Ha mégis, akkor e-mailben, hosszú, összefüggő szövegben válaszolják meg a kérdéseket. Az Ananász expressz című filmben Seth Rogen viccesen úgy utal rájuk, mint az olyan típusú zenekarra, amelyet elvont korszakukat élő főiskolások hallgatnak. Noha az idén 30 éves kanadai posztrockegyüttes instrumentális zenét játszik, a tagok mégis gyakran tesznek tanúbizonyságot radikálisan baloldali, antikapitalista nézeteikről. Efrim Menuckot és társait egyszer terroristának nézték egy oklahomai benzinkútnál, és még az FBI is kihallgatta őket.
A nyolctagú zenekar első magyarországi koncertje olyan mély ambient szintihanggal indul, amihez hasonlót az első Indiana Jones-filmben lehet hallani, miután kinyílik a frigyláda. A Hope Drone című tételhez tartozik a mély búgó hang, és a csendesebb részek alatt hallani egy monoton berregést, amelynek okára hamarosan fény derül. A fénytechnikusi keverőpultnál áll a zenekar kilencedik tagja, Philippe Leonard, mellette szobainas-jellegű tartókról filmszalagtekercsek lógnak le, és ő folyamatosan rakosgatja be azokat az analóg vetítőkbe. A zenéhez remekül passzolnak a képek, és lényegében leírhatatlan a közönséget érő audiovizuális összhatás. Ha lehet hinni a Setlist.fm-nek, felcsendül három új, kiadatlan „dal”, ezek a koncertnek majdnem a felét teszik ki, ugyanis összesen hét track hangzik el a kétórás műsor alatt. A végén fokozatosan, külön-külön távoznak a színpadról, az integetés az egyetlen kommunikáció, és a kitartó ováció közepette a vetítőgépek berregése is szép lassan elhalkul.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
