"Nagyjából hatéves korra mindenkinél kialakul az időhöz való személyes viszony, mégpedig tapasztalati úton, úgynevezett időkezelési minták alapján. Hiszen az embernek nincs érzékszerve az idő észleléséhez, ahogy a látáshoz a szem vagy a halláshoz a fül" - mondja Berentés Éva pszichológus, egyetemi oktató. - Az idő észlelése így fokozatosan alakul ki: először a nagyobb időegységeket, a nappalt és az éjszakát különböztetjük meg, végül a kisebb időegységeket is viszonylag pontosan meg tudjuk becsülni." A pszichológus szerint ebben a tapasztalási folyamatban a szülőknek van nagy szerepük, az ő viselkedésük üzenet a gyerek számára. "Egy-egy családban számtalan módon kezelhetik az időt: rugalmasan vagy kényszeresen, mereven. Nem mindegy, hogyan állnak a pontossághoz, fontos-e a rendszeresség, vannak-e időhöz kötött hagyományok, mint például, hogy pont délben ebédelnek" - magyarázza Berentés, majd hozzáteszi: - Az időt szubjektíven észleljük, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ha jól érezzük magunkat, akkor szinte repül, ha nem, akkor viszont csigalassúsággal telik. A szubjektíven, hosszú idő alatt megtanult időészlelésben nagy egyéni eltérések lehetnek, bár az időgazdálkodásnak van általánosítható, nemzeti karakterológiája."
Kétféle idő, háromféle késés
Tad James pszichoterapeuta A személyiség alapjai című munkájában az időészlelésnek két típusát írta le. Az időn keresztül érzékelő, vagyis time through csoportba tartozó kultúrákban - az Egyesült Államokban, Európában, nálunk is - az emberek úgy látják maguk előtt az időt, mint egy idővonalon: a múltat a bal oldalon, a jövőt a jobb oldalon helyezik el. Jellemző, hogy kézben tartják, kezelik az időt, amely fontos is a számukra, időtartamokban, határidőkben gondolkodnak vagy terveznek. A másik, az in time időészlelési csoportba elsősorban a keleti kultúrák tartoznak. 'k maguk mögé helyezik a múltat, a jelent pedig nehezen kötik össze egy jövőbeli eseménnyel. Az elnevezésnek megfelelően a pillanatban, az aktuális jelenben élnek, így nehéz kezelniük az időt, és nem kedvelik a határidőket. Mivel az aktuális időben gondolkodnak, számukra nincs olyan jelentősége a késésnek, alapélményük, hogy az idő korlátlan, ezért "ráérünk" - érzékeltette a különbséget a pszichológus, hozzátéve: ezért is szokott gondot okozni az eltérő időkezelés, ha a két csoporthoz tartozók kerülnek egymással üzleti kapcsolatba. Az idő észlelésének szubjektivitása miatt az emberek a saját "időhasználatukat" rendszerint beépítik a személyiségükbe. Ugyanakkor a time through kultúrában élő ember mindig tudatában van annak, hogy az idő mindenki számára fontos, így elkésni nem illik, és nem is hasznos.
Egyúttal a késés valakinek a megvárakoztatása, ami a pszichológus szerint háromféle alapüzenetet hordoz: megmutatja, a késő hogyan gondolkodik az adott helyzetről, mennyire fontos neki, de kifejezi a megvárakoztatott félről, illetve saját magáról alkotott véleményét is. Az előbbire példa, hogy aki késik, burkoltan azt fejezheti ki, hogy a szociális méretkülönbség miatt ezt megengedheti magának. "Jelzi, hogy joga van a másikat megváratni hatalmi pozíciója miatt, például a főnök teszi ezt a beosztottal, vagy azzal, aki a másikhoz fordult valamiért" - mondta. Másrészt a késésbe belejátszhat a másik személyhez fűződő viszony is: ha valaki rendszerint pontos, de valahonnan mégis mindig elkésik, akkor a két fél viszonyában valamilyen tisztázatlan kérdés van. Végül a késés magáról a későről is üzen. "Egy érett, demokratikus jellemszerkezettel rendelkező ember kölcsönösségi alapon szemléli a világot, így érték számára, hogy a másik ember is jól érezze magát. Rá a stabil időkezelés, a késést elkerülni igyekvő gondolkodásmód jellemző, és ebben semmi kényszeresség nincsen" - írja le Berentés. Ezzel szemben a késés jelezhet egocentrikus éntágítási törekvéseket, ilyenkor az egyén túlértékeli magát, és azt gondolja, hogy ezt megteheti. Ezzel szemben a késés önértékelési bizonytalanságról is tanúskodhat, és állhat a hátterében kielégületlen narcizmus is. Utóbbira példa, ha valaki tudattalanul úgy akarja magára felhívni a figyelmet, hogy elkésik egy értekezletről, előadásról, hiszen az érkezésekor akkor mindenki őt nézi. A késéssel akár azt is üzenheti a külvilágnak: "kívülálló, nonkonform vagyok", eltérek az átlagtól, nem tartom be a szabályokat, és "ezt nézzétek el nekem".
