A harmincnégy éves svájci dirigens, Lorenzo Viotti azonban nem zöldfülű, és több is egy ügyeletes szépfiúnál: most éppen a Holland Nemzeti Zenekar és a Holland Nemzeti Opera vezetője, és valószínűleg minden precíz muzsikus álma. Már csak azért is, mert intései világosak, elegáns ütésekkel tart tempót. Pedig a Scala zenekara, akárcsak a világ operazenekarainak többsége, hajlamos unalmasan temperált hangzást alkotni, nem lógnak ki a forték, nem mindig teremtenek fojtott csöndet a pianók. Mégsem minden nap hall az ember ilyen színvonalú fúvóskart, mint az övék.
A Scala együttese Boccherini Éjjeli őrjárat Madridban című szerenádjával kezdett, de az csak könnyed nyitány volt Dvořák Csellóversenyéhez képest, amelyet gyakran méltatlanul elfeledünk, ha a nagy romantikus versenyművekről van szó. Csupa tűz és dallam, ahogy minden Dvořák-darab, a francia csellista, Gautier Capuçon pedig olyan lendülettel lát neki, mintha nem is háromszáz éves Goffriller-hangszer lenne a kezében. Még a végén kettéfűrészeli! Játékának tónusa nyers, lendülete viszont magával ragadó, a végén egy kis Dvořák-miniatűrt játszik ráadásként. A szünet után csak a zenekar jött vissza, Prokofjev Rómeó és Júliája volt műsoron: pazar hangszerelés, leleményes melódiák, de akárhányszor játsszák, mindig megunom félúton.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
