Színház

Az igazi sértés

Póverdózis – TÁP-gigavarieté

  • Tompa Andrea
  • 2016. július 2.

Színház

A TÁP Színházról azt lehetett olvasni idén a (belpolitikai) sajtóban, hogy többen panaszt tettek az Országgyűlés kulturális bizottsága elnökénél, Dúró Dóránál, amikor a csapat a Vígszínház 120. születésnapján a nemzeti himnuszt jó szokásához híven áthangszerelve – ezúttal breakesen – adta elő.

Ez a jelenet megismétlődött ezen a mostani szombat esti bulin, előadáson és támogatói esten: a sok-sok ünneplőbe öltözött színész, sztár, amatőr, kevéssé vagy nagyon is ismert színész szépen feláll, és mindjárt énekel, mert a játékmester a végsőkig csigázta már a várakozást, ordít, fenyegetőzik a színpadról, gyalázza a közönséget, személyeskedik… Mégis játékos az egész. Felállunk a himnuszra, de előbb véletlenül megszólal a Szojuz nyerusimij, aztán jöhet a himnusz, most rappelve.

Két ráhangoló mozzanata is van a kabaréestnek, hogy az ember végképp rosszul érezze magát és a hazamenetelt fontolgassa. Az „1 perces színházként” beharangozott eseménynek, mint kiderül, maga a néző a főszereplője, amikor tudatlanul belép egy kis terembe. A TÁP-os zsűri pedig kommentálja őt, és jegyeket ad a kis esti ancúgjára. Ott áll az ember idétlenül, kicsit cikizik. Nehéz kenyér lehet, ha az embert folyton nézik és bírálják, tűnődöm, de később összefutok egy színésszel, aki ugyanolyan rosszul érezte magát itt; nekik sem könnyebb tehát. Még egy végképp durva előzenekart is ki kell bírni, Flash nevűt, cenzúráról, rezsimről ordibálnak rémesen és káromkodva, szerencsére a láncfűrészt nem használhatják.

„Itt mindenki égeti magát”, hirdeti a varieté, amit bő tíz éve indítottak, ahol tapsolni tilos, pfujolni kell, ha valami tetszene, de a credo itt a „rossz színház”. Hisz jóból van elég. Aki tapsol, nevet, bekiabál, azt a színpadról személyesen megszólítják, fikázzák – maga Vajdai Vilmos és műsorvezető társa, Schönberger Ádám.

A politikai tartalom inkább az est első felére koncentrálódik; a három-négy száz ember, részben a TÁP rajongói köre, politikai tartalomra vágyik, kicsit viktorozik valaki mögöttem, mire a színpadról lejobbikosozzák. „Tudjuk, hogy itt vagytok, tegye fel a kezét, aki jobbikos!” Aztán az est közepe fele: „Tegye fel a kezét, aki zsidó!” A közönség olyan aktív, amilyennek sosem látni magyar színházban; ennek az aktivitásnak, nézői önkifejezésnek, szabadságnak igazi közösségformáló ereje van, tényleg vonzó, könnyű belekapcsolódni.

És van valódi szubverzív politikai tartalom: amikor valaki betanít egy koreográfiát, karlengetést, majd kiderül, a ritmusra Gyurcsány Ferenc nevét kell skandálnunk. Aztán a kivetítőn látható Gyurcsány grimaszát gyakoroltatják. A varieté valódi élét az igazi sértegetések és határátlépések adják: a mozgáskorlátozott színésznek a korlátait, az idős színésznőnek az életkorát, különböző (roma, zsidó) szereplők származását tematizálják. Egyáltalán: a politikai inkorrektség, a kabaré ősi tápláléka, közönségkritizálással, fikázással és trágársággal egybekötve erős tud lenni. A kabaré sosem kedves.

A TÁP-varieté klasszikus szerkezetű, számokból áll. Az est a színházról magáról is szól, a szakmáról, ami „végletesen megosztott, az egyik fele már vett részt a TÁP Színház Minden Rossz Varietéjében, a másik fele pedig még csak fog.”

A TÁP által felfedezett kivételes tehetség, Fekete Ádám dramaturg és stand upos fergeteges activityszámot ad elő Takátsy Péterrel. Váltakozva sztárok, no name dilettánsok vagy épp nagyon ügyes civilek lépnek fel, de vannak, akik tényleg kínosak. Zseniális tudású színészek mutatják új arcukat, és a nézők persze a színészi virtuozitást értékelik. Néha olyan színészeket látni, akik másutt tehetségüket szürke, buta darabokban morzsolgatják.

A Forte Társulat tagja, Andrássy Máté káprázatos (gondolom, saját) számot ad elő Barack Obama magyar rajongójaként, be is tanítja a közönségnek. Csányi Sándor egy karaktert hoz, valami nagyképű kigyúrt alak lehet, aki elmond egy sztorit, amiből persze semmit sem lehet érteni a sok „izé” miatt. Kivételes színészi tudást mutat fel Király Dániel nyelvtörős számában.

Ám a nem színész fellépők olykor tényleg kínosak, bár a színészek sem feltétlenül zseniálisak mind. Vinnai András például bevállal egy kemény önégetést, nyilván tudatosan és jól is adja elő. Ám ebbe a formába tényleg minden belefér, kicsit dramaturgia kérdése minden, hogy egy laza idétlenkedés után valódi tartalom, mutatvány, kunszt, erős humor is jöjjön. Gyönyörű Elek Ferenc és Kocsis Gergő intim, már-már nyilvános szerelmi párbeszéde, ami húszéves közös múltjukról szól; tiszta lélektani realizmus a Katonából. Van, aki hegedül (és tud is, bár kissé érdektelen ebben a kontextusban), van egy kacska kezű fellépő, aki félkezű zongoristát alakít egy láthatatlan zongorán: vicces. Az emberi, politikai nyomor diadalmas estéje. A végén egy nagy cukiságroham következik: ölelgetni kezdenek a szereplők. Elmenekülök időben.

A meghívott színészek ezeken az esteken ingyen játszanak, a mostani gigavarieté a független színház fennmaradását szolgálja. A TÁP-ot, tudom meg a produkciós vezetőtől, Imely Zoltántól, az egyik mecénása azért támogatja, mert most nem ér rá színházba járni, de ha majd lesz ideje rá, és járni fog, szeretné, ha még mindig lenne TÁP. Egyébként üzletember. Az ő üzleti sikereinek is őszintén drukkolok.

A38, május 28.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.