Magyar Narancs: A vizuális művészetek kézművesének vallja magát. Nem álszerénység ez?
Emiliano Pellisari: Túl sok művészlelkű értelmiségi van a világon, aki művésznek nevezi magát anélkül, hogy tehetsége lenne. Kézművesnek tekintem magam abban az értelemben, hogy soha nem veszítettem el a realitásérzékemet, nem akartam semmilyen belterjes körhöz tartozni. Nem árt hátralépni és visszatekinteni a múltba, példát venni a nagy mesterektől, akik remekműveket alkottak, mégis kézművesnek tartották magukat.
MN: Írt színdarabokat, forgatókönyveket, a filmgyártásba is belekóstolt. Jelenleg koreográfusi, rendezői és díszlettervezői minőségében vezeti a NoGravityt. Nem sok ez?
EP: Egyszerre átok és áldás, hogy ennyi mindennel foglalkozom. Néha úgy érzem, mintha egy démon kerítene a hatalmába, és nem tudok ellenállni a kísértésnek. Az írás kézenfekvő kezdet volt a számomra, részben azért, mert az édesapám újságíró volt. Az önkifejezés költségkímélő módja papírra vetni a gondolatainkat. Aztán a színház a leírt szavaknak a konkrét megvalósulását nyújtotta. Néhány darabom díjakat is nyert, de közben nem volt pénzem, amiből eltartsam magam. Így jött képbe a film, főként a produkciós szervezés, pusztán anyagi megfontolásból. Egyik lehetőség hozta a másikat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
