"A leg­izgalmasabb kulturális laboratórium a világon"

Színház

Paolo Magelli, a világhírű olasz maestro életútjáról, balkáni kötődéseiről és a titói Jugoszlávia avantgárd paradicsomáról beszélt a Narancsnak.

Magyar Narancs: Amikor pár napja A maratonfutók… egyik próbáján találkoztunk, azt mondta, hogy talán nem is olasz rendezőnek, hanem balkáninak vagy európainak gondolja magát. Esetleg bécsinek. Hogyan keveredett a Balkánra? Először Belgrádba, aztán Zágrábba…

Paolo Magelli: Sőt, legelőször Romániába, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre. Nagyon fiatal voltam, szlavisztikát tanultam, és részt vettem egy színházi csoport munkájában, például az ugyancsak ifjú Roberto Benignivel. Volt akkor Firenzében egy fantasztikus színházi fesztivál, Rassegna internazionale dei teatri stabili – 45 napon át tartott, és a fókusz a nyugati radikális színházakon meg a keleti blokkon volt.

És ebbe beletartozott Jugoszlávia is, még ha Jugoszlávia nem is volt a keleti blokk része. 1969-et írunk, és én épp azt gondoltam, hogy nyugaton semmit nem értenek semmiből, hogy a Nyugat belefeledkezett a saját kulturális értékeinek torz átértelmezésébe. Egy sor Shakespeare, egy sor Molière, egy sor Beckett, és semmi gondolat. Ifjú emberként viszont megismerhettem például Mira Trailović-ot (a híres belgrádi színházi fesztivál, a BITEF főszervezője, rendező, dramaturg, 1989-ben hunyt el – a szerk.), vagy Benno Bessont (svájci színész, rendező – a szerk.), aki gyakorlatilag meghatározta a további pályámat. Ő volt Brecht első intendánsa, és a berlini Volksbühne újraalapítója, később dolgoztam is nála Kelet-Berlinben. A fesztivál után kínálkozott egy nyolc hónapos ösztöndíj, és amikor megkérdezték, hogy hová akarok menni, Romániát választottam. (...)

MN: …különösebb kontroll vagy cenzúra nélkül…

PM: Mindenféle kontroll nélkül! Örültek, hogy Mira Trailović odaviszi Ljubimovot. Szabad keze volt, és nem csak neki. Számomra Jugoszlávia ekkor egyfajta rock and roll klub volt. A leg­izgalmasabb kulturális laboratórium a világon. Belgrádban volt szerencsém találkozni a világ legnagyobb avantgárd művészeivel: Robert Wilsonnal, Luca Ronconival, Anatolij Vasziljevvel, Jurij Ljubimovval. Persze, léteztek súlyos politikai feszültségek, és a nacionalizmusok ott lebegtek mindenki feje fölött – hiszen nem a semmiből jöttek elő egy bő évtizeddel később.

Paolo Magelli

Paolo Magelli

Fotó: Juhász Éva

MN: Ennek a vonzalomnak az ön baloldaliságához is volt köze, vagy pusztán esztétikai izgalom volt?

PM: Ez az esztétikai izgalom egybeesett a baloldal iránt érzett akkori rokonszenvemmel, bár hozzá kell tegyem, ez az akkori baloldalra értendő, a mai új baloldallal nem tudok azonosulni, nem ismerem fel magamat benne. És az is biztos, hogy öt hónapot dolgozhattam egy előadáson. Öt hónapot! Soha a későbbi éle­temben nem találkoztam a kísérletezés ekkora szabadságával. Művészi és mesterségbeli értelemben egyaránt. Ez utóbbit nagyon fontosnak tartom. (...)

A teljes interjút elolvashatja a Magyar Narancsban, ami csütörtöktől kapható az újságárusoknál, vagy előfezethet rá itt.

További izgalmak a lap tartalmából:

Ungváry Krisztián: Börtönbe kerülne a kormány kulcsfiguráinak jelentős része vereség esetén

A történész szerint épp ezért nem is várható, hogy a Fidesz által szervezett választáson le lehet győzni a rendszert. A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban sok részletre kiterjedő interjút olvashatnak Ungváry Krisztiánnal. A történész beszél Trombitás Kristóf köztévés műsoráról, a német megszállás körüli történelmi vitákról, arról, hogyan finanszírozza az EU Orbán Viktor rendszerét, és hogy mivel zsarolhatják az oroszok a magyar miniszterelnököt.

„Nem halt meg a vidéki média": egy szerkesztőség, amely szembemegy a propagandadömpinggel

Ragadós lehetne a példájuk! „Három szoba plusz konyha egy irodaház első emeletén: itt készül a Nyugat.hu, hogy puszta létével cáfolja a sokszor hangoztatott tételt, miszerint „halott a vidéki sajtó". Nem az, legalábbis Szombathelyen biztosan nem.

Hogyan árulta el Jeremy Corbyn és a Munkáspárt Európát?

A Brexit mindvégig a Konzervatív Párt belügyének tűnt. De a Munkáspártot és szélsőbalos vezetőjét is súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért. Az e heti Magyar Narancsban részletes elemzés olvashat a Brexit-körüli kavarások hátteréről, ami magyarázatot ad arra is, miért fullad bohózatba London kilépési kísérlete, miért tűnik úgy, mintha a realitásérzékéről egykor híres politikai elit teljesen megbolondult volna.

Pokol a szegedi Paprika utcában: öt gyilkosság egy nap alatt

A virágvázából véres konyhakés került elő; a szekrényben lévő ruhák szintén véresek voltak, mintha törülközőnek használták volna azokat. 18+-os történet!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.