitelessé egy Magyarországhoz hasonló fejlettségű közép-európai országban. A kérdés sokkal inkább a politikai alternatíva minősége - és ebben a tekintetben a tavalyi év az Együtt 2014 megalakulásával és az LMP függetlenségének megőrzésével ígéretes fejleményekkel szolgált.

Máris túl lennénk a nehezén? Nem, az csak ezután következik. De talán nem lesz olyan elviselhetetlenül hosszú, mint ahogy még kevéssel ezelőtt is gondoltuk.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.