Egy színes bőrű ügyvédnő. Erre a fricskára épít tárgyalótermi drámájában Maggie Betts abbéli igyekezetében, hogy némileg aktuálissá tegye a mára már jócskán kitárgyalt – bár igaz – alaptörténetét.
Jeremiah O’Keefe (Tommy Lee Jones) pénz híján igazi nagykutyákkal kénytelen üzletelni az évszázada családja működtette ravatalozóért, a cégóriás azonban megpróbálja tönkretenni őt. Ennek bizonyításához Jeremiahnak célzott támogatásra van szüksége, ezért a többségében feketékből álló esküdtszék elé a veretlen színes bőrű ügyvéd, Willie Gary (Jamie Foxx) kíséretében vonul, akit ugyan pojácaként ismerünk meg, ám a szokatlan páros történetének előrehaladtával egy szerethető, elhivatott figura alakja rajzolódik ki személyében.
Álmok, haza, család, és már lobog is az amerikai zászló. Lehet, hogy az unalomtól feltörő sóhajtás libbenti meg, de lobog. Persze a látvány, ahogy a rasszok megbékélnek és együtt lépnek fel a kizsákmányolás ellen, kétségkívül csodás. És az Aaron Sorkin tökéletesítette recept, amelyet a The Burial is alkalmaz, nagyban épít az ilyesmire, tehát felkészülhetünk, hogy a kétórás játékidő alatt az érzelmeink alaposan meg lesznek mozgatva. Nem úgy az értékítéletünk, a film azt ugyanis nem teszi próbára, végig tálcán kínálja a megingathatatlan tanulságot. Ettől függetlenül mindenkinek, aki nem tudja, hogy a rasszizmus és az elnyomás rossz, feltétlenül meg kéne néznie.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
