Engedj el mindent

Általános nyugati családmodell: szép ház, nagy autó, magát betegesen túlvállaló feleség, és az ő három gyermeke – két saját, egy meg az anyósé.

Az apa nem képes felnőni a gyereknevelés kihívásához, tulajdonképpen feleslegessé válik, az anya beleszorulva a szerepébe kontrollmániás lesz. A házasság tervezett elavulása elkerülhetetlenül közeledik, ez alól pedig Stella és Gustav egykor szerető kapcsolata sem képes kibújni. A két gyerek sem könnyíti meg a helyzetet, a kicsi szuperhősnek képzeli magát, de egy falat kenyértől is megbetegszik, a kék hajú nagylány pedig csak sajátos nyelvén, heves ajtócsapkodásokban kommunikál a szüleivel. A férfi egy napon bejelenti: el akar válni. Persze lehetne üvöltözni vagy az emeletről kihajigálni a cuccait, de svéd drámában vagyunk, így a fojtott dühnél ne számítsunk rosszabbra, ráadásul még a ház is földszintes. Stella úgy dönt, hogy addig nem engedi el Gustavot, amíg a közelgő utazásukon meg nem próbál (először és) utoljára olyan partner lenni, akire szükség lenne.

Néhány éve nagyot futott az interneten egy történet, amelyben a férj egy fiatalabbért el akarja hagyni a feleségét, aki cserébe annyit kér előtte, hogy egy hónapon át mindennap ölben vigye őt ágyba. Nos, az Engedj el mindent ennek képernyőre írt változata, amely egy kicsit jobban kidolgozva, egy gluténérzékeny kisfiú és egy rúdtáncos tinilány jelenlétével színezi az amúgy igen komor képet. A filmből így egy egészen valósághű párkapcsolati dráma kerekedik, amely sokaknak ismerős lehet.