Interjú

„Azt a földet én ástam ki”

Simkó Katalin színész

Színház

Szabadúszó, akit többek között a Maladype, a Forte, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás előadásaiból ismerhettünk, ám egyszer csak mintha eltűnt volna. Nem lett pályaelhagyó, s nem is a független szcéna helyzete miatt került háttérbe.

Magyar Narancs: Aktívan részt vettél az egyetemfoglalásban az SZFE modellváltásánál. Miért érezted fontosnak?

Simkó Katalin: Három okból. Az egyik, hogy elviselhetetlenül méltatlannak és igazságtalannak éreztem, ami történik. Nagyon kötődtem az SZFE-hez, nagyon fontos szerepet töltött be az életemben. Olyan volt, mintha az otthonomat rohanták volna le. Einstandoltak egy helyet azzal a fedősztorival, hogy ott ideológiai képzés folyik, ezért ideológiamentessé kell tenni, miközben a valódi cél a szabadon gondolkodás ellehetetlenítése és egy ideológia terjesztése volt. És mindemellett aggasztott az a gondolat, hogyan fogunk együttműködni azokkal az újonnan kikerülő fiatalokkal, akiknek fogalmuk sem lesz, hogy mi volt az a légkör, szellemiség, ami évtizedeken keresztül továbböröklődött az SZFE-n. Biztos vagyok benne, hogy az újonnan csatlakozott oktatók között is vannak jók, amilyenek a mi időnkben. De félelemmel töltött el, hogy egy idő után lesz-e bárki, aki hasonló szakmai gondolatokat fogalmaz majd meg nekik, mint amit Székely Gábor írt a felmondásakor, a Vidnyánszky Attilához intézett nyílt levelében. Fontosnak éreztem, hogy ezt a gondolkodásmódot, ízlést, át lehessen menteni. Ezért bízom a Free­szfében. Reménykeltő és felemelő volt az új SZFE diákjai által Vidnyánszky Attilának a Belvárosi Polgári Szalonban elmondott gondolataira megfogalmazott nyílt levél.

MN: Úgy gondolod, hogy semmilyen változtatnivaló nem lett volna az SZFE-n?

SK: Megterhelő volt az a négy név, amelyet ott töltöttem, de azt gondolom, ez normális színész szakon. Nagyon jó osztályfőnökeim voltak, újfajta meglátásokat, és nagyon sok figyelmet kaptunk tőlük. Persze különböző emberek vagyunk, más volt a viszonyunk egyik-másik tanárhoz. Az, hogy az egésznek a működése milyen volt, nem tudom, 18–20 évesen nem gondolkodtam ezen. Fölnéztem ezekre a nagyszerű művészekre. Az egyetlen dolog, amivel szemben kritikát fogalmaztam meg, az volt, ha úgy tapasztaltam, hogy egy tanár vagy meghívott rendező nem foglalkozik érdemben azzal, amit elvállalt.

MN: Te akkoriban jártál templomba, ez most is így van?

SK: Van, hogy igen, de sok minden átalakult bennem. Azt, hogy van egy forrás, amelyből a lélek származik, mélyen hiszem. Hozzám a keresztény vallás áll a legközelebb, azon szocializálódtam, azt tanultam meg, azt gyakoroltam. Egy-két napja hallottam egy régebbi interjút Dobronay Lászlóval, aki négy és fél percig volt a klinikai halál állapotában. Ahogy beszél, nyilvánvalóvá teszi, hogy nem csak a materiális világ létezik, és beszámol róla, hogy abban a létállapotban senkit sem érdekelt, hogy ő milyen valláshoz tartozik.

MN: A színház lehet olyan, mint egy templom?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."