Zsinórpadlás – színházi melléklet  

„Remélem, vicces”

Rainer-Micsinyei Nóra színész  

Színház

Humor, irónia, szokatlanság keveredik az alakjában. Kaposváron végzett, tagja volt Bodó Viktor társulatának, majd szabad­úszóként számos – főleg független – produkcióban dolgozott, amelyek közül talán A halál kilovagolt Perzsiából volt a legki­emelkedőbb. Útkeresésről, stand-upról, és az egykori SZFE-ről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Grosan Cristina új filmjében (A legjobb dolgokon bőgni kell), melynek társ-forgatókönyvírója is voltál, Maja, akit te játszol nagy kockázatot vállal annak érdekében, hogy az élete megváltozzon. Magad kockáztató típus vagy?

Rainer-Micsinyei Nóra: A filmben egy harmincéves lány – akinek látszólag rendben van az élete, amelyben minden nagyjából afelé halad, amerre szerinte és a környezete szerint is kell – egy távoli rokonát holtan találja egy éjszaka. Miközben a hullaszállítókra vár, találkozása a mulandósággal arra készteti, hogy átgondolja, mi az, amire valójában vágyik, és mi az, amit esetleg mások elvárásai miatt tesz. Korábban kockázatvállalónak tartottam magam, de mindez szerintem leg­inkább ezzel a filmmel kezdődött. Végzettségem szerint színész vagyok, így most ez a rendezővel közös forgatókönyvírás nagy kihívás volt. Belekóstoltam valami olyanba, amiről nem tudtam, hogy értek-e hozzá, megy-e nekem. Izgalmas utazás volt, nagyon sok mindent kinyitott az éle­temben. Ráébresztett arra, hogy az embernek nem kell egész életé­ben ugyanazt a dolgot csinálnia, így a színészet mellett még annyi más dolgot kipróbálhatok.

MN: Mi változott meg az éle­ted­ben a film hatására?

RMN: A forgatókönyvírás azóta is jelen van az életemben. A legjobb dolgokon bőgni kell után fejlesztettem még egy másikat is, de azt sajnos elkaszálták, abból egyelőre nem lett semmi. Egy kisfilmben is közreműködtem íróként. A Magyarország Kedvenc Műsorának szkeccsjeleneteit is együtt írjuk Horváth János Antallal. A film elkészítése után jelentkeztem doktori iskolába, mert rájöttem, hiányzik a tanulás. De érdekel például a stand-up is, épp az önálló estemen dolgozom a Dumaszínházban. Azt hiszem, inkább a szemléletem változott meg. Már nem olyan félelmetes elindulni egy-egy másik úton.

MN: Az, hogy színész lettél, kockázatnak számít?

RMN: A családi hátterem nem erre predesztinált volna, hiszen az tipikus értelmiségi, a szüleim bölcsész szakmákat űznek, a nagy­bátyám ugyan zenész, de rajtunk kívül nincs más előadóművész a családban. Egyébként az, hogy a színészet mellett elkezdtem mással is foglalkozni, elvett abból a görcsös akarásból, ami korábban jellemző volt rám. Már nem gondolom, hogy azon múlik az éle­tem, hogy milyen voltam a próbán délelőtt tízkor. Valahogy könnyedebben, szabadabban tudok játszani is.

MN: Mi okozta a görcsösséget?

RMN: Maga a színésszé válás folyamata, illetve maga a közeg is ezt gerjeszti. Van az egészben valami mániákusság. Teljesen normálisnak tekintik például, hogy a munka felzabálja az életet. Színházi emberként, főleg, ha megy a szekér, minden idődet a színházban töltöd, ez határozza meg az identitásodat, „az vagy, amit próbálsz”. Nekem ez már kényelmetlen volt. Ma már például nem attól függ az önértékelésem, hogy mit játszom éppen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.