A zajszennyezés a környezetvédelem mostohagyereke, miközben Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke.Afolyamatos és erős lárma ártalmai - alapos kutatások híján - felmérhetetlenek, de abban minden szakértő egyetért, hogy a halláskárosodás csupán egyike a következményeknek. Hosszabb időn át 85 decibel feletti zajban tartózkodva időszakos vagy akár maradandó halláskárosodás léphet fel - ez a zajszint egy átlagos plázamozi hangerejének felel meg. Egy szabadtéri hangverseny 110-120 decibeles erővel dübörög, nem marad el mögötte az egyszemélyes, fülbe dugott koncert hangereje sem, de egy esti kávéház - zenével, gőzölős presszógéppel, feltörő kacajjal együtt - szintén meghaladhatja a 80 decibeles határt.
Dr. Hochenburger Emil fül-orr-gégész audiológus főorvos az idén a Kossuth Kiadónál megjelent A gyakorlati audiológia kézikönyve című munkájában leszögezi, hogy Magyarország lakosságának tizede, azaz egymillió ember nagyothalló. Ebből legalább kétszázezer embernek lenne szüksége hallókészülékre, ezzel szemben évente csupán harmincezer ember jut hozzá társadalombiztosítási támogatással.
Bántalmak
A zajártalom okozta süketülés visszafordíthatatlan folyamat, és sem gyógyszerrel, sem műtéti úton nem gyógyítható. A nagyothallás sokat ront az életminőségen: nehezíti a kommunikációt, a rádióhallgatást, a filmek élvezetét, balesetveszélyes a közlekedésben, végső soron az egyén elszigetelődéséhez vezethet. A tapasztalatok szerint a lassú hallásvesztés öngerjesztő folyamat: aki rosszabbul hall, hangosabbra állítja a rádiót, magnót, televíziót, amitől a helyzete nem javul, esetleg a szomszédja is megsüketül. A zajártalomnak nincsenek azonnal látható, kézzelfogható jelei, és a valóban extrém eseteket (125 dB) leszámítva, nem fáj, nem vérzik. Pedig a lármát egész szervezetünk megsínyli, és a hanggal együtt járó rezgések miatt a füldugó sem segít. A magas zajszint melletti, így nem kellőképpen pihentető alvás önmagában is negatív egészségügyi változások egész sorához elegendő: idegrendszeri bántalmakat okozhat, csökken miatta a koncentrálóképesség, megnőhet a reakcióidő, állandó fáradtságot, alvási zavarokat idéz elő, ezen kívül elősegíti a magas vérnyomás, emésztési zavarok és még megannyi baj kialakulását. Egyes tanulmányok szerint a tartós zajártalom akár nyolc-tíz évvel rövidítheti meg az ember életét.
Egy ENSZ-felmérésben az áll, hogy a nagyvárosok vannak a legsúlyosabb helyzetben: ma átlagosan harmincszor zajosabbak, mint a II. világháború előtt. Napvilágot láttak olyan vélekedések is, hogy az időskori halláskárosodás hátterében nem a meghosszabbodott átlagéletkor, hanem az egész életen át elviselt zajszenny áll. Ezt támasztják alá azok az adatok is, melyek szerint a Budapesten élő vagy ott dolgozó emberek 30 éves korukra már nem hallanak tökéletesen, ami nem meglepő, miután fővárosunk Szófia és Barcelona mellett a leglármásabb Európában. Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása című kiadvány úgy tudja, hogy az EU polgárainak 20 százaléka (kb. 80 millió ember) szenved olyan elviselhetetlen zajszinttől, amely minden határértéken túl rombolja a környezetet, és további 170 millióan élnek és dolgoznak az úgynevezett szürkezónában, ahol nem az állandó, csak a napközbeni zajszint jelent komoly gondot. Becslések szerint a budapestiek fele kénytelen állandó erős zajban élni, de az ország más részein sem jobb a helyzet.
