Zsinórpadlás – színházi melléklet  

„Remélem, vicces”

Rainer-Micsinyei Nóra színész  

Színház

Humor, irónia, szokatlanság keveredik az alakjában. Kaposváron végzett, tagja volt Bodó Viktor társulatának, majd szabad­úszóként számos – főleg független – produkcióban dolgozott, amelyek közül talán A halál kilovagolt Perzsiából volt a legki­emelkedőbb. Útkeresésről, stand-upról, és az egykori SZFE-ről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Grosan Cristina új filmjében (A legjobb dolgokon bőgni kell), melynek társ-forgatókönyvírója is voltál, Maja, akit te játszol nagy kockázatot vállal annak érdekében, hogy az élete megváltozzon. Magad kockáztató típus vagy?

Rainer-Micsinyei Nóra: A filmben egy harmincéves lány – akinek látszólag rendben van az élete, amelyben minden nagyjából afelé halad, amerre szerinte és a környezete szerint is kell – egy távoli rokonát holtan találja egy éjszaka. Miközben a hullaszállítókra vár, találkozása a mulandósággal arra készteti, hogy átgondolja, mi az, amire valójában vágyik, és mi az, amit esetleg mások elvárásai miatt tesz. Korábban kockázatvállalónak tartottam magam, de mindez szerintem leg­inkább ezzel a filmmel kezdődött. Végzettségem szerint színész vagyok, így most ez a rendezővel közös forgatókönyvírás nagy kihívás volt. Belekóstoltam valami olyanba, amiről nem tudtam, hogy értek-e hozzá, megy-e nekem. Izgalmas utazás volt, nagyon sok mindent kinyitott az éle­temben. Ráébresztett arra, hogy az embernek nem kell egész életé­ben ugyanazt a dolgot csinálnia, így a színészet mellett még annyi más dolgot kipróbálhatok.

MN: Mi változott meg az éle­ted­ben a film hatására?

RMN: A forgatókönyvírás azóta is jelen van az életemben. A legjobb dolgokon bőgni kell után fejlesztettem még egy másikat is, de azt sajnos elkaszálták, abból egyelőre nem lett semmi. Egy kisfilmben is közreműködtem íróként. A Magyarország Kedvenc Műsorának szkeccsjeleneteit is együtt írjuk Horváth János Antallal. A film elkészítése után jelentkeztem doktori iskolába, mert rájöttem, hiányzik a tanulás. De érdekel például a stand-up is, épp az önálló estemen dolgozom a Dumaszínházban. Azt hiszem, inkább a szemléletem változott meg. Már nem olyan félelmetes elindulni egy-egy másik úton.

MN: Az, hogy színész lettél, kockázatnak számít?

RMN: A családi hátterem nem erre predesztinált volna, hiszen az tipikus értelmiségi, a szüleim bölcsész szakmákat űznek, a nagy­bátyám ugyan zenész, de rajtunk kívül nincs más előadóművész a családban. Egyébként az, hogy a színészet mellett elkezdtem mással is foglalkozni, elvett abból a görcsös akarásból, ami korábban jellemző volt rám. Már nem gondolom, hogy azon múlik az éle­tem, hogy milyen voltam a próbán délelőtt tízkor. Valahogy könnyedebben, szabadabban tudok játszani is.

MN: Mi okozta a görcsösséget?

RMN: Maga a színésszé válás folyamata, illetve maga a közeg is ezt gerjeszti. Van az egészben valami mániákusság. Teljesen normálisnak tekintik például, hogy a munka felzabálja az életet. Színházi emberként, főleg, ha megy a szekér, minden idődet a színházban töltöd, ez határozza meg az identitásodat, „az vagy, amit próbálsz”. Nekem ez már kényelmetlen volt. Ma már például nem attól függ az önértékelésem, hogy mit játszom éppen.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Nosztalgia nélkül

A kiállítás központi témája a vidéki Magyarország ikonikus épülete, a sátortetős és négyzetes alaprajzú, elsősorban a tömeges lakásigény kielégítésére szolgáló háztípus.

Bocs, idézet

Hogy előbb-utóbb filmen is megörökítik az alkalmazottaival, színésznőivel évtizedeken át következmények nélkül erőszakoskodó Harvey Weinstein bukását, az kezdettől nyilvánvaló volt.

Túlélték magukat

Kemény feladat egy még mindig népszerű, sikeres zenekar történetének négy évtizedéről írni, mert szinte lehetetlen elkerülni a sztori sztereotip állomásait: hogyan jutnak el a füstös pinceklubokból a teli arénákba a rock and roll életforma szokásos buktatóin keresztül, a fehér porból rakott dombokat megmászva.

Trójai ló a szív

A népszerű, már-már kultikus, felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat, a BoJack Horseman alkotójának első novelláskötete egy tipo­grá­fiailag is kitűnő humoreszkkel kezdődik.

Mindenkibe szerelmes

Dave Grohl, a Foo Fighters hiperaktív frontembere a pandémia elején bepánikolt, hogy mit kezdjen a lekötetlen energiáival, és úgy határozott, könyvet ír az életéről. Története kétségkívül izgalmas: még tinédzserként lett a Scream nevű hardcore-punk zenekar tagja, majd belépett a Nirvanába.

Fiatalon Európában, öregen Afrikában

Jézus lekászálódik a feszületről, leül a kanapéra, szemben Diégane-nal. Ő egy szerer animista, aki hisz a jelenésekben, így nem ijedt, csak meglepett. Az Embernek Fia leveszi a szemére csúszott véres töviskoronát, és a szív szavával beszélve csillapítja a szenegáli srác gyilkos indulatait.

A fekete hús történetei

Havasréti József új regényéről a kiadója valamiért eltitkolta, hogy az egy trilógia záró része. (A két előzmény, a 2014-ben kiadott Űrérzékeny lelkek, és annak folytatása, a 2017-es Nem csak egy kaland.) Furcsa, Havasréti ugyanis folyton az előző könyvek szerep­lői­ről, az azokban leírt történésekről beszél; a főhőse, Rendes, rendre ilyesmin elmélkedik (régmúlt a mostban, most a régmúltban).

Hálásan köszöni

A szerző hatvanadik születésnapjára, a legutóbbi novellagyűjteménye után hét évvel megjelent kötet címe csalóka: nem a könyv hangulatára, csupán a többszörös kicsinyítő tükörként is felfogható negyedik novella (Peruvian Airlines) egyik mellékszereplőjére utal.

A lágerek szabadsága

Ez a könyv alighanem az idei év legnagyobb irodalmi meglepetése és szenzációja. A Kitelepítés Visky András első regénye, de több alkalommal is azt nyilatkozta a számos verseskötetet és drámát jegyző szerző, hogy minden eddigi munkája idevezetett.

Rosszkor, rossz helyen

Nem mondhatjuk, hogy szegényes vagy hiányos lenne a Tabán történetét feldolgozó irodalom, mégis van valami zavarba ejtő, amikor szóba kerül az egykori budai városrész. Főként Krúdy Gyula hangulatos leírásai adnak kapaszkodót, valamint a leginkább képregényeiről ismert Zórád Ernő festményei, amelyek (az alkotói szándék ellenére is) egy romantikus rezervátumot tárnak elénk. Olyan helyet, ahol a jó fröccs és a harmonikaszó legyőzi az egzisztenciális, a higiénés, és az egyéb, életminőséget jelentősen befolyásoló problémákat.