A Def Leppard 1996-ban, a Mötley Crüe 1991-ben volt utoljára Magyarországon – utóbbi akkor a Monsters of Rock turné keretén belül érkezett hozzánk az AC/DC, a Queensryche és a Metallica társaságában. Szóval hosszú volt a böjt, és most két legyet lehetett ütni egy csapásra. A két zenekar közül a Def Leppard profin hozza le a maga koncertjét, a zenészek remek fizikai formának örvendenek, a vokálok még ennyi idő elteltével is működnek, Rick Allen egy karral is tud dobszólózni. A „biztosra menés” érdekében inkább best of programot tolt a zenekar, de a nézők valahogy nem jönnek különösebben lázba.
A Mötley Crüe inkább közönségmozgató produkcióban utazik, de hiába megy a retinazsibbasztó villódzás, hiába jönnek elő egyre hiányosabb öltözékben a táncos lányok és hiába pótolja John 5 hibátlanul Mick Mars-t a gitárosi poszton, ha a hangosítás az egész élményt élvezhetetlenné teszi. Folyamatosan csak valami örvénylő kásás katyvaszt hallani, ráadásul mindezt szinte elviselhetetlen hangerőn. Furcsa nézni és hallgatni ezt a szebb napokat látott produkciót a még megfelezett állapotában is foghíjas nézőtéren, és az embernek óhatatlanul eszébe a jut a Spinal Tap, ami ott kell hogy lebegjen minden valamire való zenekar előtt figyelmeztető példaként. Hiába nyom a Crüe is greatest hits szettet, néha még a híresebb dalokat is nehéz felismerni. A végén a koncertet lezáró gigantikus robbanás az utolsó kegyelemdöfés a dobhártyának.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