Övezeti bontás
A Közlekedéstudományi Intézet az elmúlt években több alkalommal végzett részleges méréseket a fő- és másodrendű utakon: a főbb útvonalakon száz esetből csupán kétszer mértek a nappali (65 dB) határérték alatti zajszintet, és egyszer sem az éjszakai (55 dB) alatt, a mellékutak lakott területen átvezető szakaszain 61 mérésből 59 haladta meg a határértéket. A budapesti vizsgálatok is a közlekedési zaj bemérését szolgálták, itt száz helyszínből 92 bizonyult zajosabbnak a határértéknél, és alig volt különbség a nappali és az éjszakai eredmények között. Ugyanez a vizsgálat mutatta ki, hogy a fővárosiak negyede folyamatosan 70 decibel fölötti zajban él, amihez érdemes hozzátenni, hogy nyugodalmas alvás nem képzelhető el 20 decibeles zajszint fölött. A zajhatárérté-keket a környezetvédelmi és az egészségügyi tárca közös rendelete írja elő övezeti bontásban, így más a megengedett zajszint lakóövezetben, mint ipari zónában, és persze a napszakok határértékei is eltérnek egymástól. A problémával foglalkozó szakemberek szerint azonban sürgősen változtatni kellene a "határérték-szemléleten", mert gyakran előfordul, hogy egy újonnan létesített építmény, út hanghatása még belefér ugyan az előírt kategóriába, mégis nagyságrendekkel rontja az érintett környék minőségét. Emiatt szorgalmazzák, hogy inkább az - egyelőre még az unióban is újdonságnak számító - küszöbérték legyen a mérvadó egy-egy beruházás engedélyezésekor. Ez röviden annyit tesz, hogy az eredeti állapothoz képest vizsgálnák a hangerő várható növekedését, és hiába férne bele az adott területre előírt maximális határértékbe, mégis az alacsonyabb zajszintet tekintenék irányadónak. A hazai önkormányzatok mindenesetre nem élnek a jogszabályok adta lehetőséggel, sokuknak egyáltalán nincs zajrendelete, ha pedig van, képtelenek betartatni. Az is a legritkább esetben fordul elő, hogy a zajteher miatt utasítsanak el egy kecsegtető ingatlanfejlesztést. Arra akad példa, hogy a beruházótól megkövetelik a zajszint csökkentését szolgáló passzív eszközök használatát (zajvédő falak, hangszigetelés), de ezek általában hosszabb huzavona után készülnek csak el, és szinte soha nem lesz olyan csend, mint eredetileg.
Zajtérkép, zöld könyv, bírság
"A zaj erőszakprobléma" - véli Szabó Erik, az ETK Zaj Munkacsoportjának képviselője, egyben a figyelemfelkeltő céllal szervezett Csend Napja ötletadója (lásd keretes írásunkat). Szabó szerint a zajszennyezés kérdése igen elhanyagolt területe a hivatalos környezetvédelem és a zöldek tevékenységének egyaránt, pedig mind közül ez a legsúlyosabb probléma. Tény, hogy Magyarországon - egy vidéki város kivételével - még csak zajtérkép sem készült 1995 óta. A környezetvédelmi minisztérium a rendszerváltás után kezdte meg az országos zajállapot felmérését, hat évvel később pedig lefektette egy mindenre kiterjedő terv alapjait, csakhogy a programot végül soha nem kezdték el. A környezetvédelmi minisztérium honlapján felbukkant egy lakosságot célzó kezdeményezés: "Azért, hogy minél szélesebb körben ismerjük meg a lakosság zajproblémával kapcsolatos véleményét, és ennek megfelelően a csökkentés érdekében szükséges intézkedéseket meg is tehessük, szeretnénk megismerni most az Ön véleményét is az alábbi kérdőív kitöltésével." Azóta "néma csend", pontosabban az idén november közepén jelentette be Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter és Demszky Gábor főpolgármester, hogy a fővárosi zajtérkép elkészítéséhez szükséges 780 millió forint felét uniós forrásokból kívánják fedezni, a másik felén pedig egyenlő arányban osztozik a két hivatal. Az unió előírásai szerint 2007 nyaráig kell összeállítani azt a részletes felmérést, amely alapja lesz a 2008-ig tető alá hozandó cselekvési tervnek. És ez még csak a főváros.
