A földi klíma megváltozása, ami a bolygónk legtöbb részén melegedéssel, néhol (de nem mindenhol!) pedig az éves csapadék csökkenésével és egyenetlenebb eloszlással jár, mindannyiunk életét érinti majd.
De az apróbb-nagyobb, mindennapi gondokon és a nehezen kalkulálható gazdasági, társadalmi, egészségügyi, urbanisztikai és még megannyi más hatáson kívül rendre szükség van olyan figyelemfelhívó példákra is, amelyek szemléletesebben mutatják be az éghajlati változások összetett és a továbbgyűrűző hatásait.
Ilyen, a sajtón körbefutó sztori volt a bő egy éve felröppent hír, mely szerint a 2050-re eltűnhet a Földről a kakaónövény és vele a csokoládé is, mivel az addigra az ipari forradalom előtti szintet 2 Celsius fokkal meghaladó felmelegedés és a termőhelyét érintő kiszáradás miatt már nem lesz hol termeszteni. Az eredeti, hangzatosnak tűnő cikk még Business Insider-ben jelent meg 2017 utolsó napján. De a kattintásmágnes cím („A csokoládé jó úton halad afelé, hogy negyven éven belül kihaljon”) által sugallt jövőképről hamarosan többen is (például a Snopes mítoszrombolásra szakosodott szerzői) megállapították, hogy ebben a formában nem igaz, sőt, még a cikk ennél decensebb állításaival sem áll köszönő viszonyban.
A maják, az aztékok, az inkák
Annyit leszögezhetünk, hogy a jövőre vonatkozó klímamodellekben is van annyi bizonytalanság, hogy ne tudjuk pontosan megmondani, hogy egy adott régió éghajlata hogyan változik 30-40 éven belül. Ha minden igaz, a melegedést biztosra vehetjük, de annak lokális mértéke, pláne a csapadék helyi jövőbeli mennyisége és eloszlása már sokkal keményebb dió.
És különben is, honnan tudhatnánk, hogy a trópusok minden kakaótermesztésre alkalmas régióját ugyanúgy és ugyanolyan irányban érinti a klíma megváltozása? Ehhez persze nem érdektelen megnézni azt sem, honnan jön a kakaónövény és hol termesztenek manapság nagy mennyiségben kakaót a világban. Rögtön előre is vetnénk: bizony zömmel nem ott, ahonnan a növény származik.
| ||
Köztudott, hiszen hozzátartozik a hódítás mitológiájához, hogy az európaiak közül először a spanyol konkvisztádorok ízlelhették meg az indián őslakosok néha kissé merészen fűszerezett italát, bár a növény története már az ő érkezésüket megelőzően is vadregényes volt. A kakaófa (Theobroma cacao) ugyanis vadon a magas hegyek (leginkább az Andok és annak leágazásai) lábainál és Dél-Amerika Egyenlítő menti nagy folyóvölgyeiben, az Amazonas és az Orinoco trópusi őserdőkkel borított vízgyűjtő medencéjében honos.
Valószínűleg a mai Ecuador, Kolumbia és Brazília határvidékén található a kakaónövény eredeti, kellő gazdagságát megőrző genetikai készlete is. Márpedig ez csakis így, azaz élő, eleven, zöldellő formában őrizhető meg, elvégre a kakaóbab magja nem tűri sem a szárítást sem a lefagyasztást. Paleoklimatológiai vizsgálatok szerint az utolsó nagy eljegesedés idején ez az esőerdei övezet szolgált afféle menedékként a kakaónövény és közeli rokonai számára.
Innen a növény nyilván magától is elterjedhetett észak felé, de vihették is magukkal a kontinens lakói: egy tavalyi genetikai vizsgálat szerint a ma termesztett kakaófélék egy körülbelül 3600 éve egyetlen helyen, valahol Közép-Amerikában lezajlott háziasításnak köszönhetik létüket. Ami egyáltalán nem zárja ki, hogy ne történt volna meg a kakaófa munkára fogása már pár ezer évvel korában is, még Dél-Amerikában.
| ||
Azt már csak érdekességként írnánk le, hogy eredetileg nem is a magáért a kakaóbabért, azaz a növény erjesztett, majd szárított és megpörkölt magjáért keresték fel a csodafát, hanem a magokat („babokat”) a toktermésben körülvevő fehér pépes állományért, amit megszárítva rágcsáltak, vagy alkoholos italt erjesztettek belőle.
A kakaófa viszonylag alacsony tengerszint feletti magasságon nő, nedves trópusi környezetben, ahol egyenletesen sok csapadék esik és a környező növényzet diszkréten árnyékolja a növekvő cserjét. Ilyen körülmények persze nem csak őshazájában fordulhatnak elő, ezt bizonyítja, hogy már a növény őshazájától tisztes távolságra élő mezoamerikai civilizációk emberei is buzgón fogyasztották a kakaóbab főzetét – az aztékok például alkalmanként vaníliával, más fűszerekkel (például chilipaprikával!), mézzel, a gyanú szerint néha, kultikus célokból hallucinogén gombával megbolondítva. A kakaóbabbal pedig fizettek elvégre ez volt a régióban az egyik elfogadott pénznem.
