Vélemény
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról: hogyan ne kezeljünk válságot?
Leláncolt évtized
December elején ünnepelte – úgy 60–70 ember előtt – 10. születésnapját a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT). Az ernyőszervezet a tagszervezetei képviseletére, és még inkább a fiatalok érdekképviseletére lenne hivatott. Ám ez utóbbi elvész az önfényezés, az önimádat és az önbecsapás Bermuda-háromszögében.
Bedől-e a kriptopénzek univerzuma az FTX-bukta után?
Erős várunk, az olimpia
Budapest legfontosabb szimbolikus terei – több más kelet-európai fővároshoz hasonlóan – a 19. század vége és a 20. század 30-as évei között alakultak ki, azóta pedig több rendszerváltozás hagyta rajtuk a bélyegét.
Sajó László: Öt és feles
Kibillennek a közhelyek, de mi ezért szeretjük őket. (Kőrösi Zoltán)
A magyar állatok miniszterelnöke
"Az elmúlt évtizedek szuperböllére is jobbnak látja, hogy az elszabadult élelmiszerárak mellett inkább felelős kutyatartóként tekintsenek rá."
Van egy Békés megye a valóságban, és egy a megyei újság világában
Joga van-e tudni a Békés Megyei Hírlap olvasóinak, hogy szabálytalanságok miatt a Viharsarok egyik kistérségi társulásának közel félmilliárd forintot kell visszafizetnie?
Akkugyár a szomszédomban? Mégis milyen feltételekkel?
"Partnereink fintorogva határolódnak el a magyar kormánytól"
Ha Orbán ki is csikarja az uniós forrásokhoz való hozzáférést, azt az EU-s és a NATO-tagállamokkal szembefordulva teszi.
Az Aranybika tervezett épülete: miért volt szükség pályázatra?
Egyre nagyobb a zűrzavar a kormány és Matolcsy viszonyában
A konfliktus komoly kockázatot hordoz a magyar gazdaság működésére nézve.
Szeretetcsomag
„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.