A pszichológus szerint az idő szubjektív észleléséről sok mindent elárul az ember szóhasználata. "Aki úgy fogalmaz, hogy 'én soha nem kések', az elsősorban nem azt mutatja, hogy fontos számára az idő, hanem arra utalhat, hogy ő egy némileg autokratikus, enyhén kényszeres személyiség, aki azt üzeni a környezetnek: 'Vegyétek észre, hogy én betartom a szabályokat, helyesen viselkedem, tegyétek ezt ti is'. Ezzel szemben egy demokratikus szemléletű ember szinte önkéntelenül ezt a fordulatot használja: 'Igyekszem pontos lenni'."
Mágia és játszma
"Még ha igyekszem, és nagyon oda akarok érni, akkor is elkések" - foglalja össze tömören Ági, miért tartja a környezete tipikus notórius későnek. Mint mondja, nagyjából nyolcéves korától kezdve mindenféle helyzetben megesett már vele, hogy elkésett, szolfézsóráról, családi összejövetelről ugyanúgy, mint munkahelyről vagy a mixervizsgáról. "Nem igaz, hogy azért csinálom, mert tiszteletlen vagyok a másikkal, egyszerűen rossz az időérzékem. De az is benne van, hogy elpocsékolt időnek érzem, ha készülődnöm kell valahová" - mondta. Így aztán van, mikor pár percet, máskor órákat késik a megbeszélt időponthoz képest. Mivel egy moziban dolgozik jegykezelőként, előfordult, hogy a premier előtt tömött sorokban arra vártak az emberek, hogy kinyisson a pénztár. "Változó, hogyan fogadják ezt mások. Aki ismer, elfogad ilyennek, és legfeljebb a fejét rázza, mások szóvá teszik, és előfordul, hogy van negatív következménye, például leszidnak" - teszi hozzá.
"Minden olyan emberi viselkedést, amely a büntetések ellenére sem oltódik ki, valami rejtett belső jutalom vagy nyereség tart fenn. Hiszen a késések utáni rosszallás, szidalom, retorzió elvileg tanulság lehetne, hogy többet nem szabad késni" - mondja Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, aki a rendszeresen elkésőket két csoportba sorolja. Mindkettőnél tetten érhető mélylélektani ok, de ezek egészen különbözőek. Az első csoportot az jellemzi, hogy mágikusan gondolkodnak. A mágikus gondolkodás a realista gondolkodás ellentéte, a varázslós gyermekkor maradványa, így aki mágikusan gondolkodik, az olyan dolgokat is kivitelezhetőnek, megvalósíthatónak tart, ami a valóságban valószínűtlen. Szendi szerint az ilyen emberek képesek nagyot álmodni, és így nagyot is alkotni, de az idővel rosszban vannak. "Nincs időérzékük, a dolgokat szenvedélyesen és belemerülve végzik, és amikor indulni kell valahova, nem tudják reálisan felmérni az odajutás körülményeit, alábecsülik a nehézségeket, és aztán kiderül, hogy tíz perc alatt már csak helikopterrel lehetne odaérni, így persze elkésnek" - magyarázza. Mivel a mágikus gondolkodásról nem könnyű leszokni, ezek az emberek maradnak örök késők, bár nem akarnak késni, mégis elvesznek a késéshez vezető mágikus gondolati labirintusukban.
A másik típusnál az a feltűnő, hogy nem "mellékkövetkezményként" késik, hanem mert késni akar, ezt nevezik késésjátszmának. "A játszmák magja mindig valami ősi, gyermekkori sérelem. A késők egyik titkos nagy sérelme, hogy gyermekkorukban nem kapták meg a kellő figyelmet és elismerést. A késéssel ezt akarják kiprovokálni" - mondja Szendi.
Az ilyen emberek számára a többiekkel együtt érkezni annyit jelent, mint felolvadni a tömegben. A késés esetükben olyan, mint amikor egy szeretetéhes gyerek ki akarja provokálni, hogy figyeljenek rá. Ha sikerül, és a késés azzal zárul, hogy neki ezt is elnézik, az nagy belső jutalom, mert megerősíti a különlegesség érzését. Ha viszont a késést megrovás, neheztelés követi, az is jutalom, ugyanis ez is a különlegesség élményét erősíti meg, ezúttal a "meg nem értett felsőbbrendű emberét". Így a késő mindig jól jön ki a késésből, ezért nem szokik le róla.
Pontosságra kiképezve
Görög Ibolya protokollszakértő, főiskolai docens szerint alapvető, hogy tiszteljük egymás idejét, hiszen senkinek nincs joga elvenni mástól azt, amit nem adhat vissza. "A késés sértő, a diplomáciában egyenesen a másik országának a megsértése. Ezért terjedt el, hogy a korrekt üzletember nem azt beszéli meg, hánykor kezdődik a megbeszélés, hanem azt is, hogy meddig fog tartani. A késés kizárt" - magyarázza. Felmerülhet ugyan vis maior, de ilyenkor időben értesíteni kell erről a másikat. "Az, hogy elaludtam, nem vis maior" - teszi hozzá. - Viszont van néhány egyszerű szabály, amit érdemes fontolóra venniük a későn érkezőknek. Ha valaki egy 2-3 fős megbeszélésre nem ér oda, röviden kérjen elnézést, és ne kezdjen el magyarázkodni, mert csak annál rosszabb. Ha viszont előadásról, konferenciáról késik, ahol sok embert zavarhat meg, halkan menjen be, ne nézzen senkire, és gyorsan üljön le, majd legfeljebb a szünetben kérjen elnézést az előadótól."
Görög Ibolya szerint rá kellene nevelni az embereket, hogy szokjanak le a késésről. "Egyszer egy rendezvényen tartottam előadást, de várni kellett egy meghívott fontos üzletasszonyra. A hölgy negyedóra késéssel futott be. Azt mondta, 'Tudod, Ibolya, a primadonna mindig késik!', mire én csak anynyit mondtam: 'A profi viszont ott van időben'".
A munkahelyen különösen nagy hátrány lehet, ha valaki mindig késik, a megbeszélt időpont után esik be, vagy nem készül el a határidős feladatokkal. Így a cégek pénzt és időt áldoznak arra, hogy munkatársaikat professzionális tréningeken képezzék pontosságra, tervezett időbeosztásra. A hatékony időgazdálkodás manapság a különféle menedzserképzések állandó része, de önálló time management modulok is vannak. "Régebben ezeken a képzéseken elsősorban ötleteket, eljárásokat tanítottak, mint például a teendők különféle csoportosítása vagy emlékeztetők használata. Ezek azonban nem mindenkinél működnek, hiszen vannak, akiket még inkább nyomaszt, ha így szembesülniük kell a rengeteg végrehajtandó feladattal" - mondja Szalai Piroska, a Perfekt Power menedzserképző ügyvezetője. Ezért az önmagában is stresszforrást jelentő listaírás helyett inkább egy olyan gondolkodásmód kialakítása a cél, amely segít nemcsak számba venni a feladatokat, de szelektálni is közöttük. A tanfolyamon részt vevők megtanulják például csoportosítani az időt, például tudatosan külön kezelik a saját akaratuk szerint beosztható és a hivatalos ügyvitel által diktált időt. "Olyan egyszerű, de hasznos tippeket tanulnak, mint hogy a feladatok megbeszélésének idejét hogyan számítsák be az időbeosztásukba, vagy hogy a feladat elvégzéséhez szükséges időre 30 százalékot rá kell számolni az úgynevezett időrabló tényezők miatt" - sorolja Szalai. Utóbbira egyszerű példát is hoz: ha egy kimutatás elkészítése fél nap, akkor is számolni kell a befutó telefonhívásokkal, a váratlanul beeső látogatókkal, be nem tervezett értekezletekkel, vagy akár olyan rendkívüli helyzettel, mint egy bombariadó.
A vezető tréner szerint az időgazdálkodásra is igaz, hogy a tervezésre fordított idő többszörösen megtérül, így inkább ez tartson tovább, mert a szervezet működésének rovására megy a pontatlanság. "A késés mindig demoralizáló hatású, rontja a szervezet belső hitelét, ezáltal csökken a hatékonyság, a terhelhetőség. Aki elkésik, az nem állja a szavát, ez pedig azt a benyomást kelti, hogy ilyesmi más területen is előfordulhat" - magyarázza Szalai. Szerinte a hatékony időgazdálkodást már az iskolákban tanítani kellene, hiszen sok gyerek küszködik azzal, hogy beossza a teendőit, és nyomasztóan hat rájuk, ha a társaikhoz képest csúsznak a feladatokkal.
