Transzcendens és ugyanakkor elég logikus módon összecseng az előadással a háttérben meghúzódó elgondolás. Prózaian: ha a velünk történő eseményeket saját, néha túlzott jelentésekkel ruházzuk fel, és ebből egy énközpontú rendszert építünk, akkor láthatjuk-e valaha a dolgokat olyannak, amilyenek? Elveszítjük-e végérvényesen a lelki beágyazottságunkat? Erről szól a minket körülvevő újbeteg világ, és a Márkos Albert zenéjével, meg az MTA SZTAKI Médiatechnológia Csoportjának real-time videotechnikai látványterveivel összegyúrt, Hitchcock filmjeinek feszültségét idéző, de meglehetősen optimista kicsengésű előadás.
Szabó Réka társulatának a darabjai eddig sem voltak ad hoc jellegűek, kiszámítottan dolgoznak, minden mindennel összefügg. Szabó Réka (és Peer Krisztián, az író) már a címadásban is valami hasonlót csinál, sűrítve adja vissza a problémakört, amit feldolgozott, egy képzeletbeli, sokfelé kiterjedő skálán meghatározza a műfajt, aztán konzekvensen viszonyul, nem ver át: Priznic - Lay down comedy - ágy felvonásban; Buddha szomorú, avagy ne mássz fel, mert leesel).
Szabó Réka koreográfus és rendező a "civil életben" matematikus, tanít a műegyetemen, ami azért fontos, mert érezhető az egzakt gondolkodás az új darabja felépítésén is. Fő szervezőelve maga a játék, nagyon komolyan. A hat táncos mozgásának irányait, dinamikáját, valamint közösséggé szerveződésüket, viszonyaikat most egy olyan vetítéstechnika határozza meg, amely tökéletes illúziót kelt és önálló műalkotásként is leképezi a felfokozott pszichés állapotokat, úgymint paranoia, pánik, szorongás, depresszió és a többi defektus. A rendezetlen elme teljesen átlátható rendszer szerint működő mozgásai. Ezúttal is különböző arányokban keveredik a tánc, a szöveg, a dráma és a humor, rezegnek a műfaji határok, de a tánc felé tolódtak a színpadra állítás hangsúlyai. A társulat színész tagjai értelemszerűen kimaradtak, mégsem néma abszurd, hanem szintetizáló mű jött létre, mert egyrészt Peer Krisztián "őrült beszéde" a dramaturgián keresztül jól követhető, másrészt a szabórékaságot rakja össze, ahonnan indult az alkotó, a humoros, játékos szólótáncostól a nagyobb egységeket is átlátó rendezőig. Jól szerkesztett, a szájtátva csodálkozó közönségre támaszkodó előadás, ahol nem lóg ki a technikai lóláb, nem libben fel rossz pillanatokban a lepedő. Szól különben arról is, hogy Szabó Réka kortárs klasszikus lett, jó értelemben vett profi, a tánc és a színház női fenegyereke.
Trafó, február 14.
