Magyar Narancs: Aktívan részt vettél az egyetemfoglalásban az SZFE modellváltásánál. Miért érezted fontosnak?
Simkó Katalin: Három okból. Az egyik, hogy elviselhetetlenül méltatlannak és igazságtalannak éreztem, ami történik. Nagyon kötődtem az SZFE-hez, nagyon fontos szerepet töltött be az életemben. Olyan volt, mintha az otthonomat rohanták volna le. Einstandoltak egy helyet azzal a fedősztorival, hogy ott ideológiai képzés folyik, ezért ideológiamentessé kell tenni, miközben a valódi cél a szabadon gondolkodás ellehetetlenítése és egy ideológia terjesztése volt. És mindemellett aggasztott az a gondolat, hogyan fogunk együttműködni azokkal az újonnan kikerülő fiatalokkal, akiknek fogalmuk sem lesz, hogy mi volt az a légkör, szellemiség, ami évtizedeken keresztül továbböröklődött az SZFE-n. Biztos vagyok benne, hogy az újonnan csatlakozott oktatók között is vannak jók, amilyenek a mi időnkben. De félelemmel töltött el, hogy egy idő után lesz-e bárki, aki hasonló szakmai gondolatokat fogalmaz majd meg nekik, mint amit Székely Gábor írt a felmondásakor, a Vidnyánszky Attilához intézett nyílt levelében. Fontosnak éreztem, hogy ezt a gondolkodásmódot, ízlést, át lehessen menteni. Ezért bízom a Freeszfében. Reménykeltő és felemelő volt az új SZFE diákjai által Vidnyánszky Attilának a Belvárosi Polgári Szalonban elmondott gondolataira megfogalmazott nyílt levél.
MN: Úgy gondolod, hogy semmilyen változtatnivaló nem lett volna az SZFE-n?
SK: Megterhelő volt az a négy név, amelyet ott töltöttem, de azt gondolom, ez normális színész szakon. Nagyon jó osztályfőnökeim voltak, újfajta meglátásokat, és nagyon sok figyelmet kaptunk tőlük. Persze különböző emberek vagyunk, más volt a viszonyunk egyik-másik tanárhoz. Az, hogy az egésznek a működése milyen volt, nem tudom, 18–20 évesen nem gondolkodtam ezen. Fölnéztem ezekre a nagyszerű művészekre. Az egyetlen dolog, amivel szemben kritikát fogalmaztam meg, az volt, ha úgy tapasztaltam, hogy egy tanár vagy meghívott rendező nem foglalkozik érdemben azzal, amit elvállalt.
MN: Te akkoriban jártál templomba, ez most is így van?
SK: Van, hogy igen, de sok minden átalakult bennem. Azt, hogy van egy forrás, amelyből a lélek származik, mélyen hiszem. Hozzám a keresztény vallás áll a legközelebb, azon szocializálódtam, azt tanultam meg, azt gyakoroltam. Egy-két napja hallottam egy régebbi interjút Dobronay Lászlóval, aki négy és fél percig volt a klinikai halál állapotában. Ahogy beszél, nyilvánvalóvá teszi, hogy nem csak a materiális világ létezik, és beszámol róla, hogy abban a létállapotban senkit sem érdekelt, hogy ő milyen valláshoz tartozik.
MN: A színház lehet olyan, mint egy templom?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
