Ettől aztán mindenkinek határozott elképzelése van arról, amit a színpadon csinál, és sokáig erre is megy ki a játék. Különböző nemzeti identitással és mókás jelmezekkel rendelkező lények mindenféle hétköznapi tevékenységet végeznek absztrakt és abszurd mozdulatokkal. Ruhát teregetnek, olvasnak, gulyást főznek, beszédeket mondanak. A sok különálló táncosból lesznek aztán a nemzettestek, amelyek kontakttáncolnak egymással sután vagy egyetértésben, esetleg lovagolnak egymás hátán, flörtölnek egymással, hogy eldöntsék, melyikük a nagy hal, és melyikük a halászlének való.
A nemzetközi Gesamtkunstwerk meglehetősen családiasan zajlik. Előre megírt kiszólások és beszólások: mintha csak sörözve a tévé előtt. Sok átöltözéssel, részekre szabdalt jelenetek segítségével, énekkel és néha nehézséget okozó szövegmondással próbálják a színpadon lévő európaiak közösséggé csiszolni magukat. Nem nehéz felfogni az együttélésről közhelyekben, ám szellemességénél, néha otrombaságánál fogva különösen fogalmazó darab üzenetét. A belpolitika társadalmi és egyénre gyakorolt hatásaival foglalkozó Trikolór és Opera Amorale után ehhez talán kevesebb az öniróniánk. Persze lehet, hogy még nem is vagyunk eléggé európaiak.
Mu Színház, október 19.
