"A leg­izgalmasabb kulturális laboratórium a világon"

Színház

Paolo Magelli, a világhírű olasz maestro életútjáról, balkáni kötődéseiről és a titói Jugoszlávia avantgárd paradicsomáról beszélt a Narancsnak.

Magyar Narancs: Amikor pár napja A maratonfutók… egyik próbáján találkoztunk, azt mondta, hogy talán nem is olasz rendezőnek, hanem balkáninak vagy európainak gondolja magát. Esetleg bécsinek. Hogyan keveredett a Balkánra? Először Belgrádba, aztán Zágrábba…

Paolo Magelli: Sőt, legelőször Romániába, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre. Nagyon fiatal voltam, szlavisztikát tanultam, és részt vettem egy színházi csoport munkájában, például az ugyancsak ifjú Roberto Benignivel. Volt akkor Firenzében egy fantasztikus színházi fesztivál, Rassegna internazionale dei teatri stabili – 45 napon át tartott, és a fókusz a nyugati radikális színházakon meg a keleti blokkon volt.

És ebbe beletartozott Jugoszlávia is, még ha Jugoszlávia nem is volt a keleti blokk része. 1969-et írunk, és én épp azt gondoltam, hogy nyugaton semmit nem értenek semmiből, hogy a Nyugat belefeledkezett a saját kulturális értékeinek torz átértelmezésébe. Egy sor Shakespeare, egy sor Molière, egy sor Beckett, és semmi gondolat. Ifjú emberként viszont megismerhettem például Mira Trailović-ot (a híres belgrádi színházi fesztivál, a BITEF főszervezője, rendező, dramaturg, 1989-ben hunyt el – a szerk.), vagy Benno Bessont (svájci színész, rendező – a szerk.), aki gyakorlatilag meghatározta a további pályámat. Ő volt Brecht első intendánsa, és a berlini Volksbühne újraalapítója, később dolgoztam is nála Kelet-Berlinben. A fesztivál után kínálkozott egy nyolc hónapos ösztöndíj, és amikor megkérdezték, hogy hová akarok menni, Romániát választottam. (...)

MN: …különösebb kontroll vagy cenzúra nélkül…

PM: Mindenféle kontroll nélkül! Örültek, hogy Mira Trailović odaviszi Ljubimovot. Szabad keze volt, és nem csak neki. Számomra Jugoszlávia ekkor egyfajta rock and roll klub volt. A leg­izgalmasabb kulturális laboratórium a világon. Belgrádban volt szerencsém találkozni a világ legnagyobb avantgárd művészeivel: Robert Wilsonnal, Luca Ronconival, Anatolij Vasziljevvel, Jurij Ljubimovval. Persze, léteztek súlyos politikai feszültségek, és a nacionalizmusok ott lebegtek mindenki feje fölött – hiszen nem a semmiből jöttek elő egy bő évtizeddel később.

Paolo Magelli

Paolo Magelli

Fotó: Juhász Éva

MN: Ennek a vonzalomnak az ön baloldaliságához is volt köze, vagy pusztán esztétikai izgalom volt?

PM: Ez az esztétikai izgalom egybeesett a baloldal iránt érzett akkori rokonszenvemmel, bár hozzá kell tegyem, ez az akkori baloldalra értendő, a mai új baloldallal nem tudok azonosulni, nem ismerem fel magamat benne. És az is biztos, hogy öt hónapot dolgozhattam egy előadáson. Öt hónapot! Soha a későbbi éle­temben nem találkoztam a kísérletezés ekkora szabadságával. Művészi és mesterségbeli értelemben egyaránt. Ez utóbbit nagyon fontosnak tartom. (...)

A teljes interjút elolvashatja a Magyar Narancsban, ami csütörtöktől kapható az újságárusoknál, vagy előfezethet rá itt.

További izgalmak a lap tartalmából:

Ungváry Krisztián: Börtönbe kerülne a kormány kulcsfiguráinak jelentős része vereség esetén

A történész szerint épp ezért nem is várható, hogy a Fidesz által szervezett választáson le lehet győzni a rendszert. A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban sok részletre kiterjedő interjút olvashatnak Ungváry Krisztiánnal. A történész beszél Trombitás Kristóf köztévés műsoráról, a német megszállás körüli történelmi vitákról, arról, hogyan finanszírozza az EU Orbán Viktor rendszerét, és hogy mivel zsarolhatják az oroszok a magyar miniszterelnököt.

„Nem halt meg a vidéki média": egy szerkesztőség, amely szembemegy a propagandadömpinggel

Ragadós lehetne a példájuk! „Három szoba plusz konyha egy irodaház első emeletén: itt készül a Nyugat.hu, hogy puszta létével cáfolja a sokszor hangoztatott tételt, miszerint „halott a vidéki sajtó". Nem az, legalábbis Szombathelyen biztosan nem.

Hogyan árulta el Jeremy Corbyn és a Munkáspárt Európát?

A Brexit mindvégig a Konzervatív Párt belügyének tűnt. De a Munkáspártot és szélsőbalos vezetőjét is súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért. Az e heti Magyar Narancsban részletes elemzés olvashat a Brexit-körüli kavarások hátteréről, ami magyarázatot ad arra is, miért fullad bohózatba London kilépési kísérlete, miért tűnik úgy, mintha a realitásérzékéről egykor híres politikai elit teljesen megbolondult volna.

Pokol a szegedi Paprika utcában: öt gyilkosság egy nap alatt

A virágvázából véres konyhakés került elő; a szekrényben lévő ruhák szintén véresek voltak, mintha törülközőnek használták volna azokat. 18+-os történet!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.