Nem mintha az EU-ban aprólékosan kidolgozott tervek állnának készenlétben: a legfontosabb problémának ismerve el a zajszennyezést, jelenleg komoly viták folynak a zajártalom elleni teendők irányáról, kereteiről és eszközeiről. A zajcsökkentési program első lépéseként összeállították az Európai Bizottság zajra vonatkozó zöld könyvét, amelyben javaslatot tettek a zajkibocsátás felmérési módszereinek összehangolására és az információk kölcsönös cseréjére. A mérési technikák harmonizálására azért van szükség, mert jelenleg igen eltérő - akár egy országon belül is -, egymással sem kompatibilis módszerek vannak forgalomban, így pedig nehéz az összehasonlítás. Az EU számos, első pillantásra egymást kizáró elvárás között vergődik, ennek megfelelően zajpolitikája is szerteágazó képet mutat: egyrészt igyekeznek magát a zajkibocsátást csökkenteni, másrészt fikarcnyit sem csorbítani a szabadpiaci versenyt. Márpedig ha pontosan előírják, hogy egy vekker mekkora zajt csaphat, azzal hátrányos helyzetbe hozhatnak néhány gyártót - óvatosan kell tehát eljárniuk, ami lassú folyamat. A tervek szerint egyre több termék esetében követelik meg zajtanúsítvány kiállítását, de ennek elengedhetetlen feltétele az egységes termékjelzési és mérési rendszer kialakítása, ami szintén nem megy egyik napról a másikra. Az ipari technológiák fejlődésének ütemét figyelve joggal várhatnánk, hogy egyre halkabb, egyre csendesebb gépeket gyártsanak számunkra. Szabó Erik úgy gondolja, elsősorban szemléletváltásra van szükség, addig hiába születnek jobbnál jobb műszaki megoldások. Példaként egy teljesen hangtalan porszívó esetét említi a közelmúltból: a termék csúfos kudarcot vallott a piaci bevezetéskor - nem búgott, ezért senki nem hitte el, hogy működik. Az unió eddig leginkább a közlekedés okozta zajártalmat igyekezett kordában tartani, azon belül is a közúti és légi közlekedés szabályozásában jeleskedett: állítása szerint előírásainak köszönhetően a személygépkocsik által keltett zaj 85 százalékkal, a teherautóké 90 százalékkal csökkent az 1970-es állapotok óta, csakhogy ez az eredmény semmivé olvadt a forgalom gáttalan növekedése következtében.
A hazai irányvonal szerint is a közlekedés a főbűnös, és zajvédő falakkal, különleges útburkolatokkal, ablakcserékkel igyekeznek csökkenteni a kárt - már ahol. Amikor a település központján zúdul át a forgalom, ott falakat emelni sincs hely, és elkerülő utakra, forgalomlassító szigetekre, körforgalomra lenne szükség, bár ez sem mindig megoldás. Az autópályák fel- és bevezető szakaszain, a fizetős pályák mellett fekvő településeken (például Dabason) félpályás útlezárásokkal, tüntetésekkel tiltakoznak a megnövekedett forgalom keltette zaj-, rezgés- és légszennyezés ellen, eddig csekély sikerrel. A központi környezetvédelmi alap, későbbi nevén KAC adott ugyan pénzt a passzív zajvédelmi beruházásokra, de időről időre kevesebbet: kezdetben évente közel 1 milliárd jutott a központi kalapból ilyen célra, 1999-ben már kevesebb mint 20 millió. Ha végleges megoldást nem is, de némi segítséget jelenthetne a zajvédelmi díj bevezetése, illetve a büntetési tételek szigorítása és behajtása. Budapesten tavaly mindössze kétmillió forintot kasszírozott a Környezetvédelmi Felügyelőség zajbírság címén, bár gyanítható, hogy ennél jóval több kirívóan zajos eset akad a fővárosban. "Az állampolgároknak jelenleg nincs hova fordulniuk segítségért, ha zajártalom éri őket, azaz erőszakosan rontják az életminőségüket" - mondja Szabó, aki emellett problémának tartja a jogi szabályozás átláthatatlanságát. A Budapesten hasonló okokból indított sikeres perek nagyobb része birtokháborítás vagy az ingatlan értékének csökkenése miatt igényel kártérítést, nem pedig egészségkárosodás vagy az egészséges környezethez való alkotmányos jog megsértése miatt.