Babra megy a játék
Az európai gyarmatosítók azután mindenhová elvitték a növényt, ahol termesztésre alkalmas helyet találtak – így manapság a kakaóbab-termés kétharmada Nyugat-Afrikából, azon belül is 43 százaléka Elefántcsontpartról származik, de fontos termelő még Ghána, Kamerun és Nigéria is (és valamennyiüknél jellemző a sokakat felháborító és a fair trade mozgalmat is indukáló gyerekmunka).
| ||
Még a világranglista harmadik helyén is Indonézia áll – egyedül itt háromszor annyi kakaót termelnek, mint Brazíliában, pedig valahol, ugye, az a növény őshazája. Ha semmi nem változik a termelés körülményeiben, a termesztett fajták genetikai összetételében, akkor a klíma még melegebbé, de legfőképpen szárazabbá és szélsőségekben gazdagabbá válása éppen ezekben a termelés szempontjából kulcsfontosságú régiókban veszélyeztetheti a termelést.
Leginkább úgy, hogy szűkülnek az arra alkalmas termőhelyek, a hegy lábától pedig sokfelé több száz méterrel a lejtőkön felfelé szorulhat a termelés. És e ponton már játszanak az ökológiai szempontok is: magasabb tengerszint feletti magasságon, a hegyekben ugyanis már a termelés alá nem vont bioszféra rezervátumokat találni Nyugat-Afrikában, és ezek kiirtása, sőt bolygatása valóságos ökológiai katasztrófa lenne.
| ||
.jpg "És ez lesz belőle")
Ráadásul ennek haszna is kétséges: az ilyen lejtős termőhelyekről az eredeti növényzet kiirtása után a trópusi esőzések könnyedén lehordhatják a termőtalajt. A természeti változások nem csak a konkrét termőhelyeket veszélyeztethetik: ha csökken, vagy akár egyenetlenebb, szélsőségesebb eloszlású lesz a csapadék és ezzel együtt még melegebbé válik a klíma az Amazonas nyugati medencéjében, akkor azok az ökológiai menedékhelyek is károsodhatnak, ahol a kakaófa vad variánsai és azok rokonai találhatók.
Ez azért is tragikus, mert ha például olyan fajtákat nemesítenénk, amelyek jobban alkalmazkodhatnak a változó természeti körülményekhez, akkor nem, vagy csak nehezen találunk ehhez megfelelő vad alanyokat a természetben.
Persze akad is más, immár a biotechnológia sci-fi-szerű alkonyzónájában rejtőző megoldás is: esetleg a genomszerkesztés, a molekuláris olló alkalmazásának forradalmi módszerével vagy más, még csak most kifejlesztendő csúcs molekuláris biológiai eszköztárral is beavatkozhatunk a kakaónövény genetikai állományába, csakhogy a szárazságot, a forróságot vagy éppen a mogyorót jobban tűrő kakaónövényt állítsunk elő (ezen dolgoznak elvileg az UC Berkeley Innovative Genomics Institute és a Mars csokoládékonszern együttműködésében amerikai kutatók – sok sikert kívánunk nekik hozzá! ).
| ||
De van ennél jóval konzervatív megoldás is: még ha feltételezzük is a ma létező (azért jelentős szórással dolgozó) klímaforgatókönyvek érvényességét, még mindig csak annyi mondunk, hogy a mostani termőhelyeken nehezebb lesz annyit termelni, mint mostanában és ideje lenne új kakaót termő területek után nézni – elvégre Nyugat-Afrika úgysem a növény őshazája.
Vannak szakértők, akik Ausztráliát emlegetik, mármint azon régióit, ahol elegendő és elég sűrű a csapadék, hogy megteremjen a kakaó (ezek most leginkább északon találhatók, de idővel talán Kelet-Ausztrália is alkalmas lehet a termesztésre). És ne felejtsük el, a kakaóbab nem csak úgy kerülhet veszélybe, ha abszolút mértékben lehetetlenné válik a termesztése, hanem úgy is, ha a kórokozói szaporodnak el robbanásszerűen, mert mondjuk nekik egyáltalán nem jön rosszul a klímaváltozás.
| ||
Márpedig kakaóbajokból akad még más is: főleg patogén gombák, de akadnak vírusok, baktériumok, fonálférgek és parazita növények is. Ráadásul ezek inváziós fajként akár át is ugorhatnak termőhelyek közötti földrajzi határokat a melegedés és persze a globalizáció miatt.
Egyfelől tehát még szó sincs arról, hogy az általunk megvadított természet csontkezével máris kiverné a magyar gyerekek kezéből a Tibi csokit. Másrészt, ha minden a rosszabb és még rosszabb forgatókönyvek szerint alakul, úgy pár évtizeden belül jóval kevesebben majszolhatnak eredeti, fán termett kakaóból készült csokit. És még az is lehet, hogy akkor már ez lesz a legkisebb gondunk.
Eme írás szerzőnk, Barotányi Zoltán éghajlattal, klímakutatással, klímaváltozással és annak továbbgyűrűző hatásaival foglalkozó cikksorozatának első, remélhetőleg étvágygerjesztő darabja.
