A három évvel később megjelent folytatás, a sötétebb hangvételű Antisocialites viszont némi csalódást okozott a magas elvárásokhoz képest. Nem voltak rajta rossz dalok, és ügyesen tágították saját zenei világukat, de valahogy szürkébbnek tűnt rajta a zenekar. Rögtön utána neki is álltak a következő lemeznek, ez azonban nem volt könnyű szülés: Rankin lakásából ellopták a korai demókat tartalmazó számítógépet, egy beázáskor majdnem odaveszett a zenekar felszerelése, és még az alapító basszusgitáros, Brian Murphy is kiszállt, hogy egyre nagyobb sikereket elérő másik zenekarára, a Kiwi Jr.-ra koncentráljon. A nehézségek viszont jót tettek az Alvvays munkamoráljának, a Blue Rev pedig egy diadalmas visszatérés lett, ami mindkét korábbi lemezt messze felúlmúlja.
Molly Rankin dalszerzőként és énekesként is magabiztosabbá vált, az albumon pedig kicsit olyan a zene, mintha modern hangszerelésben hallanánk olyan dalokat, amelyeket az olyan klasszikus powerpop zenekarok, mint a Big Star vagy a The dB’s írtak volna, mondjuk Kirsty MacCollnak. A Blue Rev az év egyik legszórakoztatóbb gitárlemeze, amellyel az Alvvays bebizonyította, hogy érdemes a pályája elején kapott, akkor némileg megelőlegezett bizalomra.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