"A szabályozás valóban bonyolult, ezért tűnhet úgy, hogy az érintett polgár nem tud hova fordulni" - mondja dr. Gubek Nóra jogász, a Védegylet munkatársa. Tájékoztatása szerint ugyanis káros vagy zavaró zaj esetében a települési önkormányzat jegyzője, az illetékes környezetvédelmi felügyelőség, de még a rendőrség is hatóság - ez utóbbi csendháborítás címén intézkedhet. "Laikusként nehéz eligazodni abban a kérdésben, hogy adott esetben kihez célszerű panaszt benyújtani a hatásköri megosztottság miatt, és sajnálatos tény az is, hogy a jogszabályban előírt határértékek, különösen lakott környezetben, jellemzően már nem tarthatók, s ez sok esetben "megbénítja" a hatóságot: a további túllépést sem szankcionálják, pedig a vonatkozó rendelet a zajvédelmi bírság kiszabását kötelezővé teszi. Ennek ellenére érdemes tudni, hogy nemcsak a határértéket meghaladó zaj jogellenes, de "veszélyes mértékűnek minősül az a zaj is, amelyre - jellegéből adódóan - határértéket nem lehet előírni, illetőleg a zajkeltés azonos körülmények között nem ismételhető, de érzékszervi észleléssel megállapíthatóan emberek nyugalmát jelentős mértékben zavarja" - s mint ilyen, szankcionálható lehet(ne).
A Zaj Munkacsoport éppen ezért tervezi egy független panasziroda és tanácsadó hálózat felállítását, ahol jogi és műszaki segítséget nyújtanának a hozzájuk fordulóknak. "Gyűjteni, rendszerezni, koordinálni és delegálni szeretnénk a problémákat. Bárki besétálhat majd hozzánk, hogy mit tegyen egy túl hangos szellőző, a zavaró kutyaugatás vagy egy zajos busz miatt" - körvonalazza terveiket Szabó Erik. Egy ehhez hasonló tanácsadó szolgálat olyan hétköznapi kérdésekben is felvilágosítást adhat, hogy milyen mértékben szennyezzük környezetünket a cipőnk kopogásával, a gondatlanul kiválasztott mobilcsörgéssel, a bekapcsolva hagyott számítógéppel, a rosszul kiegyensúlyozott centrifugával, és hogy illik-e bömbölő rádió mellett kocsit mosni vasárnap reggel.
Pál Kata
A csend hangjai
A tavaly és idén is április 26-án először megszervezett Csend Napja nem előzmény nélküli kezdeményezés. Magyarországon tartottak már Zajellenes Kongresszust, sőt megalakult a Csendliga is, még 1937-ben. A legújabb kori események sorát a Pro Silentio díjat alapító Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület által Miskolcon rendezett I. Zajcsökkentési Szeminárium nyitotta 1971-ben. A tizedik ilyen rendezvény már az uniós csatlakozás lázában telt idén októberben Szombathelyen.
Civil oldalról 1996-ban és a rákövetkező évben láthattunk figyelemfelhívó akciót, amikor Lukáts Andor színművész és barátai közös hallgatásra invitáltak a Vörösmarty térre. Ezt a demonstrációt tartotta szellemi elődjének az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület (ETK, az ELTE Természetvédelmi Klub utódja) részeként tevékenykedő Zaj Munkacsoport, amikor megrendezték a Csend Napját a szimbólumnak sem utolsó 0. kilométerkőnél. A körülbelül 100 főt megmozgató hallgatás keretében volt pantomim és tai-chi bemutató, meditáció és ökumenikus istentisztelet. Reményeik szerint nemzetközi hagyományt teremtenek a Csend Napjával, és összefogásra serkentik a szakmai, civil és zöldszervezeteket